KING

4.RÉSZ

Doe

BUMM. BUMM. BUMM. DUDUMM.
Nem tudtam megkülönböztetni egymástól a basszus
brummogását és a pulzusom lüktetését.
Beletöröltem a tenyerem a rongyos szoknyába, amit egy
jótékonysági gyűjtőkonténerből csakliztam el, és utat törtem
magamnak a ritmusra vonagló testek tengerén. Az alacsony
mennyezet alatt vastagon megszorult a füst. A parkett minden egyes szabad centiméterén kísérteties robotmozgással bulizok
táncoltak és simultak össze a villódzó fények alatt.
A sötétben csak a villogó fények mutatták az utat.
Bear utasításait követve felmentem a lépcsőn, a folyosó
végén nyíló ajtóhoz.
Az ajtóhoz, ami a megváltásomat jelenti.
Az ajtóhoz, ami a poklomat jelenti.
Lenyomtam a kilincset, mire megcsikordultak a zsanérok. A
szobában az egyetlen fényforrás a lenémított tévé tompa fénye
volt a szemközti falon. A fű nehéz illata arcon csapott.
– Halló? – suttogtam bele a sötétségbe. Amennyire csak
tudtam, igyekeztem szexivé tenni a hangom, de nem igazán
sikerült.
– Csukd be azt a rohadt ajtót! – törte meg a csendet egy mély,
karcos hang, amibe az egész testem beleremegett.
Egy teljesen új érzés kerítette hatalmába összetört testem és
elmém minden hajlatát, és ettől a hajam minden szála az égnek
meredt. Arra számítottam, hogy bizonytalan leszek, ideges, talán
még dühös is.
Azonban valami ennél is mélyebbet éreztem.
Félelmet.
Dübörgött a szívem, zakatolt a pulzusom. Vörös riasztás.
Félek.
Alig tudtam legyűrni a késztetést, hogy hátat fordítsak és
elszaladjak, amilyen gyorsan csak reszkető lábaim képesek vinni,
de az azonnali menekülésről szőtt gondolataimat
félbeszakították.
– Az ajtót! – parancsolta ismét a hang. Nem mozdultam egy
centit sem. Szívem szerint hiába szaladtam volna el, a
kétségbeesésem hajtott előre.
Becsuktam magam mögött az ajtót, és a földszinti hangzavar
a zár kattanásával elült. A zsivaj kizárásával azonban az az
eshetőség is elúszott, hogy valaki meghallja a kiáltásaimat.
– Hol vagy? – kérdeztem habozva.
– Itt vagyok – mondta a hang, bár azt még mindig nem
tudtam, hogy mit is jelent pontosan az itt. Vettem egy nagy
levegőt, hogy lenyugtassam magam, majd elindultam a tévé felé.
Lassan kirajzolódott az ágy körvonala a kis szoba közepén, a
széléről két hosszú láb lógott a földre.
– Nos… Üdv itthon? Bear küldött hozzád. – Talán, ha
beszélgetünk egy kicsit, akkor a szívem nem akar majd kiugrani a torkomon. Aztán eszembe jutott, hogy mire is készülök, ismét
összekuszálódtak a gondolataim, és úgy álltam az ágyon fekvő
árnyék előtt, mint egy rakás szerencsétlenség.
A férfi nem törődött arra irányuló szánalmas kísérletemmel,
hogy beszédbe elegyedjünk. Kihúzódott az ágy szélére, és ugyan
az arcát nem láttam, az árnyékba burkolózó testet viszont igen,
és az hatalmas volt.
A férfi felült, és kinyújtotta a kezét. Készültem a pillanatra,
amikor hozzám ér, de ez nem következett be. Nem engem akart,hanem mögöttem, az éjjeliszekrényen álló whiskeysüveget. Az
üveg nyakát az ajkához érintette, majd hosszan, lassan
belekortyolt. Az apró szoba csendjében tisztán lehetett hallani, ahogy a férfi nyel.
