3."Igazi Jósnő Vagy"

505 34 0
                                    

A wakandai ruhám alapelve az az, hogy, ha valami külső erő éri azt nem adja le nekem tovább (az az nem érzem) hanem össze gyűjti és egy ütésnel vagy egy ugrásnal használja fel ezt. Így hatalmas erőre teszek szert. A ruhám a nagy szélben is ezt használta, hogy ne vigyen el engem is. Hamar oda értem az említett konténerekhez aminél az emberek voltak, három konténer zárt közre egy háromszöget aminek a közepén várakoztak. Elmozdítottam a ruhám erejével az egyiket és a csapóajtóig invitálta mindenkit kettesével. Az egyik ember kivételével, mert neki a repülök felé kellett mennie.

-Hulk tombol, azt mondták kezdjek vele valamit!- mondta mialatt beült a repülőbe. Én leszíjaztam a konténereket majd el indultam vissza a fiúkhoz mikor is azt véltem felfedezni, hogy mondhatni, hogy eltűnt alattam a talaj. Hirtelen a gép elkezdett eldőlni. Tonyék melletti másik turbina is le állt, ezzel azt érte el hogy teljesen bal oldalra kezdett el hajolni a gép. Egyenesen csúsztam a semmibe.~na jó vajon ezt felfogja a ruha~ futott át azonnal az agyamon a 3000 méteres zuhanás. Megprobáltam Stevek felé csúszni, ahol el tudok kapni egy ki logó kábelt a le robbantott részén. Így is lett egy ki logó kábelt megragadtam és ott linbállóztam, oldalra nézve Stevet pillantottam meg aki épp egy emberrel harcolt.Egy ideig néztem ott csünve, majd hallottam a fülembe ahogy az öcsém azt recsegi, hogy valaki húzza meg a kart ami lekapcsolja a turbinát amiben körözik amitől elindult, és a gép szintbe jött végre. Csakhogy Tony a tubinában volt és ki kellett volna valahogy jönnie. Steve befejezte a harcot majd a karhoz kapott. Tony kiszabadult.

-Szia!- köszöntem Stevenek mialatt ott csüngtem, mint egy majom. Ő értetlenkedve pillantott rám és elmosolyodott. Hamar leszedett és mikor megöleltem köszönet képp, ekkor tüzelni kezdtek ránk így egy láda mögé bujtunk, már épp indulni szerettünk volna, hogy tegyünk vele valamit, de Tony hamarabb cselekedett. A turbinában rettentően megsérült a páncélja, de az utolsó szuszával neki ment Loki emberének. Stevevel feltápázkodtunk és elindultunk mind a hárman vissza, ellenséges katonák felett lépkedtünk át és törmelékeket rugdaltunk arrébb. Leamortizált lett a hajó. Beértünk az irányítóba, Romanoff ült az asztalnál.
-Mi történt?-kérdeztem, majd Steve kiegészítette a mondatomat.

-Hányan sérültek meg?-

-Clint, elszabadult most ájultan pihen, Loki megszökött Hulk leélte a hajót, ja és Thor egy kalitkában lezuhant a semmibe.- Mondta közömbös hangon Nath, mi megszolalni se tudtunk a döbbenettől. Ezt Fury tetézte.

-Üljenek le kérem!- Erre úgy is tettünk.

-Ezek Culson zsebében voltak, úgy látom nem sikeredett alá íratnia.-dobott az asztalra egy maroknyi amerika kapitány kártyát.

-Öhhm igen, Culson elesett, Loki megölte...- magyarázta meg a dolgot Nath, hisz az előbb ezt kifelejtette. A vér magfagyott az ereimben és a torkomban dobogott a szívem. Jó ember volt és a barátunk is. Fury érzelgősen beszélt arról, hogy kudarcot vallottunk, mert nem tartottunk össze... Nem mondta ki de ez annyit jelentett, hogy miattunk halt meg Culson. Tony fel kelt majd szó nélkül el sétált.

-Tudod Culsont még akkor ismertük meg mikor Tony Vasember lett, és Culson megmentette Peppert, mi tartozunk neki a testvéremmel.-a hangom kicsit elszottyadt ahogy kérdés nélkül meséltem el Stevenek az ügynökkel való kapcsolatunkat. Rogers mégerintette a vállamat, majd Tony után ment. Én szomorúan realizáltam magamban, hogy a csapatunk szét hullott. Hulk, Thor valahol kizuhantak, mi akik megmaradtunk kész csődtömegek vagyunk.a Nyilaló fejemet szorítottam kissé le, hogy enyhüljon a hirtelen jött fej fájdalmam.

-Bella húgi pattanj, tudom hol van Loki! Gyere, gyerünk már, egy kettő!! - utasított katonás rendre testvérem ahogy lomha testem felemeltem az üveg asztaltól. Tony át ölelt majd magával húzott. Elmagyarazta, hogy Lokinak ugye hasonló energia forrásra van szüksége, mint a teseract és még meg is szeretne minket szivatni.

-Baszki a torony! -vontam le én is a nyilvánvalót. Ő bólintott, majd a kezembe nyomott egy forrasztót és egy kis kalapácsot.

