KING

3.RÉSZ

Doe

VALAMI KOPASZ PAZON ősrégi Subarujának hátsó ülésén ültem,
és bármit megadtam volna, ha nem kellett volna hallanom,
ahogy Nikki leszopja a sofőrt. Ő vitt el minket a Logan’s Beach-i
házba szervezett buliba. Amikor lefékeztünk, én úgy ugrottam ki
a kocsiból, mintha az lángra kapott volna.
– Szia, szivi! – búgta Nikki édesen, miközben az egyik
kezével megtörölte a szája sarkát, a másikkal pedig integetett a
távozó sofőrnek. Amikor a kocsi látótávolságon kívülre ért,
Nikki a szemét forgatta, és a földre köpött.
– Azt hiszem, mindjárt hányok – mondtam két öklendezés
között.
– Mintha te nem ajánlkoztál volna fel arra, hogy leszopd,
amiért elhozott minket – vágott vissza Nikki. – Szóval jó lenne,
ha befognád. Egyébként is, én hoztalak ide, nem igaz?
Az itt jelen esetben egy földutat jelentett egy fákkal és
bokrokkal benőtt telek mellett. A csalitosban egy helyen volt egy
nem túl széles rés, ott indult a keskeny felhajtó a házhoz. Sötét
volt, nem volt közvilágítás, ami mellett cl tudtunk volna
bóklászni a sötétben a házig, így az út szinte egy örökkévalóságig tartott. Enyhe halszag tette áporodottá a levegőt. Felfordult az üres gyomrom, az arcom elé kaptam a
kezem, hogy ne hányjam cl magam.
Villódzó fények látszottak a távolban. A házhoz közelebb
érve azonban rá kellett jönnöm, hogy nem fényeket látunk,
hanem valaki műanyag zseblámpákat tűzködött a földbe
különböző szögekben, így megvilágítva egy ösvényt a füvön
keresztül a ház hátsó részéhez.
Maga a ház háromszintes volt, és cölöpökön állt. A ház alatti
pinceszint egy nagy helyiség volt, fényesre lakkozott motorok és
autók álltak ott, ahol szabad helyet találtak. A szemközti falon
két ajtó állt, az egyiket biztonsági zár és egy keresztbe fektetett
fémrúd védte, a másikhoz néhány lépcsősor vezetett. A felső két szinten körterasz futott végig, az ablakokban villódzó fények
világították meg a bent táncolok körvonalait. A zene
megremegtette a nedves talajt, a nedves fűszálakról a lábamra
hullottak a vízcseppek.
– A motorosok itt élnek? – kérdeztem Nikkitől.
– Nem, ez a ház azé a pasasé, aki miatt szervezték a bulit.
– És az ki? – kérdeztem, de Nikki csak megvonta a vállát.
– Fingom sincs. Skinny csak annyit mondott, hogy az ő
hazatérését ünneplik. – Skinny hol Nikki pasija, hol a stricije.
Amikor végre megkerültük a házat, megpillantottam a
motorosokat, és ismét felfordult a gyomrom. Nem vittek tovább
a lábaim.
A hatalmas telek közepén álló tűzrakó helyet állták körül, a
lángok és a gomolygó füst felért a ház tetejéig.
Eddig annyira azzal foglalkoztam, hogy mit kell majd
megtennem, hogy arról teljesen megfeledkeztem, hogy kikkel is kell majd mindezt nyélbe ütnöm. Hét vagy nyolc motoros
lézengett a tűz körül, némelyikük nyugágyban üldögélt,
némelyikük egy sört szorongatva álldogált. Mindannyian
bőrmellényt viseltek, egyedül csak a rájuk varrt foltok száma
különbözött. Egyesek hosszú ujjú, elegáns inget viseltek a
mellény alatt, mások semmit. A nők, akik mintha Nikki
divattanácsait követték volna, nevetgélve táncoltak a tűz körül.
Az egyik lány térdelt, és ütemesen mozgatta fel-le a fejét az egyik férfi ölében, míg az telefonált, a kezével pedig a lány
fejének ritmusát irányította.
Ez csak az eszköz, amit szentesít a cél.