Ismét megtöröltem a tenyeremet a szoknyámon, remélve,
hogy a sötétség jobban elrejti az idegességemet, mint az izzadó
tenyerem.
– Miattam vagy ideges? – kérdezte, mintha csak olvasott
volna a gondolataimban. A leheletén még érződött a whiskey
friss aromája.
– Nem – lihegtem, mert a hazugság megakadt a torkomon.
Egy hatalmas kéz ragadta meg a derekamat, majd rántott be a
terpeszbe tett lábak közé. Szorosan megmarkolta a csípőmet,
mire én meglepetten felsikoltottam.
– Ne hazudj nekem, kislány! – morogta mindennemű
játékosság nélkül. Megfagyott bennem a vér, a szívverésem őrült iramra kapcsolt. Ismét kortyolt egyet az üvegből, majd letette
mögém. Amikor visszahúzódott, lassan végighúzta az arcát az
arcomon. A szőrzet hosszabb volt, mint a borosta, de még nem nevezhető szakádnak. Nem számítottam arra, hogy végigfut
majd a hátamon a hideg, és vissza kellett fognom magam, hogy ne érjek az arcához. – Te sohasem válaszolsz, ha kérdeznek tőled
valamit?
Igen, ideges voltam mellette. Olyan ideges voltam, hogy nem
jött ki egy hang sem a torkomon. Nem erre számítottam. Arra
számítottam, hogy valami részeges, kanos disznónak szétteszem
a lábam, hogy kénye-kedve szerint bánhasson velem egy
bántóan fényes helyiségben.
Erre itt állok a sötétben egy férfi combjai között, akit alig
látok, de már a jelenlététől libabőrös leszek.
– A hallgatásodból arra következtetek, hogy nem igazán
szeretnél csevegni. – Megragadta a vállam, és a földre nyomort.
A kezemmel próbáltam fékezni magam, a tenyerem kemény
combokba ütközött, amikor a térdem a földet érte. – Sokkal jobb.
Meg tudod csinálni. Meg tudod csinálni. Meg tudod csinálni.
– Szopj le! – utasított a férfi, majd hátradőlt, és
megtámaszkodott a könyökén.
Reszkető kézzel simítottam végig a combján, amíg el nem
jutottam a nadrágja sliccéig. Lassan kicsatoltam az övét, az
ujjaim a hasa forró bőrét súrolták. A hasizma megrándult,
amikor hozzáértem, mire vett egy mély lélegzetet. Megráztam a
remegő kezem, hátha sikerül valamennyire összeszednem
magam. A cipzár lehúzása előtt azonban haboztam.
Kétségbeesett emberek.
Kétségbeesett cselekedetek.
Valamennyire kevésbé reszkető ujjakkal lassan lehúztam a
cipzárját. Becsuktam a szemem, hogy vegyek egy-két mély lélegzetet, attól tartottam, hogy elájulok, és a fejem belebukik az
ölébe. Abban reménykedtem, hogy ha becsukom a szemem,
akkor valamennyire megkönnyebbülök, és el tudok
vonatkoztatni a helyzettől, amiben épp vagyok.
Alig húztam le a cipzárt, és nyúltam be a nyíláson, amikor a
hangja úgy dörrent a fülembe, mint egy ágyú. A meglepetéstől
hátrahőköltem, és a fenekemen landoltam.
– Mi a fasz? – ordította. Mivel becsuktam a szemem, így nem
vettem észre, hogy meggyújtotta az éjjeliszekrényen a lámpát.
Amikor felnéztem, gyönyörű, gyűlölettől fűtött zöld szempárba
néztem bele, ami úgy meredt rám, mintha én lennék az oka
minden rossznak a világon.
Ismerős tekintet.
Félrelökte a kezem a sliccéről, és megragadta a csuklómat,
aztán felállt, és engem is felrántott, kemény mellkasa az
enyémnek feszült.
– Az előbb rád nyitottam, épp keféltél valakivel – böktem ki,
de azonnal megbántam. A francba velem és azzal, hogy nem
vagyok képes előbb gondolkozni, és csak azután beszélni.
