il-LOU-sion SZÜNETEL

1. Amiben Harrynek szülinapja lesz

Harry

A hétvégén lesz a nyolcadik szülinapom. Annyira várom! Remélem, megkapom végre azt a menő PC játékot, amit emlegettem anyának. Joshék mindig arról beszélnek, hogy sietnek haza Minecraftozni. Én még sosem játszottam ilyet, de tök buli lehet.

Viszont ma még sulinap van, szóval felkelünk időben és fogat mosunk és felöltözünk, Lou persze megint nyaggat, hogy tiszta alsót húzzak, mert azt minden nap cserélni kell. De miért? Nem is piszkos. Nem szoktam már bekakálni...

Anya az uzsonnás dobozommal a kezében vár a kocsi előtt, beülünk és indulunk is, mert most is késésben vagyunk. Lou sajnos nem járhat ugyanabba a suliba, amibe én, ezért miután kiszállok, és puszit adok anyának és lepacsizok a barimmal, ők tovább mennek a város felé, amerre Lou iskolája van. Nem tudom, mi a különbség, de anya azt mondja, nem lehetünk osztálytársak. És ha ő mondja, akkor biztos oka van rá. Legalábbis mindig ezt válaszolja, ha kérdezem. „Harry, kicsim, hidd el, jó oka van annak, hogy bla bla bla..."

Besétálok a terembe, örülök, hogy nem kell cipőt váltani, mert azt annyira utálom. De ha esik, mindig kell a váltó, ez a házirend. Leülök Rosie mellé, ő a padtársam már egy éve. Valamikor tavaly év közben jött közénk, valahonnan messzebbről és senki nem akart mellé ülni, mert egy kicsit büdi és nem valami szép ruhákban jár. De engem nem zavar, szerintem aranyos lány, nem sokat beszél, viszont mindig meghallgat, mert én viszont szeretek beszélni. Vörös haja van és sok sok szeplője, ezért gyakran csúfolják, olyankor nem akad ki annyira, mint amikor a szagával húzzák. Akkor mindig sír. Egyszer elmondta, hogy a nagypapája neveli, mert a szülei lemondtak róla – amúgy az mit jelent? - és a nagymamája pedig nemrég halt meg. Ezért is költöztek a környékre a papájával, de nem tudom pontosan, hogy hova.

Akármi is ez a lemondás, nem lehet jó dolog. Egyszer nekem le kellett mondanom a fagyiról, mert kicsit fájt a torkom és tök szomorú voltam miatta. Na de egy gyerekről lemondani, az milyen már? Ilyenkor annyira örülök, hogy nekünk ilyen szép családunk van. Egy csodálatos anyukám és egy nagyszerű apukám van, akinek nincs sok ideje rám, mert folyton dolgozik, de azt is értünk teszi, hogy mindenünk meglegyen.

Rosie sokáig ebédszünetben mindig az ablakban állt, amíg ettünk és egyszer megkérdeztem, miért nem eszik ő is és azt mondta, hogy nem éhes. De aztán matekon hallottam, hogy korog a gyomra. Elmeséltem anyának és anya másnaptól fogva dupla adag ételt csomagolt, az egyiket Rosie-nak. Így lettünk barátok. Persze nem olyan jók, mint Lou és én, meg hát Rosie mégis csak lány, de elvagyunk.

- Szia Ros! Hogy vagy? - kérdezem – Láttad tegnap a Totál Dráma Szigetet?

- Szia Har. Nem ... nem láttam – mondja. Nem is tudom, miért kérdezem meg mindig, mert sose nézi. Pedig aaannyira jó! Tegnap például Clementine beleesett a mérges szömörce bokorba és Hugo, a barátja utána ugrott és most mindketten tisztára fel vannak dagadva. Louval szét nevettük a fejünket rajtuk.

- Jó, akkor elmesélem, mi volt benne – ajánlom fel lelkesen, mert az nem lehet, hogy lemaradjon egy ekkora sztoriról.

¤¤¤¤

Délután apa nem egyedül jön haza, vele van Ted bácsi is, a munkatársa. Már nagyon régóta együtt dolgoznak, Ted bácsi azt szokta mondani, a régi szép időkben, mikor még egy lyukat dugtunk ketten... Olyankor anya mindig elfordul, van, hogy ki is megy. Elég jó a hangulat, apáék sörözgetnek, anya a konyhában készíti a vacsorát, mi Louval a nappaliban tévézünk, mert esni kezdett, ami tök kár, mert focizni szerettünk volna. Na nem baj, akkor keresünk valami műsort, ami érdekes is lehet.

Lou azt mondja, csukjuk be a szemünket, indítsuk el a lefelé gombot a távirányítón és ahol megáll, azt nézzük. Nem bánom, de... nem dedós ez egy kicsit?

