Hanami

2

Amikor az őszi szellő még

melegen megsimogatja a fákat,

az éj sötétjében a fenevad is megpihen;

És a tél már közeleg.

„If there's someone

you wish to see,

then you are

no longer alone."

– Natsume Yuujinchou

A sötét alak jobban behúzódott a fák által nyújtott árnyékok kecsegtető hűvösségébe. Ruhája koromfekete anyagból készült, cakkozott végei kissé libbentek csak meg mozdulataira, s viselője átkozta a percet, amiért a mai nap melege nem csökkent egy keveset sem az ősz beköszönte ellenére sem. Kívánta, hogy reggel ne kellett volna felkelnie és a főnöke utasításait végrehajtania, s maradhatott volna inkább a hűs lakás falai között, amelyek nem csak a hőség, de a kíváncsi pillantások elől is védelmet biztosítottak.

Néha elgondolkodott azon, ruhatárát miért nem cserélte le ilyenkor világosabb árnyalatokra, ám praktikus oldala mindig meggyőzte, hogy a többnyire éjszakai feladatokat ellátó életviteléhez jobban illik ez, és mivel nem tervezi a közeljövőben a saját halálát megsiettetni, mint amire egykori mentora még most is vágyik, ezért inkább maradt a ruhaválasztéka. Mostani bánatára.

Sajnos a kellemetlen időjárás, amit sokan mégis élveznek, nem csak a nyirokrendszerét serkenti működésre, de a párás levegőtartalom légzésének sem kedvez. Két köhécselés, amit megenged magának a tenyerébe, majd mintha elszégyellné semmittevését, az órájára pillant. Alig múlt negyed tizenkettő, mégis a forróság elviselhetetlen, amit a kabócák bosszantó zizegése tesz még irritálóbbá számára.

– Csak még egy kicsit – biztatja magát. – És sietek tovább.

Ekkor figyel fel egy nem szokványos hangra, kattogásra, ami az agyában megszólaltatja a vészcsengőket. Keresve annak forrását, nem sokkal messzebb felfedez egy bokros terület árnyékában gubbasztó alakot. Apró termetéből következtetve nőnek ítéli meg az illetőt, aki ülőalkalmatosságnak egy termetesebb követ választott. A jelenet szokatlanságát a közelben árválkodó üres padok fokozzák, bár a messziről is réginek látszó írógép vetekszik ezzel.

– Szóval innen a hang – gondolja.

Pár perc megfigyelés után nyugtázza magában a nő ártalmatlanságát, gyenge alkata és figyelmetlensége nem teszi lehetővé, hogy veszélyforrássá váljon számára. Bár a fiatalabb Dazai-san biztosan megleckéztetné óvatlansága miatt, amiért alábecsüli a másikat.

Tudat alatt is összerezzen a régi fájó emlékeken, amelyek stigmáit a mai napig testén viseli, így szemeit gyorsan körbevezeti a tájon, hátha láthat valami fenyegető létformát. Azonban kettőjükön kívül senki sem tartózkodik már a parkban, a hőség elriasztotta a többi szabadba vágyót. Újra szemlélni kezdi a lányt.

Szőke haja kissé kócosan imbolygott, amint fejét megrázta, talán egy-egy rosszabb ötlet, vagy elrontott sor után. Esetleg a bogarak, amik biztosan utat találnak hozzá, ha ennyire közel ül a földhöz. A nő csak pár méterre van tőle, mégsem veszi észre szúrós bámulását. Mit írhat, amibe ennyire belemerül?

A sápadt férfit más esetben ridegen hagyná, ám a jelenlegi helyzetben jobb elfoglaltsága nem lévén, nem zavartatja magát a további vizsgálódás miatt. Kíváncsi természetét eddig is mindig jól elrejtette, ámbár a mostani feltűnő viselkedése még önmagát is kissé zavarba ejtette.