Mostmár szeretsz? - Bakudeku {Látni a Szemeid folytatása} [BEFEJEZETT]

4. rész

- Ezt érdekes lesz hallanod. Eleve volt képességem. Csak nem tudták kimutatni. - kezdett el eszelősen nevetni. Kissé meghököltem, ezt kihasználva maga alá tepert.

- Mi?! De... te képesség nélküli vagy! - kezdtem el kapálózni. - Mi a képességed?! - kérdeztem felháborodva.

- Újjászületés. Ha nem természetes úton halok meg, akkor "újjászületek" abban a formámban és életkoromban, amiben meghaltam. Ha természetes úton halok meg, akkor nem születhetek újjá. - mosolygott felettem. Nehezen felé tudtam fordítani a kezem, de nem tudtam robbantani.

- Mi a fasz?! - kaptam tekintetem kezeimre. - Megszűntettétek a képességem?! - kezdtem kiakadni.

- Nem. Csak legyengítettük. Így csak kicsiket tudsz robbantani. Az pedig nem tesz bennünk nagyobb kárt. - egy győztes mosoly jelent meg ajkain. Leszállt rólam, de lábával a földön tartott. Lépteket hallottam. Felnéztem és egy fölém magasodó Dabit láttam meg. Undorral az arcán méregetett engem. Nem sokkal ez után elhagyta a területet. Deku valamit beadott nekem, amitől kissé kába lettem. Szédültem és bármennyire is akartam, nem tudtam ellenállni. Végtagjaim zsibbadtak, de a tudatom még a helyén volt. Mindent tökéletesen érzékeltem a környezetemből.

- Nem félsz, hogy beléd szeret? - biccentettem fejemmel mikor már kezdett elmúlni a szer hatása.

- Nem. Mindketten ugyanarra használjuk a másikat. Kárpótlás a régi, elvesztett szerelmekért. - vont vállat. Kissé bűntudatom lett, de hamar elhesegettem.

- Tch. Ki az, aki miatt Dabinak kárpótlás kell? Méghozzá te. - vetettem oda gúnyosan, mire egy pofon csattant arcomon.

- Ahoz semmi közöd balfasz. És örülj neki, hogy nem égettelek porrá az imént. - lépett elő a gyújtogatós idióta.

Magamban morogva ültem megkötözve, tehetetlenül.

- És mit akarsz velem csinálni? Itt tartasz amíg beléd nem szeretek? - kérdeztem szemem forgatva.

- A terveimet nem mondom még el. - mondta, majd az ölembe ült. Kényelmetlenül feszengtem, és próbáltam lelökni őt magamról, de nem sikerült. - Tudod, Kacchan. Nagyon hiányoztál nekem. Minden nap rád gondoltam. - kezdett bele megjátszott szomorúsággal hangjában. - És most, hogy itt vagy... nagyon boldog vagyok. - nyomott egy apró csókot számra, mire mérges lettem. Lassan leszállt rólam, majd Kurogirinek súgva valamit távozott a helységből. A ködszerű odajött hozzám, és egy portált nyitott, amin be is lökött. Hirtelen egy szobában találtam magam, még mindíg megkötözve. Kurogiri ugánam jött, majd engem eloldozva, egy szót sem szólva távozott is. Kezeim végre szabadok voltak. Elkezdtem a szobában járkálni. Egy nagyon pici ablak volt csak a helységben, de az is túl magasan volt és rácsok borították. A szobából nyílt egy ajtó. Kíváncsiságból benéztem oda, de csak egy fürdő volt. Semmi esély szökésre. Nagyon fáradt voltam, így lefeküdtem az ágyra. Meglepően kényelmes volt. Egy ajtónyitódást hallottam, de nem foglalkoztam vele. Deku lépett be a szobába majd amint meglátott mosoly jelent meg ajkain.

- Kényelmes? Én magam választottam. - ült le mellém.

- Gyűlöllek. - suttogtam csukott szemekkel. Látni sem akarom.

