How are you?

18 2 0
                                    

Emmánnak

Szia/Sziasztok. Kedves barátném, ha már megkaptam a képedet remélem tetszeni fog, amit erre írok. Puszi a pocidra

Két hét.. Két hét és Tokyoban leszünk koncertezni. Ezt a koncertet várom a

legjobban, ugyanis bele szerettem a városba és az országba is. Igaz, hogy nem

tudtunk annyi mindent idolként megnézni a városból, de így is imádom. A

nyüzsgést megszoktuk úgyhogy nekem ez is nagyon tetszik. Bár ez egy Idolnak

megszokott a nyüzsgés mégis nem tudnám megunni. A fanok miatt se, hiszen

miattuk jó kitartani. Ma is annyi dolgunk volt, hogy csak most jutott időm enni, sőt

a többieknek is. Közösen vacsorázunk, és utána van egy óra pihenőnk, amiben

szerintem be pofátlankodok Yoongi hyunghoz aludni. Ő az egyedüli, aki ilyenkor

pihen és nekem is ez kell most. Teljesen elfelejtkezek a környezetemről így csak

kérdőn nézek Jin hyungra, aki ugyan így néz vissza rám.

– Jimin, itt vagy? – kérdezi Jungkook, mire rögtön rá nézek megrázva picit

fejemet, hogy igen.

– Csak elbambultam – mosolygok rá, majd folytatom – Megismételnéd a kérdést

kérlek – kérem Jinre nézve, aki csak kuncog rajtam.

– Mész fel utána Yoongihoz aludni? – ismétli meg a kérdést mosolyogva, mire

bólintok egy aprót.

– Olyan furcsák vagytok ilyenkor mind a ketten- motyogva Taehyung, mire kérdőn

nézek rá, mire ő csak int, hogy mindegy.

– Oké – mondom, majd az ételnek szentelem a figyelmet. Jin olyan finoman főz,

olyan szívesen enném most az ő főztjét. Kár, hogy nem volt ideje főzni.. Így most

csak zacskós levest eszünk, mind a heten, vagyis most, hogy így megnézem, már

csak hárman. Jungkook, Taehyung és én ettünk, míg Jin vagy éppen velünk

beszélt, vagy pedig mosogatott Taehyung elindul, viszont, amint észre veszem

nem a saját szobájába megy, hanem a leaderünkhöz, mire elvigyorodva nézek

Jinre inkább. Már csak ketten vagyunk itt.

– Jin, tudsz esetleg erről dolgokat – bökök fejemmel leaderünk szobája felé

– Lehetséges, de majd ők mesélnek – mosolyog rám, majd egy Hopi is lejön

hozzánk. Bele gondolva, kezdenek nálunk különböző párok össze jönni itt a

dormban. Igaz nagyban mások, mint a színpadon. Az ARMYk inkább a Jikook,

Taekook, Namjin, Yoonseok shipekre vannak ráállva, emiatt vagyunk többet is a

shipekkel. Bár mindenkinél általában ezek közül inkább, csak barátok vagyunk.

Jungkook kivételével mindenki a saját neme felé hajlik. Többek között én is, bár

én teljesen. És amit néha nagyon nem értek az a hármas shippek. Elég bizarrak

néha.. Yoongi több fanfiction is olvasott, bár ahogy láttam mind egy shippek

Képből novellaDonde viven las historias. Descúbrelo ahora