The Shadowhunters II. - A rúna rajzoló ✔

10

"A fájdalom felemészt."

/Ezra/

T

ekintetem végig vezettem a férfiakon. Mindenki feketében volt felfegyverkezve. Sóhajtva emeltem a tenyerem fölé az irónom. Lerajzoltam a jelet majd a falra küldtem. A portál aranyszínnel be világította a helyet. Sorjában át léptek rajta. Mi, lányok pedig csak néztük őket. Stix hozzám lépett. Tekintete annyi szeretetet árasztott, mint még soha. Lágy csókot lehelt az ajkaimra és végig simított az arcomon. Szomorú és egyben aggódó tekintettel követtem minden lépését majd eltűnt a portálom át. Össze zártam a tenyerem ezzel bezárva a kaput. Sóhajtva néztem a lányokra. Mindenki a maga dolgára indult. Én is a szobánkba mentem és leültem rajzolni. Nem volt jobb ötletem így azzal ütöttem el az időt. Stix emberi formáját kezdtem lerajzolni. Azokat a finom férfias vonásokat. Nagyon bele merülhettem a vonalak alkotásába, hisz Thomas nyitott be mosolyogva.
- Jössz velünk edzeni?-kérdezte.
- Persze!
Az asztalomon hagytam mindent és követtem Thomas-t.
- Veronica és te?
- Együtt vagyunk!-mondta mosolyogva.
- Nah ez szuper!
- Igen! Neked köszönhető minden hisz, ha nem mentesz meg akkor lehet már rég halott lennék!
Szomorúan elmosolyodtam.
- Tényleg, hogy vagy?
- Már egész jól! Te?
- Furcsán érzem magam pár napja...
- Hogy értve?
- Nem tudom...
Aprót bólintott. Pont akkor léptünk be a terembe amikor az ikrek harcoltak. Veronica mosolyogva nézte őket. Ahogy megpillantotta a mellettem álló fiút intett nekünk. Lassan oda mentünk hozzá és leültünk mellé.
- Ezra igaz?-pillantott a szemeimbe.
- Igen!
- Nagyon szépen köszönöm, hogy megmentetted Tommy-t!
- Nem kell megköszönni Veronica!
Bólintott majd átölelt. Mosolyogva hagytam neki. Tina és Lina izgatottan jöttek felénk majd leültek a padlóra velünk szembe. Elkezdtek beszélni majd mi is bekapcsolódtunk.
Nevetve hallgattam Thomas egyik vicces sztoriját amikor Clary lépett be. Mosolygott mégis olyan szomorú volt a tekintete.
- Mi történt? -kérdezte Thomas.
- Vissza jöttek!-mondta Clary.
Mindenki felugrott és rohanni kezdtünk. Mindenki véres, sebesült és elfáradt volt. Tekintetemmel egyetlen egy embert kerestem. Alec lépkedett felém. Rossz érzés kerített hatalmába.
- Mi történt?
- Nagyon sajnálom Ezra...-mondta halk, megtört hangon.
- Hol van Stix?
Szemeimet könnyek léptek el.
- Meghalt...bármi áron, de végzett Felix-szel...-mondta szomorúan.
- Tessék!? Az nem lehet igaz!!
Könnyeim folyni kezdtek. Szívem létre hasadt.
- Nagyon sajnálom...-suttogta Alec majd magához ölelt.
Szorosan kapaszkodtam belé és zokogtam. Nem akartam, nem tudtam elhinni, hogy meghalt. Egyszerűen nem ment. Az a férfi akit szeretek, aki kiskorom óta velem volt nincs már többé. Egy kéz simított végig a hajamon. Aurora könnyes szemekkel ölelt magához. Lilith vagyis az anyánk is mellénk lépett és karjaiba zárt minket. Már csak ők maradtak nekem.

- Gyere kicsim! A szobádba kísérünk!-mondta anya.

Bólintottam. Abba a szobába vezettek, ahol együtt töltöttünk pár napot. Minden rá emlékeztetett. Egyszerűen a tudat szét tépett belülről. Lerogytam a földre. Aurora és anya hiába próbáltak felhúzni ellenkeztem.
- Hagyjatok magamra...
- Ezra!-mondta anya.
- Kérlek...
Bólintottak majd elhagyták a szobát. Az ágyra kuporodtam ahol még éreztem férfias illatát. Zokogva húztam össze magam egész kicsire. Felix... Minden miatta történt, ha nem jön a képbe akkor Stix még élne. De így már egyikőjük sincs. Képtelen vagyok elfogadni.

Victoria ♡