E.: *Biciklivel jól összetörte magát nyaraláson*
T.: Jövőre én szervezek városnézést.
T.(E.-ről): Egyszer megy az ember Nyugat-Magyarországra, erre kórházba megy. Elmegy mégegyszer, megint megy a kórházba. Harmadszor? Szintén. Nem tudsz esni.
Én: olyan szépen hasalt el az orrom előtt, hogy először azt hittem csak elfáradt, ledobta a biciklit és lefeküdt. Aztán valahogy nem stimmelt, hogy miért az út közepére és a kőre, valamint kicsit természetellenes is volt...
T.: *Áll a konyhaasztalnál a székén*
Anya: szállj le, mert leesel!
Apa: nézz E.-re;
Anya&apa: *tovább győzködik, hogy szálljon le*
T.: Nem fogok keresni, én tudok esni! Én kiskoromban megtanultam esni, nem úgy, mint ezek *végig mutat rajtunk*
Én: Szállj le a magas lóról, mert nagyot esel!
*Itt valahogy elkanyarodott a téma, hogy kinek hol lilult be a lába*
Én: *felteszi a jobb lábát az asztalra és mutatja a lilás-zöldes foltot* nekem itt!
Két perc múlva: *már én is és T. is széken áll*