Már majdnem odafordultam Nikkihez, hogy talán gondoljuk
át ezt a tervet, de addigra a lány eltűnt. Mire ismét észrevettem,
addigra már egy vörös, fonott szakállú, amerikai zászlóból
hajtogatott fejkendőt viselő magas pasas ölelgette.
Valaki átkarolta a derekam, a hátam egy izmos felsőtestnek
ütközött. Ösztönösen megpróbáltam lerázni magamról, de minél
jobban erőlködtem, ő annál szorosabban tartott. Forró lélegzete fokhagymától és sörtől bűzlött, és komolyan rosszulesett, amikor
a nyakamhoz bújva megszólalt:
– Helló, cicababa. Én hangulatban vagyok. Na és te? – Azzal megragadta a csuklómat, és olyannyira hátrafeszítette a karomat,
hogy biztos voltam benne, hogy kiugrott a vállam. A kezemet
hozzászorította a farmere ülepéhez, az öklömmel simogatta az erekcióját. – Jólesik, cicababa, nem igaz?
Szétnyitottam a tenyerem, megragadtam a golyóit, és
amilyen erősen tudtam, összeszorítottam őket.
– Rohadt kurva! – ordította.
Elengedte a kezem, és térdre rogyott a fűben. :i kezét az
ágyékához szorította, majd oldalra dóit, és a térdét felhúzta a mellkasához. Én felszaladtam a házba vezető lépcsőkön.
– Te hülye kurva! Ezért rohadtul meg fogsz fizetni! –
kiáltotta utánam, miközben én elvegyültem a bulizó tömegben.
Az első lépcsősoron. amit megpillantottam, felszakadtam az emeletre. Megpróbáltam kinyitni az összes ajtót a keskeny
folyosón, de mindegyik be volt zárva. Már majdnem a folyosó
végén jártam, amikor mégiscsak találtam egy nyitott ajtót.
Még csak nem is kellett belépnem a szobába ahhoz, hogy pillanatok alatt rájöjjek, a sötét ellenére is vannak bent.
A falon szertefröcskölt foszforeszkáló festéktől szinte
ragyogott a helyiség. A szoba berendezéséből nem sokat láttam, de a közepén elhelyezkedő két testet igen. Elsőre az volt a
benyomásom, hogy valaki áll egy fekvő alak mögött. Csak egy
másodperc kellett ahhoz, hogy összerakjam a képet, de utána
semmi kétség nem maradt afelől, hogy mibe sétáltam éppen
bele.
Az összeérő bőr cuppogása. Nyögések. Izzadság illata, meg
valami másé, amit nem igazán tudok hová tenni. Úgy tűnt,
mintha órákig ott álltam volna, holott alig töltöttem ott néhány
másodpercet. Abban a pillanatban, ahogy rájöttem, a helyiség foglalt, hátat kellett volna fordítanom, és becsukni magam mögött az ajtót, de a tekintetem rászegeződött az előttem zajló
jelenetre.
Vonzó szempár nézett a szemembe, a lámpafényben
világoszölden izzott. A férfi egyenesen rám nézett, legnagyobb döbbenetemre nem pislogott és nem nézett félre, miközben egyre lendületesebben lökte a csípőjét a nő ágyékának. A tekintete minden egyes lökéssel áthatóbb lett. Amikor becsukta a szemét, és egy öblös üvöltéssel hátravetette a fejét, a
kapcsolatunk megszakadt.
A férfi ráomlott a nő hátára, és eleresztette a nyakán a
szorítást. Fojtogatta volna? A nő még nyöszörgött, amikor
beléptem, de most néma.
Hullacsend van.
Hirtelen eszembe jutott, hogy van lábam, és becsuktam
magam mögött az ajtót, majd lerohantam a lépcsőn. Elbújtam a pincében a bojler mögé, az autók és a motorok társaságában. Egy
órát üldögélhettem ott, közben a kezemet újra meg újra
beletúrtam a sóderbe. Abban reménykedtem, hogy sikerül
szembenéznem azzal, hogy milyen meredek irányt vett az
életem. Szívem szerint elszaladtam volna az éjszakába, de nem jutottam volna messzire, mert rettegek a sötétben, így fogoly
lettem abban a házban, ahol talán szemtanúja voltam egy
gyilkosságnak, de legalább világos van.
