i do it for you ⁽ˢˢ⁾ ✔

part twenty-seven

Egész hétvégén jóformán ki se másztam a szobámból. Egyedül a konyhába, és a mosdóba mentem csak ki. Próbáltam beletemetkezni a tanulásba, hogy eltereljem a gondolataimat, de valamiről úgyis mindig eszembe jutott Sebastian.

A könnycsatornáim kiszáradtak, ha sírhatnékom volt se tudtam volna sírni. Nem lett volna minek kijönnie. Nagyon magam alatt voltam. Talán még soha nem bánkódtam ennyire. A szívemen viseltem ezt az egészet, és marcangolt a bűntudat.

Anya faggatózott, hogy mi a bajom, de egy árva szót sem szóltam. Nem tehettem meg, hisz ezzel csak Sebastian-t hoztam volna rossz helyzetbe. Neki pedig így is épp elég baja volt velem, nem akartam még jobban a terhére lenni..

Ahogy kezdetét vette egy újabb hét, én gyomorgörccsel mentem az iskolába. Tudtam, hogy ma órám lesz Stan-nel, de nem tudtam rá felkészülni lelkileg. Éreztem, hogy ahogy csak tud, alázni fog, én pedig nem akartam előtte gyengének tűnni. Meg kellett mutatnom neki, hogy igenis jól megvagyok nélküle, bármennyire is nem így van.

- Miért viselkedik veled így? Egész idáig minden mozdulatodat leste, a legapróbb tettedre is büszke volt. Mi ütött belé? - motyogta Neal a színházteremben ülve.

- Nem jelenthetnék inkább beteget? - hagytam figyelmen kívül kérdéseit.

- Látta, hogy semmi bajod... Gyanús lenne, ha egyszercsak puff..rosszul lennél - húzta a száját.

- Semmi kedvem itt lenni - morogtam.

Az ajtó kinyílt, Sebastian pedig mosolyogva lépett be rajta, ám amint rám vezette a tekintetét, ez a mosoly azonnal lehervadt az arcáról. Elhúzott szájjal hajtottam le a fejem, és mondhatni, hogy egy láthatatlan lakatot tettem a számra, hogy még csak véletlenül se szólaljak meg akkor amikor nem kell.

- Ms. Mills, reméltem, hogy mondanom sem kell mi a dolga, de úgy látszik, hogy a sokadik alkalom után is még mindig elfelejti... Kérem fáradjon fel és olvassa fel a szövegét - intett, mire kissé kelletlenül felsóhajtottam, és elindultam a színpadra.

Alig kezdtem bele a szövegembe, de máris leállított. Ridegen bámult rám, miközben körülbelül minden harmadik mondat után belekötött valamibe. Mást sem hallottam csak, hogy "hangosabban", "mondja hangosabban", én pedig a végén konkrétan már majdnem ordítottam. Elegem volt abból, hogy hülyét csinált belőlem. Legszívesebben hozzá vágtam volna a mappámat, hogy ha már olyan jól tudott velem kiabálni akkor átadom neki a szerepem. Kezdett ténylegesen eldurranni az agyam, és erre még rátett néhány lapáttal.

- Enyhén szólva elkeserít a mai teljesítménye - csóválta a fejét elégedetlenül. Hitetlenül pislogtam rá, majd leugrottam a színpadról.

- Nagyon sajnálom, hogy csalódást okoztam - tekintettem felé egyetlen pillanatra. Hangomban megcsillant a gúny, ami meglepte őt. De nem csak őt, hanem a teremben mindenki mást is. Kicsit leblokkoltak, hogy megmertem engedni magamnak ezt a hangsúlyt. Egyedül Lily volt aki értette, hogy mi áll emögött a csetepaté mögött, ő pedig sajnálkozva meredt egyenesen maga elé.

Nemigazán értettem a helyzetet. Én szívok azért, mert Lily megnézte a telefonomat. Nem tehetek arról, hogy túlságosan kíváncsi és, hogy nemigazán érdekli mások magánélete...

- Igen. Minden bizonnyal nagyon sajnálod - bólogatott zsebretett kezekkel. Az a tömérdek irónia tisztán hallattszódott. Vissza kellett nyelnem a mondandómat, ugyanis valószínűleg egyikőnk sem járt volna jól, ha megszólalok.

- Kimehetnék a mosdóba? - pislogtam rá bájosan, majd letettem a mappámat.

- Nem - válaszolt azonnal, nekem pedig kissé kikerekedtek a szemeim.

- És miért nem? Ha szabad kérdeznem - kereszteztem össze magam mögött a kezeimet.

- Mert óra van - felelte alapvetően egyértelműen.

- A múltkor is kiengedett - vontam fel a fél szemöldökömet.

- Az a múltkor volt. - Hangja kezdett ellentmondást nem tűrő lenni. A feszültség köztünk egyre nőtt, én pedig csak rontottam a helyzeten...

- Az istenért, csak ki akarok menni abba a rohadt mosdóba! - emeltem feljebb a hangom. Mindenki döbbenten nézett ránk. Neal ebben a pillanatban döntött úgy hogy véget vet ennek az egésznek, és karon ragadva, kirángatott a teremből.

- Mi ütött beléd? - hökkent meg a fiú, nekem viszont eszem ágában sem volt válaszolni. Csak ki akartam jutni abba az átkozott mosdóba mielőtt elsírtam volna magam... - Ő egy tanár Brooklyn!

- Tudom Neal, nem vagyok olyan hülye, mint amilyennek ő hisz - csattantam fel.

- Valamit nem mondasz el nekem. Sem Amy-nek - nézett rám gyanakvóan.

- Ó, nézd! Ott van Dylan - biccentettem a háta mögé.

- Nem veszem be - rázta meg a fejét.

- Brooklyn, Neal! - köszöntött az előbb említett. Neal hátra pillantott, én pedig megragadva az alkalmat elviharzottam onnan. Nem hiszem, hogy még egy percig bírtam volna, úgyhogy áldtam Dylant amiért éppen akkor, jó helyen volt és, hogy lefoglalta Nealt.