I could die for you - Bucky Barnes fanfiction

Ⓢⓔⓒⓞⓝⓓ

Pearl pontosan emlékezett, hogy, amíg Steve kórházban feküdt, a férfi megkereste. Egészen a lakásáig követte inkognitóban, s habár már a sarki diszkontban észre vette az akkor még Tél Katonájaként ismert férfit, nem támadott rá, nem menekült el és nem rémült meg. Bevásárolt nem csak magának, hanem Buckynak is, s lakásának ajtaját nyitva hagyva, minden szó nélkül engedte, hogy a katona besétáljon utánna.

-Tudok egy helyet... Románia. -kezdett bele zacskóit kipakolva miközben Bucky becsukta maga mögött az ajtót. -A motel Bukarest külvárosában van, papíron vezetik a vendéglistát és a tulaj egy régi barátom. Tudod... Nem kérdezősködik. -fejezte be Pearl a nappaliban ácsorgó férfi felé fordulva. Esetlenül, kissé bizalmatlanul hallgatta a lány szavait, sötétkék szemeivel pedig szűntelen Pearlt tanulmányozta fekete baseball sapkája alól. Nem értette Pearl viselkedését.
-Miért segítesz nekem? -bukott ki a férfi ajkain a kérdés kissé érces hangon.
-Mert annó... Nekem is segített valaki. És nélküle most biztosan nem lennék itt, hogy neked segíthessek. -halványan elmosolyodva nézett végig a férfin, aki abban a pillanatban a legkevésbé sem hasonlított A Tél Katonájára. Csak egy teljesen elveszett, megkínzott és bizalomvesztett emberre, aki másra sem vágyott, mint egy kis biztonságra. S a lány szavaira azokban a szomorú, kék szemekben végre egy kis remény csillant meg. -Hidd el, tudom, hogy mennyire nehéz most megbízni valakiben, főleg egy idegenben, de mégis muszáj lesz. Mert én tudok neked segíteni és fogok is. -ellökte magát a pulltól a lány s néhány lépést tett Bucky felé, aki kissé ijedten követte tekintetével annak mozdulatait. -Éjszakázz itt, nálam senki sem keresne. Én pedig elintézem, hogy holnap indulhass. -hosszú csönd következett, amíg Bucky teljesen elveszett a lány mély zöld tekintetében. Alig tudott megszólalni hiszen már nem is emlékezett, hogy utoljára mikor volt hozzá bárki is ilyen nagylelkű. Ha nem Pearl őszintén, reményteljesen csillogó szemgolyóiba nézett volna, valószínűleg már régen sarkon fordult volna. Annyira meg szeretett volna bízni valakiben.., Pearlben, hogy már- már elvakultan igyekezett hinni annak a szavaiban. Az az igazság, hogy valahol tudta, legalább is érezte, hogy benne megbízhatott még akkor is, ha a kis démondjai a fejében teljesen mást mondtak neki.
-Te nem is... Félsz tőlem? -bukott ki ajkain a kérdés mire a lány csak halványan elmosolyodott, amit Bucky már igazán nem tudott hova tenni.
-Nem tűnsz olyan embernek, mint, aki saját akaratából gyilkolna ártatlanokat. -De mégis azt teszem... -válaszolt szinte azonnal a katona, mire Pearl elkomolyodva nézett annak szemeibe azzal nyomatékosítva mondandóját.
-És én mégsem félek. -szögezte le a lány mire Bucky csak halványan bólintott egyet. -Éhes vagy? -érdeklődve sétált vissza a pulthoz Pearl, de miután nem érkezett válasz csak aggódva nézett maga mögé, félve, hogy esetleg a férfi megfutamodva kisurrant az ajtón. De nem... Sapkáját levéve igazította meg hosszú haját, s zavarodottan nézett továbbra is a lány irányába.
-Tésztát akartam csinálni, de persze készíthetek mást is. -fordult teljes testével újfent a férfi felé, aki továbbra sem volt hajlandó megszólalni. Szemeiben teljes zavartság tükröződött s, ahogy Pearl végig nézett rajta csak akkor tűnt fel neki, hogy továbbra is milyen koszos volt.
-Gyere, fürödj meg, amíg megfőzök. -indult el az ominózus szoba felé, aminek ajtaját kinyitva engedte be oda a férfit, aki néhány lépés távolságot tartva követte őt. -Mindjárt hozok tiszta ruhát.- mivel legutóbbi lakótársának néhány ruhadarabja nála maradt, azok közül választott ki párat s vitte be a kád szélén ülcsörgő katonának s a szekrényből egy törölközőt is levett neki.
-Ha bármire szükséged lenne... Csak kiabálj nyugodtan. -Bucky halványan bólintott, talán ajkai sarkában egy apró kis mosoly is megjelent, hiszen nem értette mi másra lehetne még szüksége.

Olyan negyed óra, talán húsz perc múlva sétált vissza Bucky kócos, nedves hajjal, átöltözve és inmár teljesen tisztán a konyha felé, ahonnan mennyei illatok és halk dúdolászás szivárgott ki.
A férfinek akaratlanul is gyermekkora jutott eszébe, mikor édesanyja az esti élő adást hallgatva a rádión a kedvencét készítette, s édesapja a munkából hazaérve hátulról ölelte át kedvesét. Ritka volt akkoriban az olyan kapcsolat, mint az övék, ezért mindig is csodálattal nézett rájuk. Minden egyes este táncoltak s néha, mikor álmából felébredt elkapott ilyen meghitt pillanatokat kettejük közt. S ő is csak ezt akarta. Legalábbis a Hydra előtt biztosan. Feleségül venni egy lányt, akit szeret, akivel családja lehet és boldogan megöregedhet.
-Mindjárt kész vagyok. -Pearl lágy hangja szakította ki ábrándozásaiból a férfit, aki mosolyogva nézett végig a vizes hajú férfin.
-Köszönöm... -nagyon halkan szólalt meg a férfi, miközben a pultnak támaszkodott s onnan figyelte a lány gyakorlatias mozdulatait.
-Nincs mit. -elmosolyodott Pearl, amit persze Bucky nem láthatott majd folytatta. -Valószínűleg már tudod, de... Pearl Goldberg vagyok. -nyújtotta ki jobbját a férfi irányába, hiszen egészen addig be sem mutatkozott neki rendesen.
A katona nem szólalt meg csak kis hezitálás után szorította meg Pearl aprócska, meleg tenyerét.
-Valahogy nekem is szólítanom kell téged... -néhány percnyi csönd után, amíg a férfi szűntelenül a lány kezét szorongatta s saját elméjében barangolva próbálta kitalálni, hogy hogyan is mutatkozhatna be, Pearl törte meg a csendet óvatosan.
-Bucky. -ejtette ki a nevet ajkain, amire a múzeumból emlékezett.
-Jólvan Bucky. -visszafordult az ételhez Pearl a férfi nevét ízlelgetve, majd elzárta a gázt és két tányért elő véve szedett ki maguknak a húsos tésztából.
Az étkező asztalhoz ülve csöndben enni kezdtek, miközben a háttérből halkan szólt egy Hank Williams összeállítás.
Nem beszélgettek, Pearl nem akarta tovább fárasztani az egyébként is teljesen összezavarodott férfit.