A fekete atléta szorosan rásimult izmos felsőtestére.
Számtalan tetoválás díszítette a nyakát és a fél mellkasát, a
színes minták végigfutottak a vállán és a karján, de még a kézfeje
és az ujjpercei is ki voltak varrva. A csuklóján nem is igazán
karkötőket viselt, sokkal inkább szegecsekkel díszített
bőrszíjakat tekert a karjára. Fekete haját rövidre nyírta, mindkét
fülcimpájában fekete szegecs. Fehér sebhely vágta ketté a jobb
szemöldökét. Szögletes állát többnapos borosta keretezte.
Már akkor is tagbaszakadtnak tűnt, amikor az asztalon fekvő
lányt pumpálta, arról nem is beszélve, amikor az előbb a
félhomályban csak a sziluettjét láttam, de valójában eddig
fogalmam sem volt arról, hogy mekkora testi fölénnyel állok
szemben.
Ez a fickó nem úgy nézett ki, mint aki rossz társaságba
keveredik.
Ez a fickó maga volt a rossz társaság.
– Te? – kérdezett vissza. Kitágult orrlyukakkal meredt rám.
Nem tudom, mivel dühítettem fel ennyire, de most, hogy
világosban is láttam, sokkal jobban félek tőle, mint a sötétben.
Bárcsak hallgattam volna az ösztöneimre, és leléptem volna,
amíg volt rá lehetőségem.
– Szerintem fogalmad sincs semmiről, mert amit láttál, az
nem szex volt.
– Tudom, mit láttam – vitatkoztam.
– Nem, mert akkor tudnád, hogy nem keféltem vele.
Megbasztam őt. – Attól, ahogy kimondta a baszni szót, teljesen
benedvesedtem.
Te hülye lotyó! Az agyad biztos komolyan megsérült, mert ennek
az alaknak nem ilyen reakciót kellene kiváltania belőled.
– Hogy hívnak? – kérdezte.
– Senki se vagyok – válaszoltam az igazat, miközben
megszakadt a szívem, hogy ezt a saját számból kell hallanom.
– Te nem egy motoros ribanc vagy – állapította meg a férfi
mindenféle érzelem nélkül. Oldalra döntötte a fejét, és úgy
mustrált végig, mintha így megtudna bármit is rólam. A tekintete elidőzött az ajkamon, a nyelvével pedig
megnedvesítette a sajátját.
– Fogalmad sincs, hogy ki vagyok! – vágtam vissza.
Próbáltam hátralépni, de szorosan tartott.
– Nem, de a motoros kurvák általában nem reszketnek, és
nem kapkodva veszik a levegőt, ha le kell szopniuk valakit. –
Azzal még jobban megszorította a csuklómat, az egész karom
belefájdult.
– Eressz el! – De nem tudtam kiszabadítani magam a
szorításából. Ki kellett jutnom a szobából, de közben a férfi
hátrafelé lökdösött, amíg a tarkóm neki nem ütődött a falnak.
– Szóval akkor te mindig ilyeneket csinálsz? Tudod, hogy mit
akar egy hozzám hasonló figura? Tudod, hogyan kell úgy szopni
és kefélni, mint a profik? – Végighúzta a mutatóujját az arcomon, én pedig igyekeztem nem törődni azzal, ahogy az érintésének
helye felforrósodik. – Azt gondolod, kölyök, hogy el tudsz velem
bánni? Jó. Akkor folytassuk, ahol abbahagytuk. – Azzal az egyik
kezemet a nadrágjához húzta. Duzzadó erekciója szinte magától
kiszabadult volna a farmer szorításából.
A tarkómon minden hajszál az égnek állt.
– Nem akarod megmutatni, mire vagy képes, ha azt akarod,
hogy elélvezzek? – suttogta gúnyosan, de hiába tette fel a hűvös kérdést, meleg lehelete simogatta a fülem. Rémisztő. A vér egyre
gyorsabban áramlott az ereimben, a szívem egyre hevesebben
dobogott. – Egyszer már sikerült. – Összevont szemöldökkel
néztem rá.
