Miért ilyen az élet?

Tárgyalás(3.)

Nagyon furcsa volt, de vacsora közben, egy gondolat férkőzött belém. Álnok módon nem hagyott nyugodtan enni. Felálltam az asztaltól és elsiettem szobámba, talán kicsit zaklatottnak tűntem szeretett családom előtt, de most ez zavart a legkevésbé. Bezárkóztam és nem mentem vissza, persze előtte udvariasan megköszöntem anyának és apának a csodálatos ételt, amit főztek. Szerencsére senki sem jött utánam egy lélek nem járt a szobám közelében. Egyszerűen próbáltam elhessegetni a gondolatokat, mi van, ha valamilyen átok szállt rám, mert megsértettem valaki magánterületét? Véletlen dolgok nincsenek, minden okkal történik, vagyis én így vélekedtem. Elvégeztem a már megszokott rutinomat és hála égnek nem történt velem semmilyen újabb szerencsétlenség. Másnap korán reggel keltem és elmentem biciklizni a barátaimmal, mert már régóta terveztünk egy jó kis kiruccanást. A jól megszokott baráti társaság suhant az utakon, fesztelenül, nem sejtve a váratlan fordulatókat. Senki nem zavart minket, csak a természet simogató hangja ütötte meg beszélgetésünket egyes pillanatokban. Körbejártuk szokásosan a kedvenc helyeinket, a tavat, ahol annyiszor nevettünk és meséltünk a múltunkról. A sok emlékkép minden egyes mozzanata bevillant, amikor még mit sem sejtő kis fiú voltam. Itt lógtam a haverjaimmal néztük a víz tükrözödését és a nádasból kikandikáló kacsákat, akik várták tőlünk a napi betevőjüket. Most is jót mulattunk, ahogy régen. Ez a nyári kikapcsolódás már hiányzott az életemből, egyik buli a másik után. Néha azt sem tudom miért mentem, csak úgy éreztem ez a legjobb, amit tehetek. Az ismeretlen arcok tömege mellettem sohasem voltak jobban, mint az én baráti társaságom. A szél lágyan vitt minket tova utunkon hazafelé. Mostanság sajnos egyre több városi zaj üti fel fejét eme helyeken és én is áldozatul estem egynek. Egyszerűen elveszettem az önkontrollomat és kisodródtam a biciklimmel az autók sávjába. Pechemre éppen egy szélsebesen száguldó autó jött, eszeveszetten próbált fékezni. A kocsi kerekei nyikorogtak a talajon és egyszerre izzott a talaj a forróságtól, de nem tudott időben megállni. Megtörtént a baj. Nem emlékszem semmire, egy nagy csattanást hallottam, se kép se hang. Arra ébredtem, hogy minden barátom körülöttem van, aki eljött velem túrázni. Próbáltam, nem gyengének mutatni magam, de mintha rengeteg emlék esett volna ki mintha valami mágia lenne az egész, egy zűrös ügy. A sírás folytatgatót, de nem hagytam a kísértésnek, óvatosan megdörzsöltem a szemem, hogy letöröljem a könnyeimet, bár úgy tettem mintha valami piszok lenne a szememnél. Már megint mibe keveredtem? Gondoltam magamban. Ennek soha nem lesz vége, ez egy ördögi kör.