i do it for you ⁽ˢˢ⁾ ✔

part ten

Az előző hét nagyon gyorsan elment. Az egyik pillanatban még kedd volt, a másikban pedig már péntek délután. Mielőtt bárki azt hinné, hogy a hétvégén csak lazsáltam, aludtam délig, és pizsamában nyomtam végig az egész napot, annak el kell, hogy mondjam, ez egyáltalán nem így volt. Szombaton már reggel hatkor virrasztottam, hétkor pedig már nekiestem a művészettörténet beadandómnak, ugyanis Mr. West-et ismerve, neki nem elég, ha tőmondatokban válaszolok. Délutánra meg is lett. Három oldal, ahogy kérte. Még képeket is csatoltam neki, hátha pluszba értékeli.

Vasárnap fél hatkor kidobott az ágy, egyszerűen nem tudtam tovább aludni. Miután megírtam a maradék házimat, és segítettem anyunak takarítani, illetve főzni, nekiültem a gála szövegének. Úgy voltam vele, hogy a következő szakkörre, legalább a köszöntő beszédet megírom, hogy legyen mit gyakorolni. Este fél tízre megírtam a köszöntést, addigra már minden létező agysejtemnek annyi volt. Ha akartam se tudtam volna tovább írni, ezért inkább dobtam egy fürdőt, és karikás szemekkel bedőltem az ágyamba, hogy eltegyem magam másnapra.

- Szerinted mit csinálunk ma? - kérdezte Neal, miközben átbaktattunk a folyosón a színházterem felé.

- A szövegem biztos téma lesz. Amúgy nem tudom - vontam meg a vállam.

- Tényleg. A szöveged. Hogy állsz vele? - kíváncsiskodott.

- Jobb kérdésem van. Hogy állsz Dylan-nel? - kanyarodtam le a kávéautomata mellett. Neal először habozott, mintha mondani akart volna valamit, de mégse tette. - Nem mondod, hogy még mindig nem beszéltél vele.....

- Háát.... Próbáltam! Esküszöm neked. De mire odamentem volna hozzá, ő eltűnt - tárta szét a kezét.

- Nem hiszlek el - ráztam a fejem.

- Bocsika... Majd megpróbálom legközelebb - ígérgette. - Nem válaszoltál a kérdésemre.

- Majd úgyis meglátod. Meglepetés lesz, hogy mit írtam - tártam ki a színházterem ajtaját. A teremben még nem volt senki, így ledobtam a cuccomat az első sorban egy székre, majd előhalásztam a mappámat amiben a műsorlista és a megkezdett szövegem lapult.

- Menj már fel, hadd nézzelek - biccentett a színpad irányába a fiú, én pedig felléptem oda, és megálltam középen. Tisztes távolságra tartottam magamtól a mappámat, úgy téve mintha ott lenne a mikrofon állvány előttem, majd egy levegőt véve, Neal-re néztem, aki bólintott, hogy felőle felolvashatom, ha akarom.

- Jajj, de nem akarom ellőni az egészet már most - engedtem le a kezeimet magam mellé.

- Hülyeség. Úgyis megfogjuk hallgatni milliószor, szóval nekem ez a plusz egy nem számít - legyintett. Végül úgy voltam vele, hogy totál igaza van, úgyis el kell majd mondanom egy csomószor, ez az egy meg tökre mindegy.

- Tisztelt Tanáraink, Kedves Diáktársaim, Kedves Vendégeink. Szeretettel köszöntök mindenkit intézményünk nyitásának 30. évfordulójára rendezett gálaműsorunkon. Különleges ez a tanév minden diák, és minden tanár számára. Az, hogy ez az iskola elérte ezt a mérföldkövet, bizonyítja, hogy mennyire jó hely is ez. A tanárok rendkívül segítőkészek, kedvesek és mindig azt nézik, hogy nekünk, tanítványoknak mi a jó. Ahogy nap mint nap elhaladok a folyosókon, látom, hogy a diákok mennyire összetartóak. Tudom, hogy vannak akik azt mondják, hogy ez az iskola béna, de azoknak csak annyit szeretnék mondani: Mégis még mindig ide jártok. Szerintem sokak nevében beszélhetek, amikor azt mondom, hogy nem bántam meg, hogy ebbe az iskolába jelentkeztem - néztem fel a jegyzeteimből egy pillanatra, amikor megláttam, hogy Stan, Neal mellett ülve hallgatja az előadásomat. - Basszus... - léptem egyet hátra ijedtségemben.