– Ez nem igaz. Alig értem hozzád.
– Nem, nem most. Amikor korábban láttál, azzal a csajszival.
Az ajtóban álltál és figyeltél minkéi. Tetszett, amit láttál?
Szereted látni, amint elélvezek miattad?
– Túl sokat hiszel magadról. Nem azért maradtam ott, hogy
téged nézzelek. Mindössze le voltam döbbenve. Gyakorlatilag
megfojtottad a lányt. Ezen mit kellett volna néznem?
– Valahogy így? – A kezét a torkom köré fonta, és annyira
megszorította, hogy éppen csak kaptam levegőt. A szemembe
nézett, én pedig próbáltam elrejteni minden nyomát annak, hogy az egész testem egy merő rettegés.
A fickó a félelmemből táplálkozott.
– Baszd meg! – Összeszedtem minden bátorságomat, hogy
ezt az arcába tudjam kiáltani. Csak játszadozott velem, és hiába
rettegtem, balek azért nem vagyok.
– Tudom, hogy te szerettél volna az a lány lenni. Azt
szeretted volna, ha téged töcsköllek meg a farkammal. Láttam, ahogy rám néztél, és attól teljesen eldurrantam. Látom azt is,
ahogy most nézel rám, a félelem mögött ott van a vágy, vagy
talán épp amiatt.
– Ebben tévedsz. Nem így nézek rád.
– Nem? Akkor mondd meg, hogy mire gondolsz, amikor rám
nézel. Most, ebben a pillanatban. Mi játszódik le abban a csinos
fejecskédben?
– Arra gondoltam, milyen kár, hogy egy ilyen alak ennyire
jól néz ki. – A férfi szája mosolyra húzódott, miközben még
szorosabban markolta a torkomat, és olyan közel hajolt hozzám, hogy az arca hozzáért az enyémhez. A szavai ott vibráltak a
bőrömön.
– Hány éves vagy, kölyök?
– Ehhez mégis mi közöd? – morogtam az összeszorított
fogaim között.
– Csak tudni akarom, nem vagy-e kiskorú. – Aztán
hátralépett, a tekintetével egy hosszú pillantás alatt végigmérte a testemet. Elengedte a torkom, de az egyik kezével mindkét
csuklómat a fejem felett a falhoz szorította, majd a másik
kezének kérges ujját bedugta a felsőm mélyen kivágott
dekoltázsába, és körbetapogatta vele a kerek mellemet. Az
érintésétől libabőrös lett a karom.
Kapkodva vettem a levegőt.
– Láttam, hogy mi folyik ott kint – böktem a fejemmel az ajtó
felé. – Nem úgy tűnik, hogy neked számítana, mi illegális, és mi
nem – ziháltam.
– Leszarom – kuncogta. – Ami azt illeti, remélem, hogy
kiskorú vagy. – Mindkét alkarját a falnak támasztotta a fejem
mellett. Körbezárt hatalmas termetével, az erekcióját a hasamhoz szorította. – Egész jól értek az illegális dolgokhoz.
Képtelen voltam elég mély levegőt venni. Próbáltam teret
találni a szorításában, miközben nem tudtam eldönteni, hogy
hozzásimuljak, mert vágytam az érintésére, vagy pofozzam ki
belőle a szart is. Biztosan megérezte a bizonytalanságomat, mert a szemembe nézett, és megrázta a fejét.
– Na mi lesz, kölyök? Bár a helyedben nem tenném. – A férfi
arca merev, a tekintete sötét és veszélyes, noha a csillogásán
láttam, hogy élvezi a helyzetet. A homlokomhoz nyomta a
homlokát, majd felsóhajtott. – Mi ketten egész jól elszórakozhatnánk, kölyök. – Aztán megrázta a fejét, és most
először vettem észre, milyen karikás és milyen véreres a szeme.
