Break the Ice (Merthur Fanfic)

1. fejezet - Tévelygés

Az erdőben aránylag csend honolt, ami Camelot ifjú hercegének nagyon nem tetszett. Szívesebben hallgatta volna az avar neszezését, akkor legalább biztos lehetne benne, hogy vadak is ólálkodnak a közelben nem csak ő a lovagjaival. Vadászatot szervezett, kezdett unatkozni a várban, és amúgy sem akart mindig bent ülni. Herceg volt és fiatal, kihasználta a helyzetet, hogy bármit megtehet.

Mellesleg szüksége volt egy kis levegőváltozásra. Sokszor volt már szerelmes, buta románcok, titkos találkozók lányokkal, de egyik sem perzselte meg ennyire, mint a mostani érzelmei. Egyszerűen képtelen volt gátat szabni a gondolatainak, amik egyelőre nem váltak cselekedetekké.

Egyelőre...

Éppen emiatt akart kicsit kiszakadni a kastélyból. Mielőtt átlépné a saját határait.

Összerezzent, ahogy hangos csattanás rázta meg az erdő csendjét, majd pufogva fordult meg. Van, akit nem lehet lerázni.

– Merlin! Mit művelsz?

A megszólított fiatal épp morcosan feltápászkodott a földről.

– Csak segítek vadászni – vigyorgott a hercegre. Belül viszont fortyogott. Nem értette, hogy Arthur miért nem tud nyugton ülni a hátsóján. Utálta a vadászatokat, de nem hagyhatta, hogy a hercegnek baja essen, és ha nem ment volna utána, szinte biztos, hogy történt volna valami.

Arthur a szemét forgatta.

– Köszönöm, éppen elkergetted az összes szarvast!

– Ugyan már! – trappolt a herceg mellé. – Nem volt egy sem a közelben.

A szőke erre csak idegesen ciccentett, le akarta rázni legalább egy fél napra Merlint, de így nem fognak tisztulni a gondolatai. Mi a fenét látott meg egy férfiben? A szolgájában?

A többiek szétszéledtek az erdőben, mindenki próbált elkapni valamit, versenyre játszottak, de így nem lő semmit.

– Csendben! – szólt rá a fiúra. – Nem is értem mit keresel itt!

Merlin igyekezett eleget tenni a parancsnak, és jóval csendesebben lépkedett, mint idáig, de még így is elég gyakran rátaposott egy-egy ágra.

– Nem akarom, hogy túl sokat unatkozz egyedül – felelte.

– Kész csoda, hogy életben maradtál, ahogy az is, hogy miért nem öltelek még meg! – morgott, dühében vakon ment az orra után az erdőbe.

Merlin nyugodtan követte, most, hogy már vele volt nem kellett úgy aggódnia.

– Miért ölnél meg? – vonta fel a szemöldökét. – Nélkülem még a ruháidat sem tudnád rendesen felvenni.

Arthur erre artikulátlanul morgott valamit, majd tovább baktatott.

– Vannak más szolgák is! – mondta végül, majd hirtelen megtorpant. Egy meredek sziklafal peremére értek, és ahogy körülnézett, hirtelen fogalma sem volt, hogy merre járnak. Ezt persze azonnal leplezte, és sietve tovább indult. Merlin egy kicsit meghökkent. Eddig Arthur még említést sem tett róla, hogy másik szolgát akarna keresni.

– Nem hiszem, hogy más sokáig elviselné az ostobaságaidat.

– Képzeld el, hogy mások elviselik! És egy szót sem szólnak! Te vagy az első és egyetlen, akinek ekkora szája van! – pufogott a herceg. Egyre ismeretlenebb volt az erdő, de jobban lekötötte, hogy Merlinnel vitatkozzon.

A mágus is kezdte bizalmatlanul méregetni a fákat, de azt hitte, Arthur tudja, merre mennek, így csak egy fél pillanatig bizonytalanodott el.

– Az orrod előtt egy szót sem – vigyorgott. – Képzelheted, mi folyna a hátad mögött. Én legalább az arcodba mondom a véleményemet.