il-LOU-sion SZÜNETEL

2 Amiben Harry apukája megjavul

- Te tudtad, ugye? - kérdem Lout este az ágyban. Szeretem, hogy velem alszik, nem engedi a közelembe a rémeket. Tudom, hogy a legtöbb osztálytársamnak saját ágya van kis kora óta, de nem érdekel. Úgyse látja senki, csak anya, hogy Lou mindig itt van az enyémben.

- Igen – mondja olyan fura hangon, mint mikor anya mérges rám valamiért és én megbánom. Mert van olyan hangom is, amikor nem bánom, de ez most Loutól olyan volt, mint aki nagyon is.

- Miért nem mondtad el? Sokszor volt ilyen? Ugye nem mindig csak ezért voltunk a bunkiban?

- Nem tudom. Volt, amikor csak féltem attól, hogy baj lesz, de én is veled voltam, nem láttam, mi történik lent. Csak sejtettem.

- Mérges vagyok rád – húzom fel az orrom - Nem vagyok már kisfiú, szombaton nyolc leszek! Kihullott már egy csomó tejfogam és nem hiszek a fogtündérben!

- De az apukádban hittél...

- Én már nagy vagyok és meg akarom védeni anyát! Holnap kiürítem a szekrényt.

- Rendben, ahogy akarod – mondja Lou – hátat fordít nekem és jó éjt kíván. Hát legyen, akkor én meg az ablak felé fordulok. Tudok én aludni az ölelése nélkül is...

- Hazzy, ébredj! Haaazzzzyyyy! - rázogat Lou. Kinyitom a szemem, de alig látok valamit, csak az éjjeli fény világít, amit még kiskoromban szerelt fel anya, mert gyakran álmodtam rémeket. De mióta Lou itt lakik, sosem kellett, el is feledkeztem róla.

- Mi a baj? - kérdem, és nem értem, miért ver olyan erősen a szívem és miért nem kapok rendesen levegőt. Csak azt tudom, hogy nagyon félek és az egyetlen biztos pont Lou arca, aki aggódva néz rám.

- Sikítoztál és vergődtél. Valami nagyon félelmetes helyen járhattál.

Nem emlékszem. Biztos álmodtam, de nem tudom, mit. Viszont Lou itt van és hozzá bújhatok. Birizgálja a hajam és énekel nekem. Borzalmas hangon, mégis megnyugtat. Mindig ugyanazt énekli.

„A medve felment a hegyre

A medve felment a hegyre

A medve felment a hegyre

Hogy lássa, amit lát.

Hát tudod-e, Hazzy, hogy mit lát?

Tudod-e, Hazzy, hogy mit lát?

Tudod-e, Hazzy, hogy mit lát?

A hegy másik oldalát."

Nagyon dedós, már ovis koromban is ezt hallgattam tőle mindig, lehet, hogy nem is tud másik dalt? Igazából nem baj, mert ez olyan... olyan, hogy ez csak a miénk. Loutól nekem. Ha majd nagy leszek, mármint igazán nagy, felnőtt, mint apa... nem olyan nem leszek...

Szóval ha majd felnövök és lesznek gyerekeim, én is ezzel fogom álomba ringatni őket. És Lou büszke lesz rám, hogy tőle tanultam.

- Lou? - nézek rá, bánom már, hogy az este csúnyán viselkedtem vele.

- Hm?

- Bocsánatot kérek. - Ez most az a hangom, amikor tényleg sajnálom, nem az, amikor csak úgy teszek.

- Megbocsájtok – mosolyodik el – Erre valók a barátok.

¤¤¤¤

Másnap nagyon rossz kedvem volt a suliban, senkihez sem szóltam, még Rosie-hoz sem. Őt nem zavarta, jól elvan csendben is, de úgy a negyedik óra után megkérdezte, mi volt a Totál Drámában. Nem is értettem, mit érdekli, hisz sose nézi, azt se tudja, kik azok a szereplők, akikről beszélek. Egyedül Owent tudja, ő az, akinek a köldöke mindig mocskos, mégis kieszi belőle a lekvárt.