- Figyelj a hangsúlyokra, illetve a bekezdések végén hagyj szünetet. Alakul. Ne kapkodj, nem kell elsietni - magyarázta.

- Neal, idedobsz nekem egy tollat, vagy ceruzát, vagy bármit amivel tudok írni? - néztem a fiúra, aki előkapta a táskájából a tolltartóját, majd az első dolgot ami a keze ügyébe került, azt átpasszolta.

- Szép elkapás - biccentett a férfi elismerően.

- Köszönöm - tűrtem ki a hajam az arcomból, majd elkezdtem bejelölgetni a szüneteket, a levegő vételeket és hasonlókat.

- Folytasd kérlek - mutatott felém Stan, én pedig a tollat a zsebembe akasztva újra nekiestem a szövegnek.

- 30 év hosszú idő, ezalatt pedig rengeteg ember megfordult már intézményünkben. A képzés amit itt kapunk, ebben az iskolában, azt ha valaki értékeli, akkor nagyon sokra viheti a későbbiekben. Nem egyszerű az oktatás, sokszor van, hogy fáradtak vagyunk, amiért éjjel még a beadandókon dolgozunk, vagy mert másnap dolgozatot írunk, de mi még mindig nem tudjuk pontosan, hogy mikor is történt az a bizonyos csata. De mi megcsináljuk, mert azt akarjuk, hogy a tanáraink büszkék legyenek ránk. Egy-egy bíztató mosoly, vagy egy monológ amivel lelket öntenek belénk, sokat segít azon, hogy hogyan is állunk neki a tanulásnak. Nem undorral, hanem inkább örömmel. Ha pedig örömmel nem is, akkor is tudjuk, hogy nekünk ez a kötelezettségünk, és már pedig igenis kihozzuk magunkból a maximumot, mert a jövőnk a tét, az pedig nem játék - engedtem le magam mellé a kezem. - Most pedig felkérném az iskola igazgatóját, Ms. Patricia Johnson-t, hogy mondja el megnyitó beszédét, majd pedig Ms. Helen Anderson-t, hogy szóljon néhány mondatot a teljes tanári kar nevében - fejeztem be. Körülnézve a teremben, már voltunk bent egy páran, így kicsit zavarba jöttem.

- Szuper lesz - állt fel a férfi Neal mellől. - Ha majd lesz mikrofonod akkor ez nyílván hangosabb lesz, de az artikulálásról ne feledkezz meg, hogy érthetőek legyenek a mondataid - sétált közelebb hozzám. - Ne feledd, hogy ezeket nem azért mondom, hogy leszóljalak, vagy hogy bántsalak. Érted teszem, hogy megtanuld, hogyan is kell helyesen beszédet mondani. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy jó úton haladsz a jövődet tekintve - mosolygott bátorítóan. - Na gyere, ismertetem a mai feladatunkat - nyújtotta felém a kezét. A segítségét elfogadva, óvatosan leléptem a színpadról. - Hú, nőttél péntek óta? - jegyezte meg poénosan, mire felemeltem a lábam, és a cipőmre mutattam. - Ó, magassarkú. Bár ne ma vetted volna fel - húzta el kissé a száját, mire értetlenül néztem rá. - Ma készülünk tovább a gálára - emelte kicsit feljebb a hangját. - Remélem mindenki kényelmes cipőt húzott, ugyanis a színjátszósok feladata többek között a keringő lesz - ismertette.

- Már bánom, hogy reggel erre a cipőre esett a választásom - dünnyögtem.

- Túl fogod élni - paskolta meg a vállam lazán, mire egy halvány mosolyt küldtem felé. A teremben kisebb zúgolódás kezdődött. Valaki díjazta a keringőt, valaki kevésbé. Neal mellé lépve, a mappámat visszadobtam a táskámba, a fiúnak pedig visszaadtam a tollát, majd a székre ülve vártam, hogy Stan folytassa a mondandóját.