A Semmi a legfontosabb Valami

Fájdalmas emlék

Hail pov

- Miért voltál annyira meglepett, hogy Alexander engedte hallani a történetet Arol bácsi? - tettem fel a kérdést, ami már pár perce foglalkoztat.

- Megtiltotta, hogy hallgassam ezeket a történeteket, mert nem rám tartozik... Vagy valami ilyesmi - kuncogott.

- Értem - mondtam, bár nem találtam sok értelmét Alexander tiltásának, hisz ez csak egy könyv, de nem kérdőjelezem meg, mert ha eldönt valamit az úgy lesz, bármit is mondunk neki. Ez azonban egy másik kérdést is felvetett. - Akkor miért engedte meg ezúttal, hogy halljad? - szomorú lett a tekintete. Ez kicsit megijesztett, hisz Arol bácsi szinte mindig vigyorog.

- Ennek valószínűleg az első találkozásunk körülményeihez van köze - sóhajtott.

- Miért? Mi történt?

- Mi lenne ha elmesélném? - kérdezte. Csak bólintani bírtam, mert még mindig le voltam fagyva az arckifejezésétől.

- Elég rég volt már, de mégis mintha tegnap lett volna. Éltem teljesen átlagos életemet, tanultam, dolgoztam és családot alapítottam. Minden tökéletes volt addig a napig... - család? Dehát Arol bácsinak nincsenek rokonai. - Mint most, akkor is kereskedőként dolgoztam. Az egész napot a várost járva töltöttem üzletelve. Aznap este mikor hazaértem hatalmas csend fogadott. Túl nagy csend. Szólongatni kezdtem a feleségem, de nem válaszolt, majd a fiamat is, de semmi nem történt. Pánikba estem. Kirohantam az utcára és mindenkit, aki kicsit is ismerős volt megkérdeztem látták-e őket. Senki se tudta, hol lehetnek. Ekkor eszembe jutott egy hely, ahol megnézhetném őket. Sokszor jártunk ott, a város egyik legkedveltebb helye volt. Reménykedtem, hogy ott vannak... - sóhajtott.

- Ott voltak? - próbáltam ösztönözni picit a folytatásra.

- Sajnos. Mikor megérkesztem ledermedtem. Mindenütt vér volt. Nem figyeltem semmire, csak egy dolgot láttam. A feleségem és a fiam... Mindketten holtan feküdtek előttem - hirtelen csend támadt.

- Ki tette ezt? Ugye elkapták a gyilkost?

- Nem tudom ki volt. Elkapni meg nem kaphatták, mert öngyilkos lett. Tudod egy hívő ember sok mindent megtesz a vallásáért - szóval egy öngyilkos merénylő végzett a családjával. Biztos nehéz lehetett feldolgozni.

- És utána? Utána mi történt? - próbáltam elterelni a témát. Még mindig nem értünk oda, ahol találkozott Alexanderrel.

- Elrohantam onnan és a gondolataim közé merültem. Nem tudtam, mit érhetne nélkülük az élet. Fel alá járkáltam a városban... Volt a város mellett egy szép folyó... Nem is emlékszem már, hogy jukadtam ki ott... Ráséltáltam a hídra... Órákon át néztem a vízbe... És végül döntésre jutottam. - Ugye nem? - Nélkülük semmit sem ért az életem... Kiálltam a híd szélére és le akartam ugrani... Majd egy suttogást hallottam, ami azt mondta, hogy: Ne. Ekkor találkoztam a főnökkel először. Felajánlott nekem egy munkát és azóta neki dolgozom - mosolygott a végén. Szóval ezért akarta Alexander, hogy hallja a mai történetet, ennek van értelme. - Mostmár mennem kell. A főnök idegbajos lesz, ha megint kések! - már az ajtóban állt, de a hangomra visszafordult.

- Megbántad, hogy le akartál ugrani? - mostmár vagyunk neki, nem pótolhatjuk a régi családját, de itt vagyunk. Talán mostmár nem ak...

- Soha, és soha nem is fogom - furcsa volt arcán ez a komoly tekintet. - Bármikor újra odaállnék és megtenném... De ne aggódj a főnök itt van és megállít minden hülyeségben - nevetett, majd kifordult az ajtón, magamra hagyva a dolgozóban a gondolataimmal.

Arol pov

- Szóval elmondtad neki? - kérdezte érzelmetlenül.

- Igen, bár cenzúráztam - lágy mosollyal válaszoltam. Csak bólintott, a továbbiakban valószínűleg nem is gondolt rá. A Főnök már csak ilyen, ha a tervei szerint megy minden nem érdeklődik tovább. - Én megyek is, Főnök. Még sok dolgom va...

- Arol - szakított félbe. - Szeretném, ha elkísérnél egy találkozóra.