Fáradtnak tűnt, de nem úgy, mint aki egy hosszú napon van
túl. Ez a fáradtság soha nem múlik el, mindegy, mennyit alszik
vagy mennyi kávét iszik valaki, mert ez nem egyszerű fáradtság.
Ezt éppen hogy a fáradhatatlanság okozza.
Onnan tudom, hogy ez a helyzet, mert én is így vagyok
fáradt.
A férfi eleresztett, majd hátralépett. Mihelyt eltűnt a
fenyegető jelenléte a közvetlen közelemből, azonnal hiányozni
kezdett.
Megragadta az éjjeliszekrényen álló üveget, és elindult az
ajtó felé.
Én nem tudtam megmozdulni, leesett állal álltam a fal
mellett.
Mi a franc történt az előbb?
– Most elmész? – kérdeztem. A megkönnyebbülésem helyére
valamiféle elcseszett csalódottság próbált befurakodni.
A férfi résnyire kinyitotta az ajtót, majd megállt, a keze még
mindig a kilincsen. A zene beszűrődött az ajtó nyílásán,
széttörve a csendet, minden egyes ütem egy lépéssel beljebb
lopakodott a szobába.
– Kurva hosszú napom volt, és nem a legjobb pillanatomban
találkoztál velem. Hiába izgat fel ez az ártatlan színjáték, nem
vagyok éppen gyengéd, szóval inkább örülnöd kéne, hogy
lelépek. – Meghúzta az üveget, majd még egyszer zavartan
végignézett a falhoz simuló testemen. – Három évvel ezelőtt minden gondolkodás nélkül úgy megkúrtalak volna, hogy nem
tudtál volna lábra állni utána.
Azzal kisétált a szobából.
Ezzel meg mi a szart akart mondani?
A töprengésemet hangosan korgó gyomrom szakította félbe.
A fájdalomtól azt hittem a földre rogyok. Átkaroltam a
derekamat, hogy valamennyit enyhítsek a maró éhségen.
Amikor megérkeztem, már kerestem valami kaját, de a
földszinten mindent sörös- és töményes üvegek borítottak. A
dohányzóasztalon csak egy tükör hevert, rajta kokó, amit egy
nagypapakorú pasas osztott adagokra egy hitelkártyával.
Hirtelen valaki kopogtatott az ablakon. Összerezzentem.
– Engedj be, ribi! – visította valaki kintről.
Nikki.
Odatántorogtam az ablakhoz, és kinyitottam, Nikki pedig
beszerencsétlenkedte magát a szobába. A földön feküdt, zsíros
haja a homlokához tapadt az izzadságtól, az egykor talán fehér,
most piszkosszürke színű műszőrme sál az egyik vállán lógott.
– Honnét tudtad, hol vagyok? – kérdeztem. Nikkit azóta nem
láttam, hogy magamra hagyott pár órája, amikor ideértünk.
– A Bear nevű pasas mondta meg. Tök szerettem volna az
arcára ülni, de elhúzott egy csajjal, aki kiköpött Tyra Banks volt.
Szóval erről ennyit.
– Hogy ment? – kérdezte Nikki, miközben felsegítettem a
padlóról. – Milyen volt? Korábban már láttam a csávót odalent,
és hát rohadt jól néz ki. – Megigazította a vállára vetett táska
szíját. – Csináltad azt a nyelveddel, amire tanítottalak? – Olyan
izgatottsággal érdeklődött ez iránt, mintha az lett volna a téma,Hogy felültem-e az óriáskerékre a vásáron. – Elélvezett? Na és te
elélveztél? Mindent tudni akarok.
A sóhajom egyszerre volt letört és megkönnyebbült.
– Nem, senki nem élvezett semmit. Egyszerűen… itt hagyott.
– Ezt nem is csodálom. – Nikki végigmért, az arcán a
lelkesedés helyét az elképedés váltotta fel. – Néztél tükörbe,
hogy milyen szarul nézel ki? Nem kellett volna hagynom, hogy ilyen külsővel gyere fel ide.
