I could die for you - Bucky Barnes fanfiction

Ⓔⓘⓖⓗⓣ

Miután Pearl minden erejével próbált visszaemlékezni Tony programjára, amivel annak idején a saját programját is felül írta és legjobb tudása szerint kezdte el azt újra alkotni, meglepően gyorsan repült el mellette az idő. Persze ugyan akkor még a wakandai csúcstechnológiával is meg kellett valahogy barátkoznia. Shuri is a saját dolgával volt elfoglalva, néha - néha elnézett a lány felé, segített is neki, ha arra volt szüksége Pearlnek, de nem állt szándékában zavarni őt. Viszont este felé már kénytelen volt elküldeni laborjából a szorgalmasan dolgozó lányt is pihenni. Miután a fél napot egy helyben ülve végig dolgozta, pontosan tudta, hogy mennyire jól tudott esni utánna egy forró fürdő és egy kiadós alvás. Plusz éjszakára csak a sajátjának akarta tudni a labort, az a napszak volt a legproduktívabb időszak a számára, s olyankor szeretett egyedül lenni.

Pearl az akkor már teljesen üres folyosón lépkedve indult Bucky szobája felé, éjjel volt, az ég sötétbe borult odakint, a lány szemeire pedig sehogy sem jött álom. A palota is elcsendesült és Pearl saját, halk léptein kívül semmi mást nem is lehetett hallani. Túl sok minden kavargott a fejében, többek közt a félkész program, Bucky és az, hogy valószínűleg nagyon megbántotta. Annyira félt attól, hogy esetleg őt is elveszítheti, hogy végül teljesen semmibe vette a kérését, az érzéseit és csak úgy faképnél hagyta.

Azt az igazán rövid utat a férfi szobájáig remegő lábakkal tette meg, a szíve egészen a torkában lüktetett s, amíg lenyomta a kilincset, s kopogással nem fárasztva magát benyitott a szobába teljesen leverte a víz. Szerencséjére viszont a férfi sem tudott aludni... Asztalánál ülve a kissé gyér lámpa fényben írt valamit, s ahogyan a lány becsukta maga mögött az ajtót, a hangra egyből kíváncsian kapta fel a fejét Bucky.

-Csak... Azt akartam mondani, hogy sajnálom, hogy olyan érzéketlen voltam -hátát erőtlenül az ajtónak döntve pislogott a kíváncsi férfire Pearl -Nem hallgattalak végig. Már megint -sütötte le a szemeit a fiatalabb, alig nézett a férfira, aki fehér trikóját átcserélve ezúttal Pearlhez hasonlóan csak egy egyszerű pólót és alsót viselt.
-Nekem is volt időm gondolkodni és... Nem kérhetlek arra, hogy segíts és miattam kockáztasd a testi épségedet. Már megint -teljes testével a lány felé fordult Bucky, aki végig figyelmesen hallgatta őt.
-Szóval még mindig a hibernálást szeretnéd -szomorúan ejtette ki ajkain a szavakat Pearl, valósággal fizikai fájdalmat jelentett neki még csak bele gondolni is a hibernálásba.
-Fogalmam sincs Pearl. Már csak azt tudom, hogy megőrülök attól, hogy nem én irányítom a saját elmém, hogy minden egyes pillanatban, amikor lehunyom a szemem, ártatlan áldozatokat látok magam előtt, akiket én öltem meg -könnyes szemekkel vallotta be a lánynak, akinek a szíve ettől teljesen megszakadt. Pontosan tudta, hogy Bucky mit érzett és hogy valójában mennyire is szenvedett legbelül, hiszen ő is átélte ugyan ezt -Még csak aludni sem tudok tőlük.
-Volt idő, hogy én is láttam őket -ellökte magát az ajtótól Pearl és lassan sétált közelebb a kócos hajú Buckyhoz, majd elé gugolva nézett fel rá -De van valami, ami segíthet. Hunyd be a szemed -a férfi vonakodva bár, de teljesítette Pearl kérését, mire a lány óvatosan kulcsolta össze ujjait Buckyéval -Fontos, hogy figyelj a légzésedre -kezdett bele Pearl végig a férfi arcát fürkészve -Tízig kell elszámolnod, egynél mélyen belélegzel, kettőnél pedig ki -s Bucky akármilyen haszontalannak gondolta a gyakorlatot, végül mégis teljesítette. Mély levegőket vett orrán, majd ajkai közt fújta ki azt. Percekig türelmesen végezte a gyakorlatot, s mikor Pearl úgy érezte, hogy a férfi már eléggé ellazult, halkan szólalt meg.
-Ha most látsz valakit... Egy áldozatot, egy homályos arcot vagy alakot, egyszerűen kérj tőle bocsánatot -suttogta Pearl miközben Barnes kissé zavarodott arcát kémlelte. Hüvejk ujjával pedig lágyan kezdte simogatni a férfi kézfejét. -És aztán bocsáss meg magadnak, mert ez mind... Nem a te hibád. Egyik haláleset sem a te hibád és ha mélyen magadba nézel Bucky, te is tudod, hogy nem gyilkolnál ártatlanokat, hogy jó ember vagy -folytatta Pearl -Mert tényleg az vagy és megérdemled, hogy megbocsáss magadnak -a férfi légzése egyre lassabb, egyre nyugodtabb lett, s nem sokkal késöbb óvatosan nyitotta fel a pilláit, kék szemeit pedig mélyen Pearlébe fúrta. Valóban nyugtatólag hatott rá a rövid gyakorlat, az, hogy Pearl végig dallamos hangon beszélt hozzá. Ahogy végig nézett a fonott hajú lányon, akinek halvány kis mosoly ült ajkai sarkában, Bucky egész  testét átjárta a melegség. Az alatt a két év alatt, amíg ő bújkált egyetlen egyszer sem érzett hasonlót, sőt talán még az előtt sem. Azokban a beszédes zöld szemekben teljesen elveszett és abban a pillanatban teljesen elképzelhetetlennek találta, hogy magára hagyja a lányt... Hogy megint hosszú álomba merüljön s, amikor felébred, Pearlt más férfi oldalán találja. Vagy talán pont ez volna a helyes, hogyha a lány tovább lépne, elfelejtené őt és akkor biztosan sehogyan sem bánthatná többet...
-Köszönöm -megszólalt Bucky őszintén és habár megbocsátani magának, megbékélni a múltjával egyáltalán nem bizonyult ilyen egyszerűnek, de attól ez még egy jó kiindulási pont volt ez a számára. A rövid kis meditációs gyakorlat sokat segített neki, nyugodtabb lett tőle. A vészjósló hangok elméjében, amik szűntelenül arról suttogtak neki, hogy valakit bántani fog hirtelen megszűntek.
-Ugyan. Ez a legkevesebb -mosolyogva emelkedett fel Bucky előtt Pearl majd szólalt meg halkan -Akkor én... megyek aludni.
-Aludj jól Pearl.
-Te is -visszamosolygott a férfire a fiatalabb majd becsukta maga mögött az ajtót és ugyan úgy, ahogy jött, halkan próbált meg visszaosonni a hálójába.
Persze azon az éjszakán egyikőjük sem aludt, Barnesra az új helyek nem voltak valami jó hatással így, ha akart sem tudott volna aludni... Pearl pedig azon gondolkodott, hogy talán Bucky nem kedvelte úgy őt, ahogyan a lány. Hiszen a levelére, ahol leírta az érzéseit iránta, a férfi igazán semmit nem reagált... Pedig miután két éven át nem láthatta, nem érinthette meg, nem hallhatta a hangját, most nem is vágyott többre ezeknél, annál, hogy vele lehessen. De talán ez az érzés nem volt kölcsönös... Viszont azt tudta, hogy nem erőltethette rá magát Buckyra. Semmiképpen sem, hiszen nem akarta befolyásolni, ahogyan a Hydra is tette. Így arra jutort, hogy talán, ha több teret hagy neki, jobban visszatalál majd magához, az emlékeihez. Hogyha pedig szüksége lenne rá, ő biztosan ott lesz neki.