Szjg: Cortez Lánya 2.

December 8., hétfő

A hétvégén semmi izgalmas nem történt, sorozatot néztem, neteztem, szóval csak a szokásos.
Gitta már korán reggel üzent, hogy a hétvégén megbeszélt szettembe menjek, és az épület előtt mindenképp találkozzunk, ezért sietősre fogtam a dolgot. A szemeimet halványan kihúztam és egy pink rúzst vittem fel az ajkaimra.
Magamra kaptam egy fehér garbót, amire rávettem a legújabb skót kockás, rózsaszín ruhámat. A hajamat szoros lófarokba kötöttem, így a végeredmény kissé barbie-baba kinézetű lett, de már nem volt időm meggondolni magam. Térdig érő fehér csizmámat csak nehezen sikerült magamra ráncigálnom a harisnyám vastagsága miatt.
Kint jóval hidegebb volt mint gondoltam, még nem sikerült megszokjam, hogy itt a tél. Az utcánkon lesétálva már régen megbántam, hogy megbíztam Gitta "úgy sem lesz olyan hideg" mondatában. Amikor már elég közel értem ahhoz, hogy az épület előtt álló Dani, Gréti és Ákos észrevegyen, elkezdtem húzogatni magamon a ruhámat, hogy ne tűnjön annyira rövidnek.
- Sziasztok! - mosolyogtam körbe zavartan. - Milyen volt a hétvége?
- Nekünk semmi extra, de ahogy látom te belezuhantál egy halom tinimagazinba - nevetett fel Ákos. Dani és még Gréti is(!) egyetértően bólintott. Összeráncoltam a szemöldököm. Azért nem lett ekkora a változás! Épp válaszolni készültem, amikor Olivér megérkezett.
- Szép jó reggelt mindenkinek, kire várunk ebben a hidegben? - köszöntött minket, miközben magához húzva adott egy puszit a fejemre. Ezek szerint legalább ő nem rágott be a Gittáékkal töltött délután miatt.
- Igazából csak rád, mert Máté írt, hogy Roxival csak később érnek be - nézett fel Ákos a telefonjából. Ezt tudomásul véve megindultunk a bejárat felé. Óvatosan elbújtam Dani háta mögé, de legnagyobb szerencsémre Máday nem volt az aulában, így megúsztam, hogy lemérje a szoknyámat.
A termünkben a szokásos káosz uralkodott, Kristófék valamivel dobálóztak amit Ákos azonnal fotózni kezdett, Étienne pedig valamelyik barátjával videóchatelt. Beültem a helyemre, amikor láttam, hogy üzenetet kaptam Fannitól.

"Szióka, lejössz a földszinti mosdóba? Insta-sztori készülne"

Gyorsan válaszoltam egy okét, aztán intettem Olivérnek, hogy mindjárt jövök és kimentem a folyosóra. A srác aki Gittát akarta elhívni a buliba, pont szembejött velem és még rám is kacsintott. Bunkó.
Leszaladtam a lépcsőn, egyenesen a folyosó végén lévő mosdóhoz, ahol a lányok már vártak.
- Honnan jöttél, Pestről, hogy eddig tartott? Na mindegy, csináljuk azt a Boomerangot - emelte fel Gitta a telefonját. - Na mindenki álljon be, és amikor mondom hogy egy, akkor pózt váltotok. Cuki lesz.
Gitta köré rendeződtünk, bal oldalán én, mellettem Móni, Gitta másik oldalán pedig Fanni állt. Amikor megszólalt hogy egy, a fejemet felé döntöttem és elmosolyodtam, szememet behunyva. A felvételt visszanézve egyedül én tűntem természetesnek. Gitta kinézett a kamera mögül és úgy csücsörített, Fanni valamilyen fura módon kifordította a csípőjét, Móni pedig értetlenül bámult tovább. Neki valószínűleg nem esett le mi történik.
- Tökéletes, ezzel sikerül fenntartani az 'üreseszű ribi' imidzset. Főleg neked, Moncsi. Neked kifejezetten jól megy - meredt szegény lányra Gitta. Megpróbáltam visszatartani a nevetésem, majd elköszönve tőlük, visszamentem a termünkbe.
- Regi, én is mentem volna a büfébe! Hívhattál volna - vett észre azonnal Gréti, amint visszaértem a terembe.
- Mosdóban voltam csak - feleltem zavartan. Helyes, hogy Gittáékkal barátkozok? De olyan jófejek voltak pénteken!
- Ja azt látom - válaszolt valahonnan a háttérből Dani, és felénk fordította a telefonját, ahol Gitta Boomerangja ismétlődött. Gréti csalódottan pillantott rám, majd szó nélkül hagyva Roxihoz ment. Marha jó.