Lenéztem az egyszerű, szürke, ujjatlan felsőre, amit a
hátamon megkötöttem, hogy jobban a testemre simuljon,
valamint a rongyos, flitteres szoknyára, amiről a flitterek nagy része hiányzott. Tudtam, hogy szarul festek, de nem volt rá
módom, hogy remekül nézzek ki.
Vagy legalább jól.
– Úgy nézel ki, minr egy kölyök a játszótérről, aki felvette az
anyja régi ruháit – magyarázta Nikki a fejét ingatva, közben
vadul gesztikulálva mutogatott a ruháimra.
Aztán szipogva megigazította a farmer miniszoknyát, ami
alig takarta el a seggét. A zöld felsőjén volt egy fehérítőtől
származó folt a jobb mellénél.
– Már mindegy. Itt hagyott – mondtam keserűen. – Tűnjünk
el innét. – Ki kellett szellőztetni a gondolataimat, és előállni egy
újabb tervvel.
Az első lépés az lesz, hogy mihamarabb megszabadulok
Nikki-től.
– Ne olyan gyorsan, aranyom. Mire ez a nagy sietség? –
Nikki gyorsan körülnézett a szobában, az ajtóhoz lépett, és
kulcsra zárta. – Nézzünk körül, mit találunk itt – mondta játékosan, aztán elkezdte kihúzogatni egyesével a fiókokat, és az atlétákkal meg a zoknikkal nem törődve átnézte mindegyiket.
– Mi az ördögöt művelsz? – kérdeztem. – El kell mennünk
innét, és most azonnal. Nem láttad a pasas arckifejezését? Ha láttad volna, már félúton járnánk az állam határa felé.
– Ne legyél már ennyire színpadias. Hova sietsz? Egyébként is, itt van légkondi – magyarázta Nikki a hónalját szárítgatva.
Egy vékony műanyag keretbe foglalt fotót nyomott a kezembe. –Aranyos kölyök, nem? – A képen egy aprócska, göndör, szőke
hajú lány mosolyog a kamerába. Amióta találkoztunk, Nikki
most először mosolyodott el, habár lehetett látni mögötte a
szomorúságot is. Megrázta a fejét, letette a képet, majd kinyitotta
az alsó fiókot, és átnézte az ott heverő iratokat.
– Hogy az a kurva élet! – kiáltotta, majd előhúzott a fiókból
egy bíbor gumiszalaggal összefogott pénzköteget. Nikki
meglengette a pénzt, és már a látványtól korogni kezdett a
gyomrom. Ebből a pénzből rengeteg kaját vehetnénk.
Ebből a pénzből újrakezdhetném az életemet.
Azonban a gondolat éppolyan hamar elült, mint ahogy
megszületett, mert nem vagyok hajlandó ellopni ezt a pénzt.
Nem vagyok hajlandó lopni TŐLE!
Kétségbeesett voltam, nem öngyilkosjelölt.
Hangosan dörömböltek az ajtón, majd valaki a kilincset
ráncigálta.
– Mi a fasz? – kiáltotta a hang az ajtó túloldalán. – Miért van
bezárva az ajtó?
– Mennünk kell! – kiáltottam. Nikki még egy köteg pénzt
rántott elő a fiókból, aztán az ablakhoz rohant, még csak előre sem tudtam engedni, meri félrelökött, közben néhány bankjegy a földre hullott.
Nikki alig dugta ki az egyik lábát az ablakon, amikor az ajtó
lerepült a zsanérjairól, a keretről apró szálkák röpködtek
szerteszét a szobában. Bear, a férfi, aki ideküldött, állt az ajtóban.
Egy szempillantásnyi ideig egymásra néztünk, aztán észrevette az üres fiókot, a földön heverő bankókat, és a nyitott ablakot,
amelyen Nikki épp kimászott.
Bear egy lépéssel a szobában termett. Nikki a táskájából
elővett egy kisméretű pisztolyt. Nem is tudtam, hogy van nála
ilyesmi.
