Megara

２．ｆｅｊｅｚｅｔ

"Sose kérj bocsánatot, ha nem gondolod komolyan"

Reggel Alexandra keltett, hogy öltözzek fel, mert az úr velem szeretne reggelizni. Kicsit gyorsabban kezdett kalapálni a szívem, na de nem az izgalomtól, hanem a félelemtől. Vajon mit szeretne? Talán valami rosszat csináltam tegnap? Nem kellett volna közbeavatkoznom? Több száz hasonló kérdést tettem fel, míg magamra vettem egy világos kék tül szoknyát. Olyan könnyű volt és illatos. Sose volt rajtam ilyen szép ruha. Lelkiismeret furdalásom is lett, mert túl szép volt nekem. Nem egy ilyen szegény, nincstelen lányra lett szabva. Alexandra megfésülte a hajam és engedte, hogy a vállamra hulljon. Kissé feszengve léptem át az ajtó küszöböt. Az étkező valami hatalmas volt, egy igazán hosszú sötét barna asztal választotta el a jobb és a bal oldalt a teremben. Káprázatos festmények lógtak a falon, mint arany keretben kiállítva. Egy férfi, akit még nem láttam azelőtt a hosszú asztal egyik oldalán kihúzott nekem egy széket. Az úrnak pedig a másik oldalon. Így biztonságban éreztem magam, de az úr szabadkozott amiért a komornyik olyan messze ültetett. A mellette lévő széket kihúzta és várta, hogy üljek le.

-Remélem kellemesen aludtál.-mondta én pedig nem tudtam eldönteni, hogy gúnyosan vagy nem gúnyosan érti.

-Igen, uram. Szintén remélem maga is jól aludt. - csak bólintott és a pincérek ételes kocsin hozták be az ételeket.

-Nem tudtam mit szeretsz vagy, hogy mit kívánnál így pár dolgot csináltattam. Van itt gofri, palacsinta, tojás, kenyér, lekvárok, mogyorókrém, gyümölcs, hogy kedvedre falatozhass. Tátva maradt a szám.

-Én...én nem...

-Ne szabadkozz tudom ez kicsit több, mint amit megszoktál de most már ilyen lesz az életed. Kérsz palacsintát? - vette ki a tálaló férfi kezéből a lapos tésztát. - Szereted? - tette fel a kérdést.

-Nem tudom, én még nem ettem ilyet. - hajtom le a fejem. Olyan kellemetlenül érzem magam. És újra és újra rá döbbenek. Itt semmi sem az enyém. Ne éljem bele magam. Annyi dolog van amiről nem tudom, hogy micsoda. Olyan rossz, érzés.-erősen fogta az állam mikor felemelte és mélyen a szemembe nézett. Nem szólt semmit. Egy hajtincs elszabadult én pedig átkoztam érte. Az úr vissza tűrte. Megköszörülte a torkát.

-Nem kell rosszul érezned magad, emiatt. Mindent szépen lassan megmutatok. És nagyon fogod élvezni, ami itt vár rád. - nyeltem egyet. Közel hajolt majd egy puszit hintett a homlokomra. Kedves gesztus, de tőle csak rossz érzéssel tölt el. Hátrább hajoltam és elvettem a palacsintás tányért.

-Ízesíteni kell? - kérdeztem.

-Rakhatsz rá lekvárt, túrót, mogyorókrémet de akár eheted simán is. Bármiféle ízesítés nélkül. - nyalta meg az ajkait. Eper lekvárt tettem bele, majd négy felé hajtottam és úgy ettem. Isteni volt. Sose ettem még ennyire finomat, ilyen édesen sósat, imádtam. Megettem két palacsintát és gyümölcsöt falatozgattam, míg az uraság meg nem ette a rántottáját.

-Mára minden dolgot hanyagolok, arra gondoltam megmutatnám a birtokot és bemehetnénk a városba venni neked egy-két ruhát.

-Ha így szeretné. - bólintottam. Ő pedig felállt a székről majd vissza tolta a székét. Én is hasonlóan cselekedtem. Megfogta a kezem majd kivezetett. Friss, levegő szelte át a birtokot én pedig imádtam a szellő játékát, ahogy bekúszik a ruhád alá és megcsikiz, majd magával viszi a kacagásod.

-Először megmutatom a cseléd házat, aztán a tavat és kocsikázunk a réten és sétálunk az erdőben. Persze csak ha van hozzá kedved.

-Nagyon örülnék neki. - mondtam és komolyan is gondoltam bár tartok tőle, imádom a természetet és a levegőt.

