Holtak hajnala

Egy kis szakmai titok

Reggel nagyon sietősre kellett venni a távozást. A Mounth Weather kutatócsapata megtalált minket és eléggé komoly kis pisztoly párbajt kellett levezetnünk velük. Gondoltam terelem őket, hogy a többiek eltudjanak menekülni valamerre, ahol biztonságban lesznek. Megvágtam "véletlen" a tenyerem és az egyik kutatócsapat tagja meglátta, hogy milyen a vérem színe, így engem kezdtek csak üldözni. Kint is gond volt a kissé sok Zombi járó-kelő, de velük és a kutatócsapattal egyszerre harcolni elég bonyolult volt. Szerencsémre egymást is támadták, nem csak engem. Találtam futás közben egy félroncs, de még működő járművet, amivel teljesen eltudtam csalni azokat a bolondokat, hogy a többiek megússzák ezt a tortúrát. A telefonom sem volt nálam, de így legalább, ha elkapnak, akkor nem tudják megtalálni a többieket. Egy órás út után megadta magát a talált roncs, így kénytelen voltam tovább gyalog menekülni. De így eltudtak engem kapni... Pár gumilövedékkel hatástalanítottak engem, így fél kába állapotban vittek el engem. Amire következőnek emlékszem az az, hogy egy ágyra vagyok szíjazva, a falak hófehérek, mint egy kórházi szoba. Pár gép rám volt csatlakoztatva és a véremből is csapoltak le egy vérvételnyi zacskóval. Ahogy tisztult a fejem, egy pasas lépett be:

- Jó reggelt Clarke! Látom javulgatsz. - ahogy hallottam a hangját, felismertem.

- Te voltál apám munkatársa... - néztem a szemeibe, aztán el is mosolyodott ezt hallva és a tekintetem látva.

- Jó a memóriád, meg persze a véred. Örülök, hogy eddig túlélted emberként és nem egy rohadó testet hoztak el nekem. - nézte meg a csapolt vérem mennyiségét, aztán le is szedte a zacskót, hogy kicserélje. - Eddig három zacskó vért vettünk tőled, de még mindig kell. Szóval egy ideig még vérzsák leszel a fegyverünk érdekében.

- Miért nem az ellenszert keresitek...? - tettem fel a kérdést, aztán az a mosoly, ami az arcán virított, mindent elárult. - Nem véletlenül szabadult el a Vírus! Ti engedtétek szabadjára, igazam van?

- Tényleg olyan okos és következetes vagy, mint az apád volt. - ült le a szobában levő egyik székre, amit az ágyam mellé hozott. - Tudod, nehezen tudtunk kísérleteket folytatni, miután apád előterjesztette a vezetőségnek, hogy abba kel hagyni a kutatásokat a Vírusommal kapcsolatban. Ezért muszáj volt elengedni a tudatlanok közt. Hiszen az élet a legjobb kutatóeszköz, amivel megtudhatjuk, hogy kire milyen hatással van ez az egész kis katonai szérum. Apád ezért halt meg és te is ezért leszel itt addig, amíg csak kell.

- Emiatt haltak meg ártatlanok ezrei! Mert maga nem tudott nyugton maradni! - keltem ki magamból. - Minek akar ennyire hatalmat magának?

- Eredetileg csak elismerés kellett nekem, hogy tudják mennyire is vagyok jó a munkámban. Aztán, ahogy apád zsebelte be a dicséreteket, kezdett nagyon idegesíteni. - kezdte el semlegesen. - Végül a Vírusom végett akart hőst játszani, de megoldottam, hogy ne kelljen neki ezt is magára vállalni. 

- Miért tette meg ezt...? - kezdtem ismét rosszul lenni a sok vér veszteség miatt.

- Hogy megértsék, hogy nem apád a hős, hanem én. Nem apád tett meg mindent ezért a forradalmi felfedezésért, hanem én! - látta, hogy kezdek egyre rosszabbul lenni, ezért leállította a vércsapolást. - Kapsz egy kis pihenést, hogy tudjunk továbbra is venni tőled vért. Szia Clarke!

Ezzel le is lépett az a mocsok. Én meg erőtlenül feküdtem, miközben gy ágyhoz vagyok kiszíjazva és várják, hogy újra vegyenek tőlem vért. Mégsem magam miatt tudtam aggódni, hanem a többiekért. Remélem semmi bajuk sem lett. Remélem, hogy sikerült annyira elcsalnom őket, hogy nem találták meg a családomat. Remélem volt annyi eszük, hogy Polis-ba indultak egyből, engem meg nem keresnek meg.