– Maradj ott, ahol vagy! – ordította, a fegyvert pedig Bear
mellkasára szegezte, aki megtorpant, majd felvont szemöldökkel
Nikkire nézett.
– Biztos, hogy ezt akarod tenni? – kérdezte mindennemű
félelem nélkül. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha cukkolná, vagy
éppen szívatná őt, mintha számára mindennapos lenne, hogy fegyvert fognak rá.
A zöld szemű árnyember is megjelent az ajtóban, és a szívem azonnal megakadt a mellkasomban. Amikor észrevette Nikkit,
majd hogy felforgatták a szobáját, a szája félmosolyra húzódott.
Lassan ellépett Bear mellett, és magabiztosan elindult a lány felé.
– Még egy kibaszott lépés, és komolyan lelőlek! – Nikki
hangja megremegett, ahogy a férfi közeledett felé.
– Akkor lőj! – Nikki számára a férfi minden egyes lépése
újabb felhívás volt.
Nikki ekkor felém fordult, a fegyver megremegett a kezében,
a könnyes szemében megjelenő érzelmet azonban képtelen
voltam értelmezni.
– Sajnálom – mondta végül.
Aztán meghúzta a ravaszt.
A bal fülemben hangosan reccsent valami, mint amikor a
csákányt belevágják a jégbe, utána pedig annyira csengeni
kezdett a fülem, hogy azt sem tudtam, hol vagyok.
Nem tudom, mikor zuhantam a földre, de ott feküdtem a
szőnyegen az oldalamon, a térdemet az államhoz húzva.
Becsuktam a szemem, a kezemmel betakartam a fülem, és csak feküdtem, abban reménykedve, hogy a csengés majd elmúlik.
Mikor már kezdett csendesedni, egy erős kéz a hátamra fordított, mire a fejem tehetetlenül koppant a padlón.
– A vöröske elment – mondta Bear, miközben a
hüvelykujjával a telefon képernyőjét böködte. – Utána küldöm Casht és Tanket, hogy találják meg, és hogy szóljanak a
környékbelieknek is. Ez a város nem elég nagy ahhoz, hogy
nyomtalanul eltűnhessen. Előbb vagy utóbb úgyis utolérjük.
A zöld szemű férfi szúrós tekintete centikre az arcomtól
függött. A nyakán lüktetett az ér.
– Úgy tűnik, tévedtem. Kurva vagy. Méghozzá lopós kurva.
– Biztos azt hitte, azért nézek rá kérdően, mert nem hallom, amit
mond, ugyanis letépte a kezem a fülemről. – Na idehallgass, te
hülye picsa… – Nem fejezte be azonban a mondatát, mert
ránézett a kezemet markoló kezére. Én is odanéztem. Ragadós, vörös folyadék lepte be a kezem. A férfi megragadta az állam, előbb az egyik, majd a másik irányba csavarta el a fejem. Amikor megérintette az egyik fülemet, a fájdalom végignyilallt a nyakamon, és felkiáltottam.
– Baszki! – morogta. Az ő ujja is éppolyan vörös volt, mint az
enyém.
Az ott vér?
Bear karba font kézzel állt a szoba egyik sarkában.
Kinyitottam a számat, hogy megkérdezzem, mi történt, de nem jött ki hang a torkomon.
A két férfi beszélgetni kezdett, de nem értettem belőle egy
szót sem. Fekete keret fogta körbe a szoba látványát, és ahogy teltek a másodpercek, egyre több részletet nyelt el a szélesedő
feketeség Félek a sötétben, így hevesen kezdett verni a szívem,
de aztán furcsa nyugalom szállt meg, és csak a fejem felett
felbukkanó dühös ember gyönyörű arcára koncentráltam.
– Még csak a nevedet sem tudom – suttogtam.
Annyi ideig még sikerült a tudatomnál maradnom, hogy
halljam a válaszát.
– Kingnek hívnak.
Aztán a feketeség teljesen körülölelt és magába zárt.