2."Undorító Kijelentés..."

620 37 8
                                    

-Önelégűlt, ficsúr! Már meg ne bántsalak vele Beth!-Javította ki kissé magát Steve mialatt egy pohár vizet megivott a hajó konyhájában.

-Szerintem csak Howardot szeretnéd látni benne, de nem hasonlít rá annyira és ez idegesít igazán téged. Illetve hidd el nekem nagyon is hasonlítanak!-fejtettem ki hangosan a gondolat menetenet.Mire Steve csak vállat vont, majd el indult a labor felé, hogy meg nézzük, hogy Tony és Benner, hogyan haladnak azzal, hogy rá találjanak a Teseractra ami eddig Loki birtokában volt.
Az üveges ajtón már láttuk ahogy társalognak így szó nélkül léptünk be.

-HÉ MÉGIS MIT CSINÁL?-Ripakodott hirtelen Rogers az öccsémre, a tekintetemet felé emeltem és megláttam ahogy egy elektronikus villával böködi Dr. Bennert azt várva, hogy Hulkká változzon.

-Csak tesztelem!-válaszolt természetesen ami egy kisebb vitát generált Steve és Tony között akiknek már alapból nem volt egy fényes kapcsolatuk.Én rájuk sem hederítve tekintettem a képernyőre ami azt poloskát közvetíti amit Tony még a megbeszélés alatt nyomott Fury gépére. Már 70%os adat futtatásnál tartott.
-Egyébként ön szerint miért hívott Fury minket ide, vagyis miért most?-tette fel a vitájuk végén Tony a kérdést Steve felé.

-Hogy érti?-értetlenkedett Rogers.

-Azt mondta Loki a kihallgatás alatt, hogy a világnak szüksége van a kockára. Fel akarják valamire használni. De mire?- futatta le a gondolat menetét a testvérem.

-A kocka energia, ha ilyen nagy energiával játszanak miért nem hívtak meg Tonyt? Hisz ő vezeti az energiaipart az ARC reactorral.-folytatta a mondandót Benner.

-Igaz a Stark torony...-szálltam bele a beszélgetésbe én is mikor is Steve félbe szakított.

-Az a nagy csúnya, épület New Yorkba?- ezzel a mondatával dühös tekintet kapott tőlem és Tonytol is akiknek az otthonát fikázta le.

-Szóval az OTTHONUNK-Folytattam és hangsúlyoztam ki, hogy mit is szólt le Steve. -1 teljes éve önmagától működő, nem kell neki semmilyen áram forrás. Mégis Fury nem szólt nekünk erről a kockás dologról miért?-

-Úgy gondoljátok rosszra szerette volna használni a kockát?-jött rá a hármunk mondandójára.

-Erre azon nyomban megkapjuk a választ, ha Jarvis befejezi a SHLID titkos aktáinak feltörését.-mutatott a képernyőre Tony.

-És még csodálkozik, hogy eddig nem hívtak ide?- nézett szánalommal teli szemmel Steve Tonyra.

-Kapitány! Ne mondja, hogy magának ez nem bűzlik...-védte meg Tonyt Benner.

-Végezzék a dolgukat és ne kontárkodjanak bele olyanba amibe nem kellene!- Mérgesen elindult kifelé, hamar utána indultam és el kaptam a vállát.

-Steve én kimondom:Szerintem a SHILD rosszra akarja használni a Teseractot,ezert titkolóznak.- ő bólintott, majd a kezével intett, hogy kövessem.Út közben Romanoff ment el mellettünk.
-Hé Nath hova mész?-Kérdeztem mert olyan titokzatosan baktatott.

-Lokihoz, éés ti?-dobta azonnal vissza a szót.

-Csak a szállásra-javitott ki Steve!

-Az a másik oldalt van!-elmelte fel a szemöldökét Nath.

-Nem baj az!-nevettem el kínosan magamagat,majd karon ragadtam a társam és tovább mentem vele. Lassacskán elértünk a fegyver raktárig. ~ha valami rosszat terveznek az biztos itt lesz tárolva.~gondoltam magamban. Ládák és polcok mindenhol. Semmi különös nem volt amíg el nem értünk egy régebbi ládához.

Hibrid II. [Bosszúállók ff.]Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang