Hibrid II. [Bosszúállók ff.]

4."Rég Harcolunk Így Kettesben"

Ekkor Tony elrepült fölöttünk és a szörny is az ő pályáját kezdte el követni. Benner befejezte a szabadkozást és elindult a lény felé egyenesen.

-Itt az ideje hogy dühbe jöjjön doktor! - hangoztak ezek a szavak Steve szájából.

-Tudja mi a titkom kapitány? Az hogy én mindig dühös vagyok!- ahogy ezt Benner ezt ki mondta az erei meg duzzadtak az izmai pedig megnőttek, a bőre színe pedig zöld lett és már Hulk ként ugrott neki az anyahajó szerű lények. Az idegen kukac teste megrökönyödött ahogy Hulk egy kézzel megállította, a fémből készült páncéljanak pikkelyei egymásba csúsztak és úgy zuhant nagy morajjal a földre. A lény "gyermekei", harcosai fájdalmas üvöltéssel jelezték hogy nem tetszik nekik, hogy el pusztítottuk az anyahajót. Mindannyian egymás mellé álltunk és csendben figyeltük az átjárót amin még vagy 3 olyan nagy testű lény jött át amit a mipercben öltünk meg.

-Rendben akkor Barton fel a tetőre és tartson mindent szemmel, Thor öné a kapu pörköljön oda annyi villámmal amennyivel csak tud, Stark maga pedig tartsa 3 körzetben belül aki elkoboról terelje vissza vagy ölje meg!-Adta ki az utasítást Steve. Tony fevitte Bartont a tetőre, Thor egy pillanat alatt már a kapu ele repült így négyen maradtunk a földön..
-Hulk!! -erre kérdő fejjel nézett a zöld kissé buta változata Bennernek ránk-Maga pedig csak zuzzon! - fejezte be a mondatot a Kapitány. Már csak hárman szemeztünk egymással, mikor Hulk teli erővel elugrott és űrlényeket kezdett hajszolni.

-Gondolom akkor mi maradunk a földön!- jelentette ki a nyílvánvalót Nathasa.

-Úgy van, maradunk, harcolunk embereket mentünk ki- nem is monda Steve tovább hisz mellette érkezett a földre egy idegen,így egy mozdulattal hátra nyúlt és földre térítette a lényt és a pajzsát a mellkasába döfte. Egy percre rám pillantott és még szólalnia se kellett tudtam, hogy nekem is ugyan ez a feladatom. Éppen indultam a legközelebbi űrlény felé, mikor megtorpantam egy kissé, mély mennydörgés morajlott felettünk és vastag villám csóva cikázott a felhők belsejében. Egyenesen Thor kalapácsába irányult amivel a repülő ellenséget kezdte el támadni . Folytattam amit elkezdem és neki futassal nagy lendülettel térdeltem bele a célpontom mellkasába. Perceken át külön féle módszerekkel iktattuk ki ugyan azon a lényeket. Néha meg meg álltunk kicsit megtörölni az izzadságtól gyöngyöző homlokunkat, de ezen felül egymást védtük és támogattuk a törmelékek fegyverek és idegenek között. Időnként hallgattuk ahogy a rádión beszélnek a többiek. Tanácsokat adtak egymásnak és nevettek éppen azon aki egy nagyot esett. Fáradtan, horzsolásoktól díszelgve dőltünk neki a híd peremének amin voltunk Nathasaval.
-Gyertek!- Steve mosolyogva nyújtotta nekünk a kezét és húzott fel minket.

-Kapitány, szélmalom harcot vivunk addig amíg a portál nyitva van és áramlanak ki belőle azok az ízék.-lihegett Nath.
Steve helyeselte a mondatát és megkérdezte Nathasat, hogy fel vigye-e a tetőre.
A nő tiltakozott és annyit kért hogy dobja fel pár méter magasba. Aminek eleget is tett a kapitány azzal hogy Nathasa neki futott és a pajzsáról el lökte a magasba ahol egy repülő lénybe kapaszkodott bele és úgy repült el egészen a tetőre ahol a gép volt ami nyitva tartja a portált. Steve is kihasznalt egy pillanatot a pihenésre és neki dőlt az autónak, mellé sétáltam kicsit megtöröltem az arcát amin egy vágás éktelenkedett és körülotte a rá száradt vért szedtem le a kezemmel.

-Rég harcolunk így kettesben...-nézett rám fél mosollyal.

-Igen, hát elég öregek vagyunk már.-húztam a kezemmel a kezét magam után.

-De nem annyira, hogy ne tudjunk harcolni és mindent bele adni!-engedtem el a kezét ahogy ezt kimondta és még húzta kicsit a kézen a pajzsot. Bólintottam helyeselve amit mondott, és komoran vissza tértem a hangyabolyhoz hasonlítandó lények írtásához. Épp megint a kimerültség szélén találtam magamat mikor is a kis hangszóró recsegett a fülünkbe.

-Rengeteg civil rekedt a 42es 56os sarkán.-adta le az információt Barton nekünk.