- Tényleg? - éreztem, ahogy elkezd mozogni de szemeim ugyanúgy tartottam. Egyszercsak azt éreztem, hogy valami a csípőmre nehezedik. Szemeim azonnal kipattantak, és egy rajtam ülő Dekut véltem felfedezni.

- Te mi a faszt művelsz?! - kiáltottam fel, majd le akartam magamról lökni, de lefogta kezeimet.

- Kirishima-kun miért volt jobb, mint én? - kérdezte. Szemében megvetés csillogott.

- Honnan a picsából tudjam?! Szállj már le erről a témáról! És rólam is! - kezdtem el ficánkolni, de még mindíg nem mozdult.

- Miért nem szerettél? - kérdezte szomorúan.

- Deku az isten bassza meg! Mert nem szerettelek és kész. Ezt nem tudom kontrollálni, te is tudod jól! Attólmég, hogy nem viszonozza valaki az érzéseidet nem kell azonnal megölnöd magad. - kezdtem bele szónoklatomba.

- Nem csak azért öltem meg magam, mert nem szerettél. Éveken át bántalmaztál! Az álom... ami minden egyes éjszaka visszatért. A fájdalom, a hiányod, a kín. Mindez kibírhatatlan volt. Te mit éreztél volna a helyemben, ha?! Mit tettél volna? Ha Kirishima-kun nem téged, hanem mondjuk Kaminarit vagy Minát szerette volna?! Ha téged sem hagyott volna nyugodni az elméd a különféle szituációkkal melyek boldogok de hamisak voltak?! - kezdett el kiabálni. Könnyei lefolytak arcán majd pólómra cseppentek. Lassan rám dőlt, elkezdett ölelni. Már nem akartam lelökni magamról. Nem mutathattam ki, de szavai kicsit elgondolkoztattak. Vajon tényleg szeretem Kirit...? Tényleg boldog vagyok mellette?

- S- Sajnálom... - simítottam hátára. Erre meglepetten felkapta a fejét, és mintha egy pillanatra újra a régi önmaga lett volna.

- Ezzel semmire sem mész. - mondta arcát idegesen elfordítva.

- Tudom. - sóhajtottam. Lehunytam szemeimet és próbáltam pihenni.

Most, hogy legyengítettek és színte minden szökési lehetőséget elvettek tőlem, csak pihenni akartam. Hirtelen éreztem Deku ajkait enyémen. Szemeim kipattantak, de mégsem löktem el őt magamtól. Szörnyű dolgokat élt át, és ha ez őt megnyugtatja, hát had csókoljon meg. Bár úgy éreztem, mintha nagyon mélyen én is vágytam volna már erre. Miket beszélek! Sosem vágynék egy hasznavehetetlenre! Viszont lassan én is viszonoztam tettét.

- Miért...? - kezdett volna bele, de félbeszakítottam.

- Én sem tudom. De jegyezd meg, mert ritkán fog előfordulni. - hunytam le szemeim újra. Éreztem ahogy leszáll rólam majd hallottam távolodó lépteit és az ajtó csukódását. Elkezdtem aprókat robbantgatni, csak próbaként. Igaza volt, piciket még tudok. Egyre nagyobbakat próbáltam, de ez volt a maximum. Nagyon lecsökkentették az erőmet. Sóhajtva dőltem vissza, majd szemeim lecsukva pihentem. Vártam, hogy megmentsenek, bár nem volt rá sok esély. Sóhajtva ültem fel, majd elkezdtem feltérképezni a helyet. Körbejártam a szobát, és megvizsgáltam minden egyes négyzetcentiméterét. Ám szemem megakadt valamin. Három kamera. Nagyszerű. Duzzogva visszafeküdtem, és próbáltam aludni. Ismét hallottam az ajtót kinyílni. Megint egy zöld hajkorona jelent meg, majd közeledett felém.

- Ölelj át. - mondta mellém fekve. Hezitálva, de átöleltem derekát. Ő mégjobban hozzám bújt és összekulcsolta egyik kezem az övével. Ha ellenkeztem volna szerintem valamelyik tag megkínzott volna, így hagytam. Az már más kérdés, hogy én vágytam-e rá.