il-LOU-sion SZÜNETEL

Előhangoskodás

Harry:

Ez egy igazán szép nap volt, ugye, Lou? - kérdezem legjobb barátomat, miközben hazafelé tartunk a játszótérről. Anya vezet, én hátul ülök az ülésmagasítómon, mellettem pedig Louis.

- Aha, király volt – mondja – leginkább az a hatalmas vár tetszett, amit meghódítottunk és legyőztük a sárkányt is!

- Fú az nagyon kafa volt tényleg! Anya! Eljöhetünk ide máskor is? - szólok előre az anyukámnak, aki nem fordul hátra, csak a visszapillantó tükörből néz rám. Sajnálom, hogy nem nézhetek rá rendesen, mert az anyukám nagyon szép, de annyit már tudok a hatéves fejemmel, hogy ilyenkor az utat kell figyelnie annak, aki a kormánynál ül, különben bajok lehetnek.

- Persze, kicsim. Amikor csak szeretnéd – mondja meleg hangon. Nagyon szeretem az anyukámat, mindig kedves és sokat mosolyog. És finomakat főz, bár apának gyakran nem ízlik és olyankor kiabál, meg a padlóra önti, egyszer a falhoz is vágta a tányért. Nem értem, miért, szerintem nagyon fincsi volt.

- Fiúk, gyorsan beugrok ide a boltba, addig maradjatok nyugodtan, jó? Nem zárom be az ajtót, de ne szálljatok ki. Sietek – ezzel el is rohan és tényleg nagyon sietett, mert egy kő-papír-olló meccset le se játszottunk, már vissza is ér. Valami miatt roham tempóban ült vissza és már indultunk is haza. Gyorsan beparkolt, azalatt én kiszálltam, mert már nagy fiú vagyok, ki tudok szállni egyedül is. Anya idegesen szedi ki a szatyrokat a kocsiból és be akarja zárni a garázst, de én rákiáltok.

- Várj, anya, Lou még a kocsiban van! - anya egy pillanatra lehunyja a szemeit, de nem szól semmi rosszat, csak kinyitja az ajtót Lou oldalán, hogy ő is kiszállhasson. Ahhoz képest, hogy idősebb nálam, még nem tanult meg ajtót nyitni...érdekes. De nem akarom piszkálni ezzel, ő se bánt engem sose.

- Harry, menj...etek fel a szobádba, moss...atok kezet és ne gyertek le, amíg nem szólok, jó? - kérdi anya idegesen. Ad egy puszit az arcomra és eltűnik a konyhában. Úgy teszünk, ahogy anya mondja, megmossuk a kezünket, jó alaposan. Lou azt mondja, ha elénekelem fejben a Happy Birthdayt, az pont elég idő a víznek ahhoz, hogy minden bacit levigyen. Nem tudom, hogy számolta ki, de elhiszem.

Aztán előveszem a Vasember robotomat és azzal játszunk. Lounak Supermanes van, ő azt kért. Azt mondja, az sokkal menőbb, de szerintem meg a Vasember az. Az egymás elleni harcokban legalábbis mindig én győzök, és olyankor Lou azt mondja, neki is a Vasembert kellett volna választania. Késő bánat...

Ajtócsapódást hallok lentről, ezek szerint megjött apa. Rohannék le, hogy üdvözöljem, de Lou visszahúz.

- Hazzy, anyukád azt mondta, hogy maradjunk itt, amíg nem szól. Ne menj le! - mondja és átöleli a vállam.

- De én csak egy puszit akarok adni apának – mondom.

- Majd adsz neki később – rángat el az ajtóból.

- Marisaaaa! Hol a büdös picsában vagy te riherongy? - hallom apa hangját. Megint nagyon hangos és csúnyán beszél, de neki anya nem szól, hogy vigyázzon a szájára. Bezzeg ha én azt mondom, hogy szar, akkor már elzavar fogat mosni.

- Itt vagyok, Roger, jövök már – ez anya. Ideges. Hallom a futó lépteit, aztán egy halk sikolyt. Gondolom, apa megforgatta a levegőben, azt nagyon szereti.

- Mit mondtam neked, te szuka? Mire hazajövök, legyen az ebédem az asztalon! Nem voltam világos?

- De igen, csak...- anya nagyon halkan beszél és mintha szipogna kicsit.

- Nem érdekelnek a kifogásaid! Egész nap robotolok, hogy mindenetek meglegyen, a csilivili ruháid, meg a kölyködnek a szarjai, és annyit nem érdemlek meg, hogy meleg étellel várj haza? - anya erre csak nyikkan egyet, aztán szólal meg.

- Azonnal kész, hozom máris – nyöszörgi.

Egy ideig csend van, aztán edénycsörgés, evőeszközök hangjai. Apának ma jó kedve lehet, mert nem vágta oda a vacsit. Akkor talán nemsokára lemehetünk.

- Áhh... egészségemre – mondja apa, amit anya is elismétel utána.

- És hol a söröm? - kérdi apa.

- Hozom – szalad anya, aztán pisszenést hallok, ilyen a hangja, amikor kinyitják a dobozos kólát. Akkor minden rendben, apa jól lakott, megkapta a sörét, már nem lehet semmi baj...

- Mi ez a hugymeleg szar? - kérdi apa olyan furcsa hanglejtéssel, amitől nincs jó érzésem.

- Ez...ez... csak...még nem volt elég ideje... - mondja anya. Ekkor hallom meg a felboruló szék hangját aztán anya kiáltását.

- Ne, Roger, ez fáj, kérlek! - most már nem hiszem, hogy minden rendben lenne, főleg mikor meghallom a csattanásokat és anya keserves sírását.

- Gyere, Hazzy, bújjunk be a szekrénybe – mondja Lou. Van egy nagyon vastag és mély ruhás szekrényem, amiben nem tartok semmit, az a játszis bunkerünk, de mikor Lou azt mondja, akkor együtt bebújunk oda. Rakott be nekem kislámpát, meg egy mp3 lejátszót is, úgyhogy egészen bulis. Én meg kidekoráltam mindenféle kafa képekkel. Magunkra csukjuk az ajtót, Lou elindítja a kedvenc zenéinket jó hangosan és ott ér minket még az álom is, olyan tök jól elvagyunk.

Csók, drágáim!

Mivel túlnyomó többségben erre a sztorira vártatok jobban, hoztam belőle egy amolyan bevezető félét, ízlelgetésileg. A történet folytatása az Infinity befejezése után várható. 

Szeretettel: 

Gotti

xx