-Majd én megoldom te maradj itt jó?!-muatott rám Steve, de már is futásnak eredt. Úgy tettem ahogy mondta, nem nagyon szerettem volna ellent mondani a parancsnak, hisz most ő a "főnök". Percekig harcoltam mikorra is valahogy elfogytak körülöttem a lények, az átjáró még mindig nyitva volt felettem és áramoltak ki belőle az ellenség katonái , csak engem kerültek el. Úgy döntöttem másik utcába megyek, hogy ott küzdjek tovább. Ám ahogy elhaladtam az üres romos épületek mellett egy nyöszörgő hangra lettem figyelmes. Megálltam és kérdőn néztem be lakóházba,nagyon ingatagnak és veszélyesnek tűnt így nyeltem egyet és úgy rohantam be. Szó szerint megimbolygott ahogy beléptem. Hamar kellett cselekednem mielőtt a ház leomlik, követtem a nyöszörgő hangot míg nem felértem az emeletre ahogy a szekrény felöl érkező hang egyre hangosabb lett. Kinyitottan és egy síro gyerek tárult a szemem elé. A kezemmel mutattam neki, hogy legyen halkabb aki csak hangosabban kezdett el sírni, a padló beremegett a talpunk alatt így gyorsan a vállához kaptam, hogy kiemeljem, aki ellenkezett és sikítva mászott vissza a szekrénybe. Kis harag és félelem kezdett el bennem forrni attól tartva hogy a pánikolása végett nem tudom időben kihozni. Legugoltam hozzá mélyen a szemébe néztem, kis könny lábadt a szemembe ahogy bevillant az a megnyugtató mosoly Howardtol amit én is készültem villantani. Ahogy apámra gondoltam megnyugodtam és a kisugárzásom is természetesebb lett amit a kisfiú is észre vett és már nem félt annyira.

-Ne félj, nem lesz semmibaj...-mikor ezt ki mondtam észre vettem hogy egy kis figurát szorongat. Kissé megkapaszkodtam hisz a föld újra beremegett alattunk.
-Te szereted vasembert?- a fiú csak könnyes szemmel bólintott és magához szorította a figurát.
-Nézd ő testvérem, ő is itt van nem kell félned. Gyere velem vigyázunk rád- ő elmosolyodott ahogy mutattam neki a háttérképemet. Egy ismerős hangot hallottam kintről
-Ez egy anyahajó hangja....-gondolkoztam hangosan. - gyere gyorsan - kaptam fel a kisfiút hisz tudtam ha az a nagy dög neki megy az ingatag háznak akkor össze dől. Nagy hanggal szakította végig a falat a lény fém uszonya, amitől tartottam bekövettkezett és a lény neki ment a romos háznak amiben voltunk ettől a mennyezet a legkisebb daraboktól, a legnagyobbakig elkezdett potyogni illetve a talaj is ugyan ezt tette.Az emeleten voltunk és a földszintre nem mehettünk hisz akkor két szint a nyakunkba zuhant volna. Az ablak is túl messze volt annak fényében hogy már alig volt felettünk tető, gondolkodás nélkül cselekedtem és húztam le a nanoszalas karkötőt ,így eltűnt a védő páncél a testemről es csak az alsó neműm maradt és úgy adtam a gyerekre, a testét be borította a páncél és az ereje le szaggatta a fiúról a kulso ruházatát és így bátran kezdtem el vele futni és löktem ki az ablakon.
-Kuporodj össze és ne ijedj meg! - a háznak talán ez volt az utolsó szó hiszen ezzel a szavammal össze is omlott. Szerencsemre a hátamra borult a egy szekrény így nagyjából felfogta a súlyt ami a nyakamba zúdult. Sötét lett és a levegő is nehéz volt. A fülemhez nyúltam, hogy segítséget kérjek a ki adóvevőn át, de időközben kieshetett hisz hűlt helyét tapintottam ki. Mély lélegzett vettem és a sérüléseimet tapogattam. Hangos zajok szűrődtek be kintről és fény tárult a szemem elé, ahol Thor a szőke tincsei alól mosolygott rám.

-Gyere kishölgy húzott fel de kissé imbolyogtam így inkább felemelt és úgy sétált ki velem.

-Honnan tudtad hogy itt vagyok? - néztem fel rá mialatt a haja az orromat csikizte.

-A kisember sziréna ként visított, plusz a te ruhádban díszelgett,de ne aggódj rajta fele annyira sem mutatott jól, mint rajtad-Nevetett és letett az egyik romos utcán

-Elég megviselt vagy már...-veregettem meg az izzadt sebes, koszos vállát. - A többiek hogy bírják? - engedtem el, léptem párat a sérült labammal.

-Őszintén szólva nem jól, túl erőben van Loki serege.-szomorúan tekintettem a földre ahogy Thor mesélte ki mennyire szenved a csapatunkból.

-Nem azt mondtam, hogy maradj a hídon?- hallottam meg ezeket a kissé mérges szavakat a hátam mögül, ahogy a gazdájára tekintettem Steve fáradt szemeivel és izzadt szőke tincseivel találtam szembe magamat.