Már jó ideje várunk, mikor anya szól, hogy mehetünk enni. Farkaséhes vagyok, úgyhogy seperc alatt az asztalnál termek. Sült hús van krumplipürével, amit imádok, meg rengeteg friss zöldséggel, amit meg nem.  Pfoahh... sárgarépa meg fehér, meg valami zöld izé... elég gusztustalanul néz ki, de Louval megegyeztünk, hogy nem fintorgunk, mert anyának rosszul esik.

- Marisa szívem, Ted elhívott szombaton egész napra horgászni, sőt lehet, hogy ott is alszunk – mondja apa két falat közt. De jó neki, egyszer én is úgy szeretnék valahol ottaludni. A sátrazás meg szerintem irtó izgi.

- De... de Roger, szombaton van Harry születésnapja – feleli anya halkan, azt mondjuk nem értem, miért liheg úgy, mintha futott volna a ház körül.

- Oh... bocs, haver, ezt nem tudtam – szabadkozik Ted bácsi – akkor természetesen majd máskor. A gyerkőcök az elsők. És terveztek valami partit a nagyfiú tiszteletére? - kérdi és nyom egy kokit a fejemre viccesen.

- Meglepetés lesz – feleli apa szűkszavúan, anya pedig felsóhajt.

- Hány éves is leszel, kiskoma? - kérdi tőlem Ted bácsi.

- Nyolc – felelem.

- És mit kértél erre a jeles alkalomra? - érdeklődik. Bírom őt. Neki is van két fia, Taylor és Tyler, Taylor azt hiszem, tíz lehet, Tyler velem egykorú. Nagy ritkán elhozza őket és olyankor király focimeccseket játszunk a kertben. Talán ha megkérem apát, meghívják őket a bulimra.

- Minecraftot szeretnék – vágom rá gondolkodás nélkül, mire apa értetlenül néz, Ted bácsi viszont egyből vágja, miről beszélek.

- Ó az bizony ki nem maradhat egy nyolcéves életéből! Emlékszem, mikor  Taylor megkapta, napokig ki se lehetett imádkozni a szobájából. Aztán Tyler is hamar megtanulta, mit hogyan kell. Na az volt a szép, mikor ketten multiplayereztek egymás ellen.

- Ted bácsi, elhozod Taylorékat a bulimra? - kérdem. Lou a lábamra teszi a kezét és csendre int, de mi a fenéért? Semmi rosszat nem mondtam. Néha kicsit idegesít...

- Gyere, menjünk inkább vissza a tévé elé, kezdődik a Totál Dráma! - húz fel a székemből. Ne már, a desszert még nem is volt... Lou azt mondja, jobb, ha ma kihagyom...

Ted bácsi nemsokára elbúcsúzik azzal, hogy akkor szombaton átjönnek a fiúkkal. Most még jobban várom a napot, hisz az egész rólam fog szólni és itt lesznek a srácok is.

Pohárcsörömpölésre, aztán anya sikolyára leszek figyelmes. Biztos elvágta a kezét. Aztán apa mérges hangjára.

- Lejárattál megint, te büdös kurva! Mit gondol most rólam Ted, hogy nem emlékszem a saját fiam születésnapjára, mi? Nem tudott volna várni az a kurva kölyök vasárnapig?

- Én...sajnálom, Roger! - szipogja anya – Ne haragudj, kérlek!

- Aha...szóval ne haragudjak, mi? - kérdi apa, aztán már csak a csattanásokat hallom és anya keserves sírását.

- Istenem, ne, kérlek, Roger! - Mi a fene folyik ott? Ki akarok rohanni, de Lou visszatart. Felrángatna a szobámba, de nem hagyom. Anya sír és én segíteni akarok neki! Kikerülöm Lout és meg se állok a konyháig. Anya a két karjával próbálja védeni az arcát apa pofonjai elől. De apa mindig talál egy apró lyukat, ahová üthet. Ha a fejét nem, akkor a karját... a szívem a torkomban dobog, attól félek, hogy ki is fog szakadni onnan. Soha nem láttam még, mi történik ilyenkor, én... mindig azt hittem, játszanak. De ezek a pofonok nagyon is valódiak és anya igazából sír. Az arcán piros foltok, apa ujjaitól, a szája széle pedig vérzik is.
Ha nem látnám, el is hinném, hogy megint elharapta, de most már minden világos...

- Apa ne! - kiabálom. Lefognám a kezeit, de nem vagyok elég erős, úgy lök el magától, hogy a falig repülök.

- Eltakarodj innen, te moslék kölyök, vagy ketté hasítalak! - ordít rám apa. Nagyon beütöttem a hátam, de azért se sírok. Most már tudom, miért kellett folyton a szekrénybe bújnom. Lou mindig azt mondta, a szörny elől, de azt nem, hogy a szörny maga az apám...

Csók, drágáim!
Úgy gondoltam, ideje lenne végre ezt a történetet is elmesélni nektek, úgyhogy, bár az előhangoskodás már megvolt, most hoztam el az igazi első részt.
Remélem, szeretni fogjátok ezt a sztorit is, annak ellenére, hogy meglehetősen eltér az eddigiektől.
Szeretettel:
Gotti
xx