⤷ 𝘴 𝘪 𝘹

398 31 11
                                    

𝙥𝙧𝙚𝙫𝙞𝙤𝙪𝙨𝙡𝙮.....

"Nem hiszem el, hogy még ez sem érdekli."
"Taszítania kéne. Mégiscsak egyre inkább magához vonz."
"Érzel valamit iránta?"
"Csak bocsánatot akartam kérni, amiért megcsókoltalak."
"Úgy bámulsz rá, mintha a világot jelentené számodra."
"Mi lesz így velünk?"

[ 𝐚𝐬𝐭𝐫𝐢𝐝 𝐝 - 𝐡𝐮𝐫𝐭𝐬 𝐬𝐨 𝐠𝐨𝐨𝐝 ]
0:10 ─〇───── 3:47
⠀  ⇄   ◃◃   ⅠⅠ   ▹▹   ↻
(Sz/m: na gyerekek, ez most fájni fog)

┎┈┈┈┈┈┈┈♥︎┈┈┈┈┈┈┈┒
❝𝗬𝗼𝘂 𝗮𝗿𝗲 𝗹𝗶𝗸𝗲 𝗼𝘅𝘆𝗴𝗲𝗻❞
┖┈┈┈┈┈┈┈♥︎┈┈┈┈┈┈┈┚

꧁𝘾𝙝𝙖𝙣𝙜𝙗𝙞𝙣꧂

-Nem hiszem el, hogy képes voltál megütni- csóválta a fejét Seungmin.

-Most hagyd a bölcs szarságaidat, jó? Van épp elég bajom- húztam elő a telefonomat. 9:11. Remélem Hyunjae jól van. De most muszály Chan-re koncentrálnom. Hogy fogom ezt az egészet jóvá tenni? Nem hiszem, hogy menni fog.

Tekintete még ebben a percben is a szemeim előtt lebeg. Sajnálom. Úgy sajnálom. Csakis fájdalmat okozok neked. Megértem a távolodásodat. Persze, hogy fáj. Fáj, piszkosul. De a te boldogságodnál számomra nincs fontosabb. Ezt a saját káromon kellett megtanulnom.

-Felkelt!- rontott ki I.N a kórterem ajtaján.

-Hála Istennek- sóhajtott fel Seungmin megkönnyebbülve.

-Nem muszáj bejönnöd- jegyezte meg a mellettem álló Hyunjin halkan.

-De. Muszáj- szóltam határozottan, majd közösen beléptünk a szobába.

-Elég erőteljes jobbost kapott, de megmarad- mosolyodott el az orvos, majd magunkra hagyott minket.

-Jól vagy?- ült le Felix a leader mellé.

-Egy kicsit még fáj, de semmi bajom- vont vállat.

-Alaposan ránk hoztad ám a frászt- lökte meg Lee Know óvatosan a vállát.

-Hyunjae szerint jól összekentem mindent- húzta el a száját.

Szentséges ég. Asszem rosszul leszek. Hyunjae? Itt volt nála? Elmondta neki mi történt? Azt is, hogy miattam elájult?

-Mint valami akciófilmben- nevetett I.N.

-Legalább megérte?- pillantott rám hirtelen, mire a gyomrom hatalmasat ugrott. Oh a francba.

-Nem- motyogtam.

-Fiúk, menjetek, hozzatok nekem egy szendvicset, jó?- ült fel az ágyon- mi Bin-nel addig beszélgetünk kicsit.

-Igenis, főnök- kacsintott rá Han, majd a többiekkel együtt elhagyta a kórtermet.

Néma csend. Csak bámultunk egymásra. Az apa és a tékozló fiú, aki ellene fordult. Ironikus.

-Tudom, hogy ezt a háborút nem nekem kell megvívnom- mutatott a székre, mire helyet foglaltam.

-Téged csak magával ragadott. És nem szabadott volna hagynom- bámultam a cipőmet.

IMPOSSIBLE ➴ Seo ChangbinDonde viven las historias. Descúbrelo ahora