- Én? Nem lenne valaki más sokkal alkalmasabb? - kérdeztem, mert tudom, hogy utál velem menni bárhova.

- Sajnos ehhez a találkozóhoz rád van szükségem. Az előbb Karin hívott, hogy a testvérem találkozót szeretne velem húsz perc múlva. Mivel valószínűleg Hailról lesz szó te vagy a legalkalmasabb kísérő - mondta, én egyetértőn bólintottam. Magához intett engem. Láttam az asztalon a Hail-nak szánt üzenetét, hogy ne aggódjon nem maradunk sokáig, majd rögtön megszorította a vállam. Pár pillanat alatt a találkozó helyszínén voltunk. Egy szinte már túl fehér épület, ugyanolyan fehér szobákkal. Nem tudom, hogy a Főnök, hogy tudta hova kellett mennünk, de megtalálta a megfelelő helyet, ahol már ott ült a testvére és mellette egyik beosztottja. Ha jól emlékszem Nathaniel volt a neve.

- "Bérgyilkos".

- "Maffiózó" - köszöntötték egymást, mint általában.

- Mondtam már, hogy nem vagyok maffiózó!

- Nekem eléggé annak tűnsz azokkal a dolgokkal,amiket csinálsz - forgatta a szemét Alexander.

- De nekem jók a céljaim, amúgy meg ne tereld a témát! - csak a szokásos vitájuk, amit szinte mindig lejátszanak mikor találkoznak. Néha azon gondolkodok, hogy meg fogják e unni egyszer, de valószínűleg igen, mert a Sátán korszakukat is abbahagyták valamikor.

- Nem én tereltem el, de mimdegy is. Miért szerettél volna találkozni? Szerintem elég egyértelmű volt, hogy meg akarod öletni Hail-t. Azt is tudod, hogy én meg bármi áron megvédem. Nem tudom mit beszélhetnénk még. Nem engedem, hogy mártírt csinálj belőle is! - a Főnök hangja ideges volt. Ritka, hogy ennyire kijön a sodrából.

- Gondoltam megpróbállak rávenni arra, hogy meggondold magad. Tudod, hogy nem lesz jó élete a gyereknek, ha minden így marad. Már érződik és ezt te is látod. Nathaniel - itt a beosztottjára mutatott, tehát jól emlékeztem a nevére - még csak egy hete figyeli, de ő is...

- Nem érdekel. Ő a fiam, és bármi is történjen mellette maradok - jelentette ki komolyan.

- Még sose láttalak téged ennyire ragaszkodni... senkihez sem. Ez így nem helyes - mondta tettetett szomorúsággal. Itt már nem bírtam a szótlanságot.

- Ön nem értheti ezt! Hail mindegyikünkkel ugyanúgy bánik. Ő az egyik legkedvesebb ember akivel valaha találkoztam! Nem fogjuk engedni... Egyikünk sem fogja engedni a cégnél, hogy bántsák Hailt! - kiabáltam.

- Akkor csak el kell érnünk, hogy ne bízzon bennetek - mosolygott. Szóval a főnöknek igaza volt. El akarják érni, hogy ne bízzon többé bennünk.

- Ez nem fog menni! - vicsorgok, de csak kicsit felvonta a szemöldökét. - Nincs semmi, ami megrendítené a hitét bennünk! - lehet nem kellett volna megszólalnom. Már előre érzem a büntetésem. A Főnök arcán, mégis csak megdöbbentség látszott.

- De azt mem tudja, hogy a nevelőapja az oka a vérszerinti szülei halálának - mosolygott úgy, ahogy sose bírtam volna elképzelni róla.

- Nem fogom engedni, hogy bármit tegyél vele! És ezzel vége a vitánknak. Jobb lesz ha mi most megyünk, nem akarom eltüntetni az alkalmazottaid felét - fordult sarkon a Főnök, és én alig bírtam követni őt. Visszavitt minket a központba és morgolódva ment be az irodájába. Leült az asztalához és csak ekkor szólt hozzám. Kissé már nyugodtabbnak tűnt.

- Köszönöm - mondta, de nem értettem. Azt hittem mindent elrontottam. - Végre tudom mit tervez a testvérem - mosolygott, de fél pillanat múlva ismét elkomorult az arca. - De ez újabb problémákat okoz, mert fogalmam sincs, hogyan fog Hail reagálni arra, hogy miattam halt meg a családja... Addig is, Arol, kérlek légy a legjobb keresztapa, akit egy ember kívánhat! Kezeld úgy mintha a saját fiad lenne! - kérte tőlem. Ezt a kérést gond nélkül tudom teljesíteni. Letérdeltem Alexander előtt. A családom, a fiam emlékére...

- Igenis, Uram! - megvédem Hailt és boldoggá teszem, amíg lehetséges. Nem engedem, hogy őt is feláldozzák, mint a családom, mert... mostmár ők a családom.