Hanami

3.

Ha a fagy frissen érinti a földet

és zúzmarával hinti be az ágakat,

tudjuk, a meleg a szívünkben a legfontosabb;

Mert a tavasz reményt kelt.

„I thought people were

usually searching.

They're always searching

for something,

forgetting things.

People are so weird."

– Natsume Yuujinchou

A vörös hajú férfi jobban összehúzta magán kabátját, lépteit megszaporázta célállomása felé, mielőbb be akart jutni a meleget ígérő irodába. Egy szokásos délutánon semmi kedve sem lett volna az ügynökséghez és különösképp Dazaihoz, azonban a szükség törvényt bont, és jelenleg az enyhébb hőmérséklet gondolatán kívül semmi más nem volt fontosabb. Most értette meg igazán, hogy Rimbaud mit érezhetett állandó vacogása alatt, aztán eszébe jutottak a hidegtűrésükről híres szibériai férfiak, akik még csak most éreznék igazán magukat elevennek. Vagyis a pletykák alapján ezt sejtette, mivel még nem beszélt konkrétan erről egy orosszal sem, de ha végre nyakon csípik ezt a Dosztojevszkij figurát, ez lesz az első, amit megkérdez tőle, hogy a yokohamai tél milyennek számít a ruszkihoz képest.

– Micsoda szélsőséges gondolatok! – A fiatalember jobban összeszorította ajkait, nehogy vacogó fogai elárulják gyengeségét.

– Chuuuya! – A barnafürtök utált gazdája megvető mosollyal tárta ki irodája ajtaját az említett férfi előtt, aki bárminemű válasz nélkül félrelökte útonállóját, és berobogott a szobába. Egy enyhe sóhaj tört fel belőle, ahogy a kellemes meleg körbeölelte.

– No lám, valaki nem számított a télre!

– Dazai-san – szakította félbe egy albínófiú –, te sem készültél fel rá, átfagyva estél be 20 perccel ezelőtt, hogy nincs szörnyűbb a fagyhalálnál.

– Badarság, Atsushi-kun – hessegette el az előtörő rossz emlékeket a magas férfi.

– Mi szél hozott ide, garnéla?

– Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, te átkozott makréla! – A kérdezett nagy gonddal akasztotta kalapját a fogasra, fejét a nassolnivalót ropogtató nyomozó felé fordította. – Te tűnsz itt a legértelmesebbnek.

– Jó szemed van, hogy meg tudod állapítani, ki a legnagyobb detektív. – Ranpo résnyire nyitotta ragyogó zöld szemeit, amelyben a szikra feltehetőleg azt jelezte, mindenről tud.

– Itt van a főnökötök? Ajánlatot hoztam.

A szobára hirtelen komor hangulat ereszkedett, bár Atsushi arca tükrözte a legtöbb érzelmet, amelyet leginkább a harag uralt.

Hana csendben figyelt, miközben néhány centire lebegett az ablaktól. Visszaemlékezett a pár perccel ezelőtti találkozásra, igaz, annak sem mondhatná igazán, mivel a másik fél nem észlelte őt.

Csendben haladt az utcán. Egy vagy két hét telt el a Minoruval való találkozása óta, és ígéretéhez hűen gyakorolt, feszegetve határait. Ugyan ő nem látta az összefüggést, de ahogy erősödött, úgy köszöntött be a fagy a környékre, meglepve az ott élőket. A hideg csak magabiztosabbá tette, szinte kicsattant a hószerű bőréből, annyi energiát érzett magában.

Ma reggel, ahogy leesett az első színtelen réteg, hiába volt még csak október vége, úgy döntött, ellátogat újra a városba és szerencsét próbál. A kirakatok előtt bolyongva, miközben a hűs szellő kísérte nyomait, visszariasztva meleg otthonukba a lakókat, pillantotta meg az ismerős, siető alakot. Az élénkvörös hajat, ami kikacsingatott a kalap alól, nem tudta elfelejteni, és összekeverni senkiével sem.