Hirtelen szerelem

Prológus

- Ébredj Harry! Megérkeztünk. - ébresztett fel a talárba öltözött Hermione. Fáradtan álltam fel a helyemről, majd leszálltunk a vonatról. Mindig jó érzés fogott el, amikor megérkeztünk és leléptem a vonatról. Szerettem a vonat ismerős zúgását, az ismerős hangokat, illatokat, helyeket. Nem hiszem, hogy hazudnék vagy túloznék azzal, ha azt mondanám, hogy nekem ez az otthonom.

- Szerintetek milyen lesz ez az év? - kérdezte Ron hirtelen. Jogos gondolatok voltak ezek hisz az elmúlt három évünk mondhatni elég eseménydús volt és bár ez külső szemmel érdekesnek vagy izgalmasnak tűnhet, de igazából félelmetes és valószínűleg már mindig bennünk lesz ez az érzés, ez az aprócska félelem, hogy mi következik majd. Annyiban viszont biztos vagyok, hogy bármi lesz, én velük szeretném végig csinálni.

- Fogalmam sincs, de remélem most már végre lesz egy drámák és mindenféle furcsa rejtélyek nélküli nyugodt évünk. - osztottam meg a többiekkel röviden gondolataimat. - Szerinted Hermione?

- Én is ebben reménykedem. Így majd tudok teljes mértékben a tanulásra koncentrálni. - mondta miközben bólintott egyet, hogy megerősítse a szavait.

- Te állandóan tanulsz. - szólalt meg mellettem Ron.

- Például azért, hogy ha bajba kerülünk, tudjam, hogy mikor mit kell tenni, hogy megmentsem az életed. Te viszont állandóan eszel. Ha valaki megtámad, nem uszíthatsz rájuk száz csoki békát, hogy megmenekülj!

- Miért nem? Szerintem ez egy briliáns ötlet Hermione!

- Az lenne briliáns ötlet, ha végre csendben maradnál. - mondta Hermione a halántékát masszírozva. Ez a kis cselekvés mindent elárult. A lány akkor szokta ezt csinálni, amikor kedves Ron barátunk olyan butaságot mond amit Hermione inkább már szóra sem méltat. Ron csak csendben átsétált a másik oldalamra és megölelte a lányt.

- Jaj Mione, ugye tudod, hogy érted képes lennék a száz csoki béka mellett még szendviccsel is megdobálni az ellenséget? - kérdezte nevetve a lánytól.

- Igen tudom Rony. - szólalt meg ő is nevetve.

- De kis romantikus pillanat. Meg ne fulladjak a nyáltengerben. - biggyesztette le az alsó ajkát Malfoy. Amikor meghallották rögtön szétváltak. - Csak nem fél felvállalni az új pár a kapcsolatukat?

Malfoy. Már majdnem kezdtem róla megfeledkezni. Szőke tincseit egy egyszerű simítással igazította a helyére miközben az az állandó gúnyos vigyora terült el az arcán. Igazából ezen kívül még egyetlen egy arckifejezése van és az a semleges. Vagy néha ha szerencsés vagy még a dühöt is fel tudod rajta fedezni. Malfoy talán azon kevés dolgok egyike, amikre azt tudom mondani, hogy gyűlölöm. Gyűlölöm minden egyes mozdulatát, lélegzetvételét és szavát. Gyűlölöm a hangját, a gúnyos nevetését, a fehér bőrét, a szőke haját, a piros ajkait, a járását és minden egyes dolgot, ami őt Draco Malfoyá teszi. Nem tudok ránézni és nem tudok mellette nyugodtan megmaradni. Felkavar már csak az is, ha meglátom. Gyűlölöm.

- Csak barátok vagyunk te görény. - vetette oda neki Hermione.

- Jaj, hát persze! Ki is jönne össze egy olyan kis sárvérűvel, mint amilyen te vagy?

- Fogd be, Malfoy! - szálltam be most már én is a vitába. Nem fogom eltűrni, hogy így beszéljen a barátaimmal. Nekem mondhat bármit, öntse ki a szívében rejlő összes csúfságot, de nem beszélhet így azokkal, akiket szeretek.

- Na, megszólalt a kis túlélő. Milyen volt a szüleiddel tölteni a szünetet? Ja, hogy ők már nem is élnek! Bocsánat elfelejtettem. - próbált szomorú képet vágni, de a szájában ott bujkált az a gúnyos mosoly.