Egy kis földes útra tévedtünk. Nem volt messze a ház ahová tartottunk. Viszont ez a ház is háromszor nagyobb volt, mint a Nagyságos háza, aminél azt hittem nincs is nagyobb a városban. Bár a birtok úgy tűnt nagyon a város szélére esik és feszegeti a határát. A nagy házhoz értünk. Azt hittem bemegyünk, de 10 méternél közelebb nem mentünk. Az emberek össze kapták magukat, volt akik kinn mostak vagy éppen teregettek. Még kisgyerekeket is láttam, akik viszont az anyjuk mögé bújtak reszketve. A férfiak előrébb álltak, mintha így akarnák védeni a nőket. Ennyire félnek tőle? Az úrra néztem. Felkellett néznem, mert egy fejjel magasabb volt nálam. Vigyorgott, élvezte, hogy félnek tőle. Láttam, ahogy felcsillan a szeme a rettegésük láttán.

-Tehetünk valamit önért uram? - kérdezte egy nő, én pedig rá emeltem a tekintetem. Meghajolt és elkaptam a pillantását. Sajnálkozó és rettegéssel teli. Vajon mit tehet az úr, amitől ennyire félnek?

-Nem, vagy is igazából megpucolhatnád a cipőm ha már ott vagy lenn - rázta meg az amúgy is fényes lakk cipőjét.

-Hozok egy fényezőlakkot - mondta majd indult volna de az úr megszólalt.

-Használd a szoknyád.

-De uram...

-Talán nem hallottad jól? - emelte meg a hangját, én pedig megugrottam és a lélegzetem is elállt. A lány elkezdte felemelni a szoknyáját. Én...én nem bírtam, hogy így megalázza. Az úr és a nő közé álltam. A kezem a mellkasára tettem.

-Erre nincs semmi szükség, gazdám. Kérem inkább menjünk tovább. - néztem a szemébe és bár remegett a hangom az úr megfogta a kezem. Nem mondott semmit, de nem tűnt túl boldognak. Megszorította a kezem majd az oldalára csapta. A nő és én egyszerre lélegeztünk fel, bár tudtam rám még vár a fekete leves. Csak hátat fordítottunk, majd elindultunk vissza felé. Fogta a csukom, nem eresztett. Vissza kísért, sőt még a szobámba is utánam jött. Elengedte a csuklóm majd az ágyra lökött. Kissé megrémültem. Ő pedig csak fel-le járkált a szobában, magában motyogva én pedig nem mertem megszólalni.

-Most bezzeg nem beszélsz. - vágta hozzám. - amikor meg nem kéne, igen. Megszégyenítettél mindenki előtt. - folytatta. Pár pillanatig nem szólaltam meg aztán.

-Ahogy maga tette volna a nővel?-kiakadtam teljesen. Szegény nő valószínűleg a belét is ki dolgozza, hogy tudjon enni adni a gyerekének és még képes is lenne megalázni ráadásul mindenki előtt. Tudom milyen mikor átnéznek rajtad, senkinek tartanak, még is gyűlölködnek, mert még így is van valamid, ami nekik nincs. Szív, tiszta szív.

-Ugyan hiszen csak egy egyszerű szolga. - mondta lesajnálóan.

-De hát én is az vagyok! - emelem fel a hangom, a kezem egyből a szám elé is kaptam, amint ráeszméltem mit is csináltam. Oh istenek mit tettem.

Az uraság elindult felém, én pedig féltem tettem következményétől.

Tudom, hogy ha ő itt lenne minden más lenne. Az úr első pofonja az arcomat érte. Felszisszentem.

Ha nem töröm el a vázát, nem lennék itt, a második ütés a karomat érte, a harmadik a gyomrom. Én pedig össze csuklottam. Köhögtem és sírtam a fájdalomtól, bár biztosra veszem, nem ez a legerősebb ütése az úrnak.

-Én...én...tényleg sajnálom. -mondtam akadozva. Élesen vettem a levegőt a fájdalom oly' erős volt, hogy kezdte elvenni a látásom. - Bocsásson meg! - zokogtam fel. Az úr letérdelt hozzám majd felsegített és az ágyba bújtatott. Felszisszentem mikor a gyomromhoz ért.

-Megbocsátok neked, mert tudom, hogy te nem ilyen vagy. Te egy rendes, kedves lány vagy. Csak valami elvette az eszed. - megsimogatta a hajam. Nem mertem megszólalni. Ő is lefeküdt az ágyra szembe velem. Lecsuktam a szemem és próbáltam másra gondolni. Valamire, ami nem a fájdalom. Gondolataimban egy pipacs kertet láttam, együtt futkároztunk anyával és apával. Elmosolyodtam és hagytam, had kapaszkodjak ebbe a gondolatba. Az kellemes álom pedig egyik percről a másikra magával ragadott.