Az Első Omega

Az Erdő Mélye

Megnéztem a karórám hajnali 5. Hurrá sikerült végre felkelnem, igaz úgy kászálódtam fel az ágyról mint egy vénember de mindegy. Félálomban voltam még pár percig de lassacskán átöltöztem másik ruhába. Azért csak nem mehetek le a tegnapi göncökbe a recepciós picit nagyon nézne engem.
Felvettem egy fekete pulcsit és egy sötétkék farmert, szerintem ennél jobb ruháim otthon sincsenek. Amiket ott hagytam mind ilyen egyszerű volt, személy szerint nem vagyok egy nagy egyéniség. Szerintem még egy papagáj is egyedibb nálam.
Miután átöltöztem és elvégeztem az általában reggeli tehendőimet, felkaptam a táskámat a vállamra és elindultam le.
Lent a recepciós nagy boci szemekkel nézett rám, csak tudnám miért.
Oda mentem illedelmesen elköszöntem és már indultam is.
Amint kiléptem a hotel ajtaján megcsapott a friss levegő, egészen bódítóan hatott fáradt elmémre.
Amint észbe kaptam elkezdtem szedni nem túl hosszú lábaim a főutcán.
Miután elindultam már jó pár perce sétáltam mikor megláttam egy utcai árust, péksüteményeket árult ahhoz képest elég olcsón.
A gyomrom hangosan felkordult hisz már rég nem ettem. Így vettem két croissant és indultam is tovább, útközben persze simán bevágtam a süteményeket.
Az utcán  1-2 embert láttam elszórtan így gyorsan eljutottam a főutca közepéhez kb.
Pedig már vagy 30 perce sétáltam, még messze a vége ajjjjjj.
Nem vagyok egy türelmes lény, de most muszáj kitartanom.
A levegő picit volt csak hüvős bár elég furcsa mert tél van.
Még 30 percet kellett sétálnom és végre elértem a főutca végét és az utat ami az erdő felé vezet.
Közben a nap sugarai kezdték erőteljesebben megvilágítani a félhomályt. És már egyre több ember volt a főutcán.
Végül ráléptem az erdő felé vezető útra és vettem egy mély lélegzetet és elindultam. Közben próbáltam elterelni a gondolataim a családomról,annyira hiányoznak a húgaim. De megpróbálok pozitív maradni hisz ha vége a tűzelésemnek haza megyek.
Miközben szeltem az utat, néztem a tájat és ettől sikerült valamennyire megnyugodnom.
Jó pár óra séta után elértem egy földutat és az erdő elejét. Igazából nem gondoltam volna hogy ilyen messze van a várostól, onnan is lehetett látni az erdőt igaz nagyon halványan de nem tűnt ilyen hosszúnak az út.
A fák hatalmasak voltak hozzám képest, mindenféle gyökerek vágtak át a földön.
Igaz hogy a fák már elhulajtották leveleket de így is nagyon élettelinek látszott minden.
Aztán beléptem az erdőbe.
Gondosan ügyeltem arra hogy ne bukjak orra a gyökerekben, már csak az hiányozna. Közben hallgattam a madarak csicsergését. Egy a túrázóknak kijelölt úton mentem, nem tudom pontosan melyik irányba megyek.
Majd megláttam az ösvény mellett egy kis patakot, átugráltam pár bokron és lehajoltam a vízhez aztán megmostam az arcomat.
És most csapott arcon a felismerés hogy oké hogy kikapcsoltam a telóm hogy ne tudjanak lekövetni, de az egyik legújabb telefon az enyém. Vagyis hiába kapcsolom ki úgyis lekövethető.
Olyan lendülettel kaptam ki a táskámból és tapostam meg és dobtam a vízbe hogy egy akrobata is megirigyelne. Majd mint akit üldöznek futásnak eredtem hogy minél messzebb jussak.
Az se érdekelt ha pofára esek.
És mintha végszóra gondoltam volna , megbotlottam és legurultam egy kisebb domb félén. Egy fa gurulás közben végig szántotta a lábam és az éles fájdalom miatt egy hatalmasat ordítottam. Mire leértem a domb aljára a fájdalomtól elhomályosult a látásom. Már az ájulás határához értem de úgy döntöttem nem adom fel, egyszerűen nem ájulhatok be az erdő közepén. Összeszoritottam a fogaim és lassacskán felültem és neki dültem egy fának. Ahogy a lábamra néztem elborzadtam egy elég mélyek mondható seb húzódott a bokámtól a combom közepéig a lábam külső felén. Nem ez volt életem leggyönyörűbb látványa. De legalább a táskámat nem hagytam el ott hevert tőlem nem messze. Kicsit kellett nyújtozkodnom hogy elérjem ami hatalmas fájdalommal járt de megpróbáltam visszafojtani a hangom. Majd kiszedtem azt a két pólót amit hoztam meg a másik pulcsimat. A pólóimat széttéptem és a lábam pár pontjánál szorosan meghúztam hogy elálljon a vérzés. Közben muszáj voltam a pulcsit harapni olyannyira fájt.
Mire végeztem a pólód darabok megkötésével folyt rólam a víz.
Ezután szét cipzároztam a pulcsi és átkötöttem a lábamon.
Behunytam a szemem és a fejem a fának döntve pihentem egy kicsit, hisz ez nagyon megerőltető volt. Kinyitottam végül a szemem és körül néztem, alig volt körülöttem  fa nem úgy mint feljebb ahonnan legurultam.
Kiszúrtam egy kisebb barlangot pár méterre tőlem, már csak az a kérdés hogy jutok el odáig egy ilyen sebbel.
Fogtam egy mellettem heverő vastagnak mondható fadarabot és megpróbáltam felhúzni magam. Nagyon lassan ment a dolog de végül sikerült a heves fájdalom ellenére is, majdnem teljes testsúlyommal ránehezedtem. Majd elkezdtem bicegve és csigalassan menni mint az öregek, percenként megkellett állnom hogy erőt vegyek magamon.
És kínkeserves fél óra alatt megtettem azt a pár méternyi távot, végül beértem a barlangba.
És eddig bírtam feladta az állóképességem és leborultam a barlangba. A szemeim ólom súlyúak voltak, és lecsukodtak az utolsó gondolatom az volt
Legalább van hol aludnom...

Sziasztok❤️szombaton hozom az új részt ❤️