The Shadowhunters II. - A rúna rajzoló ✔

2

"A család a legfontosabb."

/Ezra Angel/

Az oldalamon sétáló farkasra pillantottam. Gyönyörű bundáján megcsillant a nap utolsó sugarai. Végig pillantottam a hatalmas kőfalon, ami védi a birtokot. Stix felnézett rám majd megbökte az orrával a lábam. Letérdeltem és szorosan átöleltem. A kocsi hangjára lettem figyelmes. Jonathan haza jött. Felpattantam majd rohanni kezdtem a kapu felé. Stix a nyomomba volt. A hajamba az alkonyi szél belé kapott. Megtorpantam amikor a bátyám kimászott a kocsiból. Elmosolyodott amikor észrevett majd kitárta a karjait. Azonnal az ölelésébe rohantam. Szorosan fűzte körém erős karjait, ami az évek alatt mindig biztonságot adott.
- Húgocskám! -suttogta a hajamba.
- Hiányoztál Jonathan!
- Te is nekem!
Stix vonyított egyet. Elengedett majd végig pillantott rajtam. Egyszerű nyári ruhát viseltem bokacsizmával amiben benne volt az irónom. Én is végig néztem rajta. Testét nagyon sok rúna fedte. Nekem csak egy volt a tarkómon. Még apa rajzolta rám kiskoromban. Családi jelkép. Jonathan megfogta a kezem majd a ház irányába húzott.
- Nem várakoztassuk meg apánkat! -mondta mosolyogva.
Aprót bólintottam és viszonoztam a mosolyát. Ahogy beléptünk a házba az összes árnyvadász meghajolt. Apa irodája felé vettük az irányt, de a folyosón találkoztunk vele.
- Fiam hát haza értél! -mondta apa majd kezet fogott a bátyámmal.
- Igen! -pillantott rám Jonathan.
- Ezra menj a szobádba a bátyáddal megbeszélni valóm van! -nézett apa is rám.
Bólintott majd a szobám felé vettem az irányt. Stix már ott volt a helyén. Kíváncsian nézett rám. Sóhajtva csuktam be az ajtót és leültem az ágyra. Farkasom azonnal mellém feküdt fejét az ölembe tette. Megsimogattam puha szőrét majd a kezembe vettem a rajz füzetem. Lassan kinyitottam. A lapok tele voltak különböző jelekkel, vagyis rúnákkal. Apa különleges képességnek tartja, hogy mindig tudok újat rajzolni. Most is a kezembe vettem a grafitot és gondolkozás nélkül elkezdtem vonalakat húzni. Pár oldal után unottan dobtam le a földre a füzetet. Eldőltem az ágyon és lehunytam a szemem. Az álomvilág azonnal magába szívott. Ugyan az az álom volt, mint mindig. Egy férfi jelent meg előttem. Hatalmas szárnyai voltak. Kedvesen mosolygott rám. De most valahogy más volt. Közelebb lépett és felemelte a kezét, mint ha megakarna érinteni. Valami megmagyarázhatatlan erő húzott felé. Felemeltem én is a kezem. Ujjaink majdnem összeértek amikor valaki a nevemen szólított. Az angyal szomorú mosollyal köddé vált majd kipattantak a szemeim. Jonathan volt az. Már át volt öltözve.
- Ezra gyere! Apával vacsorázunk! -mondta majd az ajtóhoz lépett.
- Máris megyek!
Felkeltem és picit megigazítottam a ruhám és a hajam. Jonathan előre engedett. Beszélgetve érkeztünk meg az ebédlőbe. Apa már ott ült. Én a bal míg a bátyám a jobb oldalára ült. A felszolgáló azonnal hozta a vacsorát.
- Na és Ezra rajzoltál valamit? -kérdezte apa kíváncsian.
- Igen! Körülbelül ötöt vagy hatot!
- Csodálatos vagy kislányom!
- Köszönöm apa!
- Jó étvágyat! -mondta mogorván Jonathan.
- Igen! Jó étvágyat! -mondta apa is.
- Jonathan mesélj a londoni Intézetről kérlek!
- Rendben húgocskám! -mondta majd elkezdett mesélni.
Kíváncsian hallgattam és minden szavát magamba szívtam.

Victoria ♡