-Pontosan, segíts hamarabb készen leszünk.-Nem is telt egy órába Nath és Clint is össze szedték magukat, még mi megjavítottuk a Vasember ruha szenzorait, érzékelőit és kicsit kikalapáltuk páncél részt is. Én, Tony, Steve, Nathsa és Clint elindultunk a tetőre, ahol nem rég még a konténereket szíjaztam le, most onnan vettünk el egy repülőt, Clint került a kormány mögé és egyenesen az otthonom felé vette az irányt.Tony nem tartott velünk, még a meghibásodott ruhája is gyorsabb, mint a repülőnk így be is előzött minket hamar. Még a tenger felett repülünk mikor is a távolban megláttunk egy kék csíkot ami egyenesen az égbe vezetett. A baba kék égbolt hamar sötétebb szint vett fel mikor is egy hatalmas féreglyuk nyílt meg. Messziről nehéz volt ki venni mik is cikáznak az égen, de ezrével áradtak át. Nem sokkal Tony után mi is megérkeztünk a városba ami úgy festett, mint egy apokaliptikus helyszín.Clintett noszogattuk, hogy jobban siessen. Mikor is Nath szólt adóvevőn Tonynak, hogy megérkeztünk.
-Megálltatok ide felé hamburgerezni, hogy ilyen sokár jöttetek?!-Szólalt meg a testvérem. -Mindegy a 11. utcához csalom őket figyeljetek!-fejezte be mondatát. Ahogy életünk az említett utcáig Tony suhant át előttünk nyomában kis fura repülő lényekkel, amiket Barton azonnal lőni kezdett.

-Túl sokan jönnek át! - állapítottam meg amit mindenki helyeselt így elindultunk a kapu felé. Fél úton meglattunk, hogy Thor is megerkezett és az öccsével viaskodik éppen. A repülővel tüzelni kezdtünk Lokira aki a pálcával vissza lőtt. Elég volt egyet suhantania és ki lőtte a jobb hajtó művet. Ennek fényében a gépünk zuhanni kezdett. Amit Clint és Nath elég ügyesen le tettek a földre meg mi Stevevel kapaszkodunk hátul. Az ajtó kinyílt és mi azonnal kiszálltunk. Lépni alig lehetett a törmelékektől, a fülünk zsibongot a civilek sikolyaitól és szemünk, csak káprázott a több millió űrlény cikázásátol. Egy pillanatig csak meredtünk magunk elé és a lyukat bámultuk az égen ahogy egyre több ellenséget ont ki magából. Majd mindenkinek megremegett a lába mikor is sok kicsi ember nagyságú lény helyett egy hatalmas féreg alakú és anyahajo nagyságú is ki úszott.

-Ti is látjátok?-hüledezett Romanoff.

-Majd én foglalkozok vele ti intézkedjetek a földön- szólalt meg Tony az adóvevőn át.
A rohanó emberek mellettünk majd hogy csak fellöktek minket, a fejünk felett pedig még mindig űrlények repkedtek akik lőttek minden mozgó dologra. Steve azonnal leugrott a hídról amin álltunk és elindult kiűríteni a körzetet. Én Nathasáekkal ott maradtam. Clint kezébe vette a íját, Romanoff fegyvert ragadott, szerény személyem pedig mégerintette a csuklójat és a Wakandai ruha beborítatta a testem a nyakamtól a talpamig. A Fekete kis nanoszálak azonnal munkához is láttak, hisz neki futottam egy lénynek ami mellettünk terrorizált egy buszt amiben emberek ragadtak. Elég hamar földön volt lény, a ruhám pedig csak gyűjtötte azt az erőt amivel támadott. Clint kiszabadította az embereket még mi tovább támadtuk a Chitury lényeit. Villámok csapodtak be mellénk aminek kíséretében Thor is megérkezett köreinkbe. Steve is hamar vissza tért es pajzsával ütötte el az ellenséges katonákat.

-A 39 és utcáig minden ki lett uritve, Loki ránk figyel ami jó hisz akkor nem kóborol el a serege a nagy....-mondat közben Steve elhalkult, hisz egy robogó hangja szakította félbe, megérkezett a csapatunk utolsó tagja is. Benner ült rajta új ruhákat kapott és csak kínos csendben figyeltük mindannyian.

-Hát elég rosszul fest-nézett körül a leamortizált városon.

-Láttam rosszabbat!-utalt Nath Hulkra akivel meg kellett küzdenie.Benner csak sajnálkozott.

-Stark! Megérkezett ahogy megjósolta- üzent Steve a fülében lévő kis hanszorón keresztül a testvéremnek.

-Ouhh micsoda jósnő vagy Tony - folytam én is bele a beszélgetésbe.

-Vállalkozást nyithatnék buli lenne. Na de jó is hogy itt van Benner, mert szállítom az igazi bulit.- ekkor a tornyosuló épületek közül kirepült Tony, mögötte pedig az anyahajo ként szolgáló hal szerű lény.

-Én nem értem mi ebben a buli...-nezett tag szemekkel Nathasa és jegyezte meg közömbös hangon.

Hibrid II. [Bosszúállók ff.]Where stories live. Discover now