Utazás egy másik Világba

Ez nem álom volt

Dumbledore a téli szünet utolsó napjára intézett vizsgáztatókat Camilla számára. A lány elbúcsúzott barátaitól, testvérétől, sógornőjétől, unokaöccsétől és férjétől, majd egyedül hoppanált Roxmortsba, hiszen időközben azt a vizsgát is letette. Az itt töltött majdnem egy év alatt teljesen beleszokott a varázsvilágba, bár ezt már szinte a legelső pillanattól fogva elmondhattuk volna róla, mert mindent tudott arról a helyről, tekintve, hogy a kedvenc könyvébe került bele. 

A kastély felé tartott, mikor véletlenül belebotlott egy fekete csuklyás alakba az egyik mellékutcában. 

- Bocsánat, nem volt szándékos! - szabadkozott. 

- Előbb is gondolkodhattál volna - förmedt rá egy női hang. 

- Mint mondtam, véletlen volt - ismételte Camilla. 

- Hogy mersz így beszélni velem kislány? Tán nem tanítottak jómodorra? - méltatlankodott. - Várjunk csak! Honnan vagy te ilyen ismerős? Ki vagy te?? - húzta gonosz mosolyra ajkait kapucnija alatt. 

- Mit akar maga tőlem? 

Ekkor leemelte csuklyáját és Camilla elkerekedett szemekkel bámult rá. A lehető legrosszabb emberrel futott össze. 

- Maga... Maga Bellatrix Lestrange! - dadogta. 

- Eltaláltad kicsikém! - gügyögte gúnyos hangon a nő. - Mi is a vezetékneved kincsem? 

- Mit érdekli az magát? - vetette oda. 

- Nem szeretnéd elmondani drágám? - biggyesztette le ajkait Bellatrix. 

- Potter. A leánykori nevem Camilla Potter - felelte végül. Úgy gondolta, ebből semmi baj nem lehet, de az nem jutott eszébe, hogy Voldemort miért is száműzte egy másik világba. Lestrange pár pillanatig bámult rá, majd mellkason találta egy sötétkék színű átokkal. Igaz, a lány is előkapta varázspálcáját, de nem volt olyan gyors, mint a halálfaló. 

**☆**

- Camilla... Tudod, már lemondtam a reményről, miszerint felébredsz. Több mint másfél éve kómában vagy. De tudd, hogy nagyon hiányzol és szeretlek - suttogta egy megtört hang a fehér falú szobában. Ekkor az ágyon fekvő lány kinyitotta nagy kék szemeit.

- Mennyit mondtál? - nézett rá rémülten.

- Camilla? Te jó ég, felébredtél? Úristen azt hittem, soha többet... Várj, mi? Miről beszélsz?

- Mennyi ideje vagyok itt? Ezt kérdeztem.

- Egy éve és több mint tíz hónapja. Jaj, annyira hiányoztál!

- Akkor... Akkor Lily és James... Ugye nem...? - könnyezett a nő. - Remus mondd meg! Ugye élnek? Ugye Harry nincs Dursley-éknél? - zokogta.

- Sajnálom Camilla - gördült le egy könnycsepp a férfi arcán. - Két napja, Halloweenkor. Sirius árulta el őket, majd megölte Petert is. De te ezt honnan tudod?

- Vigyél el hozzájuk! - követelte Camilla, mert eszébe jutott valami.

- Nem lehet. Majd a temetésen...

- Nincs temetés! - kiáltott fel. - Vigyél el Godric's Hollow-ba!

**☆**

- Drágám mit tervezel? - kérdezte a két test mellett térdelő Camillát férje.

- Remus, ha valami rosszul sülne el... Akkor ugye tudod, hogy szeretlek? Add át Harrynek is - mondta a lány, majd választ sem várva Lily és James Potter teste közét térdelt és föléjük emelte kezét. Az egész helyet vörös fény töltötte be, majd Camilla semmivé foszlott és elájult.

**☆**

Camilla egy kis falu utcáján ébredt, úgy, hogy egy nő hajolt fölé. 

- Hát felébredt! - sóhajtotta az asszony. 

- Mi történt velem? - kérdezte Camilla. 

- Én nem tudom drágám, mikor rád találtam, itt feküdtél ezt a botot szorítva görcsösen - adta át Camillának a pálcáját. 

- Akkor ez nem álom volt - motyogta. - Végül is, ha az lett volna nem itt ébredek - mondta inkább magának, mint a mellette álló nőnek. Kezéhez kapott és meglepetten konstatálta, hogy a Remustól kapott gyűrűje is megvan. - Köszönöm, hogy felébresztett! Viszlát! - mondta halkan a nőnek, majd faképnél hagyta. Egy üres sikátorba érve megpróbált a lakásába hoppanálni, ami sikerült is neki. - Nem sikerült őket megmentenem. Ráadásul még vissza is kerültem oda, ahova régen - motyogta magában. - Szegény Remus...

Ekkor kopogás hallatszott. Camilla megtörölte a szemét, majd az ajtóhoz battyogott. 

- Miben segíthetek? - nézett fel a férfira, akin rendőri egyenruha volt. 

- Maga... maga... - dadogta. - Maga Camilla Aida Olsen? - kérdezte hitetlenkedő tekintettel. 

- Eltalálta - mondta a meggyötört lány. Folyamatosan az járt az eszében, hogy hogyan tudna visszatérni az igazi életébe. 

- De hát... Maga eltűnt tavaly február végén! 

- Dehogy tűntem! Én itt voltam végig - tagadta a lány, bár maga is tudta, hogy ez nem igaz és kicsit hihetelen. - Segíthetek valamiben? - ismételte. 

- Köszönöm, nem - motyogta a férfi, majd továbbállt. 

- Hát ez kész! - nevetett fel Camilla mikor becsukta az ajtót.