A félelem nem is kicsit kavarta mega prioritásaimat.
A félelem mellett azonban a korgó gyomrom és a kóválygó
fejem is emlékeztetett arra, hogy mit is keresek itt valójában.
A túlélésem alapvető feltételeit.
Kétségbeesett vagyok, és a kétségbeesett emberek nem válogathatnak a lehetőségek közül.
Vettem egy mély levegőt. Meg kell tennem, amit meg kell
tennem, még akkor is, ha nem kifejezetten tudom, hogy mi is
lenne az. Jó, persze, tudom, hogyan működnek a dolgok. Az
agyam azonban olyan, mint egy autó, aminek lenullázták a kilométerszámlálóját. Egy tiszta lap, amit most készülök
összemocskolni.
Lehet, hogy hajléktalan voltam, és nem volt mit ennem, de
elhatároztam, hogy egy nap majd otthagyom az utcát, és lesz
valódi életem, ahol puha ágy és tiszta lepedő vár. Ha már nem
kell a biztonságom és a gyomrom miatt aggódnom, végre lesz
erőm arra koncentrálni, hogy ki is vagyok valójában.
Megígértem magamnak, hogy a mai estét túlélem, lesz, ami
lesz, és aztán soha az életben nem gondolok vissza rá. Ez az
életem folyamának egy olyan apró pillanata lesz, amin tuti, hogy nem fogok többet töprengeni.
Felálltam, leporoltam magam, közben pedig tovább
folytattam önmagam meggyőzését. Meg fogom tenni. Túl fogom élni. Úgy kell tennem, mintha tudnám, hogy mit csinálok,
mintha nem félnék, és azt játszani, hogy egyáltalán nem vagyok beszarva, nem újdonság a számomra, ezt csinálom minden egyes nap azóta, hogy úgy ébredtem, fogalmam sincs, ki vagyok.
Most motoros kurva leszek, mert annak kell lennem. Ha
kötéltáncosnak kellene lennem ahhoz, hogy életbe maradjak,
akkor az lennék.
Újdonsült határozottságommal elindultam vissza, a tűz felé,
a hűtőből kivettem egy sört és kinyitottam. A hideg folyadék
benedvesítette kiszáradt, kaparó torkomat. Végignéztem a
motorosokon és a rajtuk függeszkedő lányokon. Az egyik lány különösképp felkeltette a figyelmemet. Egy olyan motoros
ölében vonaglott, aki legalább ötven kilóval volt nehezebb nála.
Engem azonban az arcára kiülő kifejezés fogott meg. A
mosolya azt üzente: jó lenne, ha a farkad tövig a számba nyomnád.
Leutánoztam a lány mozdulatait, és bíztam abban, hogy ez elég
ahhoz, hogy valaki esetleg érdeklődni kezdjen irántam.
Valaki, aki segítene túlélni.
                             *
Te, ott! – dörrent bele egy mély hang a fülembe.
Amikor megfordultam, egy bőrfallal találtam szemben
magam, amire fehér foltokat varrtak.
Az egyiken annyi szerepelt, ALELNÖK, a másikon meg az,
hogy PARTI NAGYMENŐK. A mellényt viselő férfi hosszú,
szőke haja egy oldalra volt fésülve, így előbukkant alóla a
leborotvált terület. Az arcát nem borosta, hanem rendes, néhány
centiméter hosszú, ápolt szakáll borította. Majdnem két méter
magas volt, sovány, mégis kidolgozott, izmos testtel. Képtelen
voltam megállapítani, hogy milyen színű a szeme, mert kissé kivörösödött szemhéja szinte teljesen lecsukódott. A nyakát
színes tetoválások borították, amikor pedig rágyújtott egy cigire,
láttam, hogy a kézfeje is hasonlóan ki van varrva.
– Helló! – próbáltam megvillantani újonnan felfedezett,
hamis magabiztosságomat.
A férfi nemcsak vonzó volt, hanem gyönyörű is. Ha ma este
valakinek az ágyában kell kikötnöm, ő nem is lenne olyan rossz
választás. Szipogott egyet, ekkor vettem észre az orrán maradt
fehér por nyomait.