♡♡♡

Az utolsó órán szó szerint haldoklottam.
Nincs az az isten, hogy még egy percet kibírjak a Földrajz órából. Másodpercenként néztem az órára, aztán unalmamban Gréti felé fordultam.
- Fizikai fájdalmat okoz nekem ez az óra - mosolyodtam el halványan, de csak egy vállrándítást kaptam válaszul. Gréti fejét a másik irányba fordította, és keresztbe font kezeire dőlve elaludt. Aú.
Nem tudtam mire vélni a viselkedését, vagy hogy mivel érdemeltem ezt ki. Előkotortam a telefonom, majd végigpörgettem az online emberek listáján.

Regina: Hogy lehet ilyen unalmasan magyarázni Ázsiáról??

Olivér megnyitotta az üzenetemet, majd felbukkant a három kis pötty. Sokáig gépelt de végül csak ennyit küldött:
Délután átjössz vagy Gittával meg a háremjével leszel elfoglalva?

Komolyan, miért éli meg mindenki ekkora tragédiának, ha másokkal is barátkozom? Felpillantottam a telefonomból, és az ablak felőli padsorra pillantottam. Olivér felvont szemöldökkel nézett rám. "Megyek" - tátogtam. Bólintott, majd mikor elfordult tőlem, letöröltem egy, az arcomon végiggördülő könnycseppet.
Ahogy kicsöngettek, a füzetemet a táskámba hajítottam és kisiettem a teremből. A mosdóban rendbe szedtem magam, ugyanis a nem vízálló szempillaspirálom már egy könnytől elmosódott. De inkább ez, minthogy letörjön a szempillám a vízállótól.
Az épület előtt ott várt már a barátom. Magamhoz szorítottam, majd a hosszas ölelést megbontva, mélyen a szemembe nézett.
- Ne haragudj. Nem akartam ilyen bunkónak tűnni. Azzal barátkozol akivel szeretnél. - Egy puszit nyomott a fejemre. Majd valamennyivel boldogabban mint előtte, elindultunk hozzájuk a csúszós kisutcákon keresztül.

Olivérnél végignéztünk legalább három filmet. Szeretek náluk lenni, neki nincs idegesítő bátyja, aki megzavarjon. A szülei is egészen kedvesek, bár mostanában egyre feszültebbek.
- Mi baja van a szüleidnek, anyukád nagyon stresszesnek tűnik - pillantottam Olivérre.
-

Hát a visszaköltözés miatt... - krákogta lehajtott fejjel. - Apám lehet, hogy már karácsony előtt visszamegy.
- Értem - bólintottam. A torkom fájni kezdett, ahogy visszatartottam a könnyeimet. - És velünk mi lesz?
Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg.
- Nem tudom, Regina. Fogalmam sincs. Nem is érdekel. - hajtotta le a fejét.
- Nem is érdekel? - horkantottam fel keserűen.
Fél ötkor elkezdtem készülődni, hiszen elég hamar sötétedik mostanában, éjszaka pedig már nem szeretek sétálni.
Amíg a cipőmet vettem fel, Olivér anyukája megkérdezte, hogy elvigyen-e. Nemet mondtam, nem akartam mégtöbb terhet a vállára rakni ezekben az időkben.
A lejtős utcákon sétálva szomorúan néztem a naplementét. Gitta idő közben felhívott, hogy megbeszéljük a holnapot, aztán türelmesen végighallgatta a hisztimet Olivérrel kapcsolatban.