5. Rész 🔞

227 17 4
                                    

Jimin szemszöge:

Jeongguk ordibálása nem könnyítette meg a dolgom. Olyan erőteljes volt és mégis az a szomorúság, amit érzékeltem a hangjában, belecsordult a szívem. Fájt így látnom őt. Be voltam pánikolva, Jeongguk egy szempillantás alatt megváltozott, a körülöttünk lévő légkör sokkal ridegebb lett, mint eddig volt. Most jött el a pillanat, hogy eltűnjek, nem várhattam tovább, ki tudja mi lesz Jeongguk következő lépése?

Amint megmozdultam, hogy elslisszoljak onnan, a lábaim fel mondták a szolgálatot. Térdeimre zuhanva Jeongguk előtt éreztem meg, hogy szárnyaimnál, amik maguktól nyíltak ki, oly borzalmas, viszkető érzés kerített hatalmába, hogy kezeimet összeszorítva, fohászkodtam Istenhez.

- Kérem ne, csak ezt ne, könyörgöm Uram, könyörülj rajtam. - Esedeztem bocsánatáért, de legbelül tudtam, hogy ez mit jelent. Meg akar szabadulni tőlem, hiszen látta, látott mindent. Elkövettem a legnagyobb bűnt, engedtem a csábításnak és most Isten kitagad, tudom hogy arra készül.

- Jimin, ne álltasd magad, tudod te jól mit tettél! Ezekután remélem tisztában vagy azzal, hogy soha többé nem térhetsz vissza! Égj a pokol tüzében mindörökké! Nem érdemelsz bocsánatot!

- Uram, kérem ne! Ne hagyjon magamra! NE!

Az a szúró és égető fájdalom percről percre erősödött. Mikor már egyre elviselhetetlenebb lett a fájdalom, muszáj volt hátra nyúlnom és sajnálattal vettem észre, hogy Isten elvette a szárnyaim, mi több ömlött belőle a vér. Ezt senkinek sem kívánnám, még a legnagyobb ellenségemnek sem. Az a gyötrő kín, amit el kellett szenvednem, egyszerűen nem tudtam mit tenni. Elterültem a padlón érezve, ahogy a vér körbeölel, végül szárnyaim örökre feledésbe merülnek, nem volt többé szárnyam, Isten megfosztott a repülés jogától is.

- Ez csakis a te hibád Jimin, elbuktál, most viseld is a következményeit. - Ezennel hivatalosan is bukott angyal lettem. Isten még csak arra sem méltatott, hogy megjelenjen előttem, csak a szavait hallottam.

Jeongguk szemszöge:

Végig hallgatva annak a fasznak a mondandóját, léptem közelebb Jimin-hez, majd megfogva vállánál lelöktem őt az ágyra.

- Szánalmas vagy Jimin! Úgy tűnik az 'Úr' nem volt veled kegyelmes! Milyen érzés amikor a saját fajod árul el téged? - Nevettem a képébe, öröm volt nézni, ahogy szenved, bár a szívem legmélyén megsajnáltam őt, hiszen még mindig szeretem. Nem fogok addig leállni, amíg holtan nem fogom látni azt a szarrágót. - Fogd fel végre, ennyi volt, mostantól kezdve örök időkig velem maradsz, az enyém vagy! - Mondom kicsit se kedvesen, majd képességeim segítségével előhívtam néhány tövist, amik Jimin csuklóira és bokáira erősen rá voltak fonódva. De itt nem álltam meg! - Lásd az igazi valóm Jimin, eddig nem láthattad az igazi házamat, hogy hogyan is néz ki, hogy én hogyan nézek ki, de ne aggódj, ennél sokkal rosszabb lesz minden!

Írói szemszög:

Az eddigi díszlet, ami fekete és vörös színben pompázott, most átvette valami sokkalta rémisztőbb. A falakból démonok szarvai álltak ki, a ház életben volt, és mindent érzett, érezte többek között Jimin szorongását is. A helyet megszállta a rodhadó szag, ami körbe járta az egész házat, szinte látható volt a levegőben. Az ágyat rengeteg tövis vette körbe, ha Jeongguk nem tartaná Jimin testét karjaival, át tudná szúrni Jimin hátát, hiszen mindegyik különböző méretű volt. A tövisek alatt megbújva, rengeteg hallott ember, frissen lévő húsa látszott ki. A medence, amiben eddig víz csordogált, most tűz piros lávává valtozott, és az a fullasztó meleg, amit Jimin érzett kint, a házon kívül, újra előjött.

Bạn đã đọc hết các phần đã được đăng tải.

⏰ Cập nhật Lần cuối: May 24, 2020 ⏰

Thêm truyện này vào Thư viện của bạn để nhận thông báo chương mới!

Az angyal, ki vétkezettNơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