• 𝑺𝒛𝒆𝒓𝒆𝒍𝒆𝒎 𝑬𝒈𝒚 𝒆́𝒍𝒆𝒕𝒆𝒏 𝒂́𝒕 • 𝑩𝒆𝒇𝒆𝒋𝒆𝒛𝒆𝒕𝒕

T W E N T Y F I V E

Az éjszakát Nicholas mellett töltöttem amit kezdetben a nővérek nem akartak engedni de végül bent maradhattam.
Éjszaka többször fent voltam és csak néztem Nicholas arcát. Örültem annak, hogy talán vége ennek és, hogy boldogok lehetünk mint egy család. Most jöttem csak rá, hogy valójában mennyire is hiányzott. Az illata, a hangja, az érintése, a csókjainak íze. Egyszerűen ő saját maga. Kezdtem rájönni, hogy nélküle nem teljes az életem, hogy minket egymásnak teremtettek. És elgondolkodtam azon is, hogy hogyan indult ez.

Emlékszem, minden általános iskolában kezdődött mikor negyedik osztályban egymásnak fejeltünk az ebédlőben. Kezdetben nem voltunk nagy barátok de ez idővel más lett, főleg mikor egy közös baráti társaságba kerültünk. Aztán jött a tovább tanulás. Akkoriban már szinte legjobb barátok voltunk. Nicholas valahogy viccesnek találta, hogy elmegy egy isten háta mögötti gimibe ami miatt össze is vesztünk. Aztán szeptember elsején mikor megláttam őt is a gimi egyenruhájában akkor nem hittem a szememnek. Emlékszem jól kiosztottam amiért egész nyáron nem mondta, hogy mégis egy gimibe fogunk járni. Aztán az egyik évfolyamtársam aki bele volt zúgva Nic - be nem tudta elviselni, hogy Nicholas - al lógok  ezért bezárt a suli szertárba. Viszont nem gondolt arra, hogy a srácnak pont akkor volt vége a tesi órájának és neki kellett visszapakolni a cuccokat. Akkor történt az első csókunk amit egyáltalán nem bánok. Se azt, hogy bezártak minket oda. Rémisztő belegondolni ha Chloe nem zár be minket akkor talán most nem hordom a szívem alatt a szerelmünk gyümölcsét. Aztán persze el kellett költöznünk és hiába akartam maradni nem tehettem. De talán pont ez az ami miatt mondható a mi szerelmünkre, hogy egy életen át tart. Egész életünkben ott voltunk egymásnak és ott is leszünk egymásnak.

Visszatérve a jelenbe nagyon boldog vagyok még akkor is ha egy kórházi ágyon fekszünk.
Gondolataimból Nicholas hangja rángatott ki.

-Jó reggelt szerelmem.

-Neked is. Majd lassan odahajoltam hozzá és megcsókoltam.

-Ha ezt a csókot azért kapom, hogy hamarabb meggyógyuljak többször fogom magam betegnek tettetni. Vigyorgott rám mire tőlem csak egy szemforgatást kapott válaszul.

-Nem vagy éhes? Kérdeztem tőle miközben az arcát simogattam.

-De, nagyon.

-Mit hozzak neked?

-Magadat. Egyedül a csókodra vagyok éhes. Ezzel magára húzott és az ajkaimra tapadt.
Beleültem az ölébe és úgy faltuk tovább egymás ajkát. Rámarkolt a fenekemre mire egy halk nyögés tört fel belőlem amit kihasznált és átdugta a nyelvét a számba. Szorosan magamhoz húztam és elmélyítettem a csókunkat. Nicholas a pólóm szegélyéhez nyúlt és elkezdte felfele húzni mire egy tompa hangot hallottam az ajtó felől de nem foglalkoztam vele ahogy Nicholas sem.

-Khmm..  Köszörülte meg valaki hangosabban a torkát mire lepattantam Nicholas - ról.
-Nem szeretnék semmit megzavarni de hoztam a reggelit és meg kéne vizsgálni a beteget. Bár ahogyan látom már nem annyira beteg. Mondta gúnyosan a nővér majd letette az éjjeliszekrényre az étellel teli tálcát és kiment.

Mindenhova néztem csak  Nicholas - ra nem aki látszólag elég jól szórakozott a zavaromon.

-Ez cseppet sem volt vicces remélem tudod. Ebbe a kórházba sem jövök többet.