I could die for you - Bucky Barnes fanfiction

Ⓕⓘⓡⓢⓣ

⬆⬆⬆⬆⬆ hallgassátok meg, ha van kedvetek mert ez a RHCP dalocska ihlette a sztoryt, szellemüljetek át, aztán kezdhetjük is😉 ⬇⬇⬇⬇⬇

______________________

A part aznap üres volt, hiszen hatalmas szél tombolt odakint és ezért senkinek sem volt igazán kedve kimenni oda. Ez persze Pearlt a legkevésbé sem zavarta, már hozzászokott az egyedülléthez.
A hűvös homokban mezítláb sétálgatott majd szokásos helye helyett, szél árnyékba ülve nyitotta ki fekete vázlatfüzetét és kezdett el bele rajzolni.

5 éve, hogy az ember, aki a világmindenséget jelentette számára, végleg elment... Meghalt.
Tehát majd 5 éve, hogy minden nap elvégzi ezt a szokásos rutint a lány. Délutánonként, esetleg napfelkeltekor kiül a partra és vagy rajzol, vagy ír, vagy egyszerűen csak zenét hallgat könnyes szemekkel. Viszont, amit minden egyes nap kivétel nélkül megcsinált... Azok a videófelvételek. Talán csak ettől nem őrült meg teljesen, vagy pedig pont ez a bizonyítéka annak, hogy bekattant. A felvételeket pedig szokás szerint egy pendrivera menti le, hiszen egy időben Natasha előszerettel törte fel a gépét és nézte meg az ott titkosított felvételeket, amire Pearl elég gyorsan rájött és egy biztonságosabb formátumban őrizte meg őket...

-Ez itt Pearl, 2024 augusztus 7.-e van. A csettintés utáni 1870. nap. -kezdett bele a lány könnyes szemekkel, füzetét szorongatva ujjai közt. -Úgy érzem kifogytam a szavakból... Ma is kimentünk Lucyval a sírodhoz és nagyon szomorú volt Buck... Nem is ismer téged, de nagyon hiányol.., hiányolja az apukáját. -könnyes szemeit törölgetve folytatta tovább a felvételt. -Olyan csodás kislány, Bucky... Okos, barátságos, mindig mosolyog és olyan elbűvölő... Istenem, annyira.. Tökéletes kislány. Bárcsak itt lennél és láthatnád te magad is. -próbálta zokogását odabent tartani Pearl több-kevesebb sikerrel. -Néha úgy érzem, hogy már nem bírom tovább... És persze, amikor felhívom, Steve is csak arról képes beszélni, hogy lépjek tovább, meg hogy Lucynak kell egy apuka. De neki van apja. És az te vagy Buck.. és nekünk nem kell más. Nem kell más... -ismételte meg magát a lány miközben érezte, hogy forró könnycseppek szántották végig arcát. Olyan magányos volt, hogy már alig bírta elviselni... S minden bizonnyal, hogyha Lucy nem lett volna, valószínűleg már ő sem erősítette volna az élők táborát.
-Mára már tényleg nem tudom mit mondhatnék... Sajnálom. Majd holnap újra találkozunk. Szeretlek szerelmem. -s azzal leállította a felvételt. Még néhány percig üldögélt ott csöndben, tekintetét pedig a végeláthatatlan víz csillogó tükrén pihentette, mikor is a távolban motor zúgást hallott meg. Talán egy terepjáró lehetett, aminek ajtajait hangosan csapták be maguk mögött az érkezők.

A hang hallatára Pearl lassan összeszedte a cuccait s a nem olyan messze lévő háza felé kezdett el sétálni, ami mellett bizony egy fekete Range Lover parkolt. Ismerős volt számára, ahogyan a három alak is akik a családi ház körül razziáztak.
Pearl pontosan tudta, hogy kik voltak, csak azt nem, hogy miért voltak ott...
Ahogy egyre közeledett hozzájuk, úgy kezdett el növekedni torkában is az a bizonyos gombóc.
-Mit kerestek itt? -tért egyből a lényegre a lány miután megmászta azt a pár lépcsőfokot a verandáig.
-Szervusz Pearl. Igen, ahogy látod mind jól vagyunk. Minden fantasztikus, kösz a kérdést. -ironizált Tony mire a lány csak össze fonta karjait mellkasa előtt. Ez azért már egy kicsit hiányzott neki.
-Ennek örülök. -egy halvány mosolyt engedett meg a férfi felé, aki csak a szemeit forgatta meg. -Azért, hogy ezt elmondjátok nem kellett volna ilyen messzire jönnötök.
-Nem is ezért jöttünk. -tett egy lépést a lány felé Steve, aki ugyan annyit hátrált.
-Hanem? -sürgette a szuperkatonát Pearl, aki egy hatalmas sóhaly után bele is kezdett.
-Figyelj... Ez most furán fog hangzani, de... -Tudunk időutazni, így mindenkit vissza hozhatunk. -szakította félbe sietősen Tony a másik férfit, aki erre csak a szemeit forgatta. A mindenki szócska hallatán, amit a milliárdos oly könnyedséggel ejtett ki ajkai közül, Pearl teljesen lefagyott... Hiszen az bizony Buckyt is jelentette.
-Ezt... Ezt most miért mondjátok? 5 év után... Ez honnan jött? És mégis... Hogyan, ők... Ő meghalt. -dadogni kezdett a fiatal nő idegességében, aki nem akart, sőt inkább nem tudott hinni a hallottaknak. Hogy Buckyt visszahozni? Az lehetetlen...
-Idő utazás csillagom. -lépett közelebb a könnyes arcú lányhoz Tony, hogy ellentmondást nem tűrően, szorosan ölelje magához Pearlt, akinek nem is kellett több egyből előtört belőle a sírás. Hiszen valóban olyan magányos volt és most ez az egész olyan hirtelen, váratlanul jött...
-Szóval most veletek kéne mennem... Igaz? - kis idő múlva, miután kissé megnyugodott, eltolta magától a férfit Pearl és végig nézett a többieken is.
-Igen. -bólintott Natasha elmosolyodva, aki annyi idő után végre újra láthatta a legjobb barátnőjét...
-És Lucy..? -kérdezte a ház irányába mutatva, amiben a kislány jóízűen szundikált.
-Pepper majd vigyáz rá. -nyugtatta meg a lányt Tony, aki már alig várta, hogy láthassa a kis Lucyt.
-Nem én... Úgy értem, hogy ő nem fog eltűnni igaz? Mert ő még 5 éve nem volt ott a múltunkban és én nem veszíthetem el... -suttogta halkan Pearl Tony tekintetét keresve.
-Nem fogod. -lépett hozzá ezúttal Natasha is. -Mindenkit vissza hozunk a jelenünkbe. Mind a hárman együtt lehettek. -nem kellett tovább győzködnie a nőt Pearl azonnal régen látott barátnője karjaiba vetette magát és szorosan ölelte magához.
-Hozom Lucyt. -alig fél óra alatt pakolt össze minden szükséges dolgot a nyűgös kislánynak, saját magának pedig tényleg csak a legfontosabbakat dobálta be egy hátizsákba. Mind a hárman nagyon örültek, hogy újra láthatták Lucyt, aki viszont alig emlékezett rájuk így azért fáradtságán túl elég félénk is volt.