– Bearnek hívnak. Te kivel vagy itt? – kérdezte csalogatóan,
közel hajolva hozzám.
– Esetleg… veled? – Elképedtem, hogy milyen bénán
válaszoltam. Annyi minden szart mondhattam volna, erre
sikerült ezt kinyögnöm? Csak úgy fosom magamból a
hülyeséget. Nikidnek igaza volt, előbb beszélek, és csak utána
gondolkozom.
– Az nem lenne rossz, szépségem – kuncogott Bear –, de én
valami másra gondoltam.
– Komolyan? Mégis mire? – kérdeztem, közben próbáltam
fenntartani könnyedségem látszatát, a gondolataim és a szívem
azonban száguldoztak.
– Ez a buli a haveromnak szól. Itt is töltött vagy harminc
percet, mielőtt felhúzott az emeletre, hogy egy üveg whiskey-be
fojtsa magát. Olyan, mim egy macska, amelyik felszaladt a fára, és képtelenség lekönyörögni onnan. Persze, az utóbbi időben
távol volt, így ez érthető, de szerintem te tudnál segíteni.
Azzal beakasztotta az ujját a szoknyám sliccébe, majd lassan
magához húzott, amíg a mellbimbóm nem súrolta a mellkasát.
Belemélyesztette az ujját a szeméremcsont feletti bőrbe, én pedig az alsó ajkamba haraptam, hogy ne ugorjak hátra.
– Ő sosem rajongott a PPP-kért. – Amikor látta, milyen
értetlen képet vágok, elmagyarázta a rövidítést: „Proccos Parti
Picsák”. – Te? Te új lány vagy, másmilyen. Cuki az ártatlanság,
ami süt rólad, pedig biztos nem vagy az, ha eljöttél erre a bulira.
Szerintem tetszeni fogsz neki. – Bear a nyakamhoz érintette az
ajkát. – Talán fel kéne menned. Tedd őt boldoggá a kedvemért.
Tedd boldoggá egy kicsit azzal, hogy ezek közé a gyönyörű
ajkak közé veszed a farkát. Amikor pedig végeztetek, hozd le vissza közénk, a civilizációba. Ha jó kislány leszel, és azt csinálod, amire megkértelek, akkor talán mi is elszórakozhatunk
egymással a játékteremben. – A fogai közé vette a fülcimpámat. –
Megtennéd ezt értem?
– Persze, persze, megteszem – feleltem. Libabőrös lettem az
érintésétől. Képes vagyok rá.
Legalábbis azt hiszem.
– Egyébként mi a neved? – Bear keze lassan felcsúszott a
combomon, feltűrte a szoknyámat, majd megpihent a seggemen,
amit mindenki láthatott, aki éppen akkor felénk nézett.
– Doe, a nevem Doe – sóhajtottam.
– Passzol – nevetett ismét. – Az én ártatlannak látszó kis Doe-
m. – Bear közelebb hajolt, és meglepett a szám sarkába lopott lágy csókkal. Puha volt az ajka, az illatában öblítő, pia és cigi
keveredett. Már majdnem azt hittem, hogy meggondolta magát, és mégsem szeretne felkínálni a barátjának, de nincs ekkora
szerencsém. Hirtelen elhúzta az arcát, aztán a váltamnál fogva
megfordított, így most a lépcsők voltak velem szemben.
Megpaskolta a seggem, ezzel jelezte, hogy indulhatok.
— Fel a lépcsőn, szívem! Az utolsó szoba a folyosó végén.
Bánj jól a fiúval, és akkor összebújhatunk később. – Aztán rám kacsintott, én pedig a lépcsőn visszafordulva megvillantottam
egy hamis mosolyt. Bíztam benne, hogy a folyosó végén is egy Bearhez hasonló pasas vár majd, mert akkor nem lesz olyan
vészes a dolog.
Aztán eszembe jutott valami, ami miatt alig tudtam
visszatartani a könnyeimet, miközben azért is küszködtem, hogy
egyáltalán meg tudjam tenni a következő lépést.
Hivatalosan is eladtam magam, az ár pedig jóval magasabb
volt, mint azt dollárban ki lehetett volna fejezni.