Szeptember 1. Kedd

1.1K 41 16
                                    

A tegnap esti mekizésünk után Olivér úgy döntött hogy nálunk alszik, ezért reggel mosolyogva keltegettem.
- Hé! Olivér, jó reggelt - suttogtam neki miközben a kezét lökdöstem. Meg se moccant. - Olivér keljél már fel! - kiáltottam rá, mire ijedten kipattant a szeme.
- Ne ordíts, ébren voltam - motyogta.
- Igen, persze - forgattam a szemem és lesétáltam a lépcsőn. Miközben kivettem egy kólát a hűtőből, anyához fordultam aki a pultnál sütött valamit.
- Jó reggelt - köszöntünk egymásnak egyszerre. Anya megfordult, és elém tolt egy tálat, amin friss pirítós és tükörtojás gőzölgött. Miközben megreggeliztem, a telefonomon elolvastam a híreket, csekkoltam az oldalaimat és válaszoltam Grétinek, hogy a házuk előtt találkozunk.
Olivér nemsoká felöltözve trappolt le a lépcsőn, mögötte Márk is megjelent, kezében a kis Zsófival.
- Anya leléptem, kettőkor jövök és viszem Zsófit Orsiékhoz - hadarta majd valamiért az én kezembe nyomta a kislányát és lelépett.
Az elmúlt pár hónapban Márkéknak meg kellett tervezniük, hogy mikor hol legyen a baba, azon belül iskolaidőben ki vigyáz majd rá. A nyár alatt szinte az összes baráti "összejövetel" nálunk volt megtartva, hogy Zsófi szem előtt legyen, az esti bulik alatt általában úgy intéztük, hogy én figyeltem rá, anya pedig megegyezett a főnökével, hogy egyre járjon dolgozni, persze emiatt szinte alig találkoztunk vele, este későn ért haza, reggel pedig ez a pár perc maradt nekünk. Apa a fennmaradó időben, tanítás mellett lett a kicsi felügyelője, Orsiéknál is hasonló volt a felállás.
A mosogatógépbe raktam a tányérjainkat, aztán Olivérrel elindultunk Grétiékhez. A ház előtt már ott várt a barátnőm, aki ahogy meg látott, a nyakamba ugrott.
- Tudtad, hogy Roxit visszaengedik a suliba? - vigyorgott rám csillogó szemmel, miközben a suli felé vettük az irányt.
- Mi? Komolyan? - tátottam el a számat.
- Ki az a Roxi? - érdeklődött Olivér.
- Az ő helyére jöttél tavaly. Furcsa hangulat ingadozásai voltak, sokszor érdekesen viselkedett, aztán a második félévben skizofréniával diagnosztizálták, és mivel nem tudta kezelni, beküldték gyógyintézetbe - magyaráztam.
- De már tudja irányítani magát szóval itt lesz nemsoká - folytatta Gréti, majd megállt a suli lépcsője előtt ahova megérkeztünk. Köszöntünk a srácoknak, akik szokásukhoz híven már ott voltak és a tegnap esti meccsről beszéltek, én pedig leültem a lépcsőre, közben Olivér lábát piszkáltam, aki előttem, nekem háttal állt, hogy részt vegyen a beszélgetésben.
- Te is nézted Ollie? - fordult Dani a barátomhoz (ezt olyan jó érzés kimondani még mindig).
- Neem, én kajálni vittem ezt a dilibogyót, amíg ment a meccs - biccentett felém.
- Kicsit mintha... Hmm... Lenne itt egy papucs - röhögték ki a fiúk. Ekkor Gréti egy "érkeznek"-et kiáltott, ugyanis az iskola előtt lelassított egy kocsi, az anyósülésről kipattant Máté, majd kisegítette a hátsó ülésen ülő Roxit. Egyáltalán nem hasonlított arra a lányra, aki az emlékeimben megmaradt. Fekete haját a válláig levágatta, arcán erőteljes mosoly, és annál sokkal halványabb smink virított. Sárga, gombos felsőt viselt, egy egyszerű fekete skinny farmerral, fülében apró, mégis feltűnő citrom alakú fülbevaló lógott, fekete topánkájában lassan tipegett felénk, miközben Máté kezét szorongatta.
- Sziasztok - köszönt egy cseppnyi idegességgel a hangjában.
- Azta, de jól nézel ki - csúszott ki Kristóf száján, mire felröhögtünk. Ha egy mesében lettünk volna, valószínűleg nyálcsík is fojt volna végig az állán.
- Haver tudod hogy van a mondás. Ami az enyém - nézett rá Máté, majd kis hatásszünetett tartott -, azt megtartom magamnak - fejezte be, mire már tényleg dőltünk a röhögéstől. A nagy poénkodás közepette odasétáltam Roxihoz, majd Gréti után én is megölelgettem.
- Jól vagy? - mosolyogtam rá.
- Igen! Soha jobban - simította meg a karom.

***

A nap hátralévő részében nem sok minden történt, megkaptuk az órarendünket (nem semmi összeállítás lett az biztos), majd ebédszünet után a rádióra figyeltem fel, mintha az én nevemet mondták volna.
-...Ismétlem, Antai-Kelemen Regi jöjjön az igazgatóiba! - hallottam a recsegő hangot a sulirádióból.
- Most komolyan, pont Regsz kerül az igihez, ráadásul első nap - hitetlenkedett Dani. Közöltem a többiekkel, hogy a teremben találkozunk, aztán értetlenül az igazgatói irodába mentem, ahol a nyitott ajtóba várt rám Haller, majd ahogy beléptem, becsukta mögöttem, és leültünk Borrel úrral szemben.
- Regina, azért hívattunk be, mert beszélnünk kell veled a nyelvtanulásodról - kezdte az igazgató.
- Anyanyelvi szinten beszélek angolul és franciául is, nem értem hol a probléma - vágtam közbe.
- Ha hagynád, hogy végigmondjam akkor értenéd - nézett szúrósan rám, mire behúztam a nyakam.
- Az igazgató úr csak azt akarja mondani, hogy mivel nincs értelme bejárni neked ezekre az órákra, ezért ezekben az időpontokban neked francia helyett kémia korrepetálásod lesz heti 2 alkalommal a 10/b osztállyal, hetente egyszer pedig önállóan. Angol helyett a kilcedik és tizenkettedik évfolyammal lesz testnevelésed - olvasta le a kezében tartott lapról Haller.
- A korrepetálásokkal együtt hetente 4 órát kéne eltöltenem Gondos tanárnővel és a kémiával? Na még mit nem! - fakadtam ki és idegesen hátradőltem a székemen.
- Szépen beszélj - szidott le az igi, mire csak vállat vontam és egy csepp megbánás nélkül elmormoltam egy elnézést.
- Nincs választási lehetőséged Regi, tavaly csapnivaló voltál kémiából - próbálta megértetni velem a helyzetet az ofő is.
- De ebből még érettségizni sem fogok, ráadásul jövőre már nem is tanuljuk, akkor minek? - lázadtam továbbra is. Hosszú 10 perc után végül elfogadtam a kialakult szituációt, és negyedóra késéssel bementem bioszra, ahol a tanár épp azt ecsetelte, hogyan megy majd a tanmenet az idén.
- Elnézést, az igazgatónál voltam - vágtam le magam a helyemre.
- Tudom - pillantott rám Baranyai, és tovább folytatta a dumálást.
Óra után elmeséltem a többieknek, hogy mi történt, és miután mindenki megállapította, hogy ez mekkora szívás, elmentünk mekizni :D

Szjg: Cortez Lánya 2.Where stories live. Discover now