Lelkem mély bugyraiból

5.

Bár nem tudom milyen vagy,
Még sem szűnök meg gondolni rád egy percre sem,
Valószínű, hogy rólad való képzelgéseimnek köze sincs az igazsághoz,
De jó azt hinni, hogy ismersz,
És hogy mindennap találkozok veled,
Pedig mérföldek választanak el,
És a létezésemről sem tudsz.
Te ott vagy, s én itt.
Bárcsak tudnál rólam, te ki a mindennapjaimba kéretlenül belemásztál, s a fejemet megtöltötted a rólad szóló gondolatokkal,
S mégha nem is ismerjük egymást, s neked fogalmad sincs rólam,
Én mégis úgy érzem elkezdtem kötődni hozzád.
De lehetséges-e kötődni valakihez, akit nem is ismersz? - Nemhiszem.
De álmaimban te és én találkoztunk és egymásba szerettünk,
Mélyen, igazából, tényleg.
Ott te az vagy akinek képzellek,
És én is más vagyok, mint valójában,
De olyan jó eljátszadozni azzal a gondolattal,
Hogy te és én együtt vagyunk.
Még ha olyan messzi is ez, mint amilyen távolságra vagyunk egymástól.
Ott te az lehetsz akinek én hiszlek,
S én is az lehetek aki szeretnék lenni,
Talán egy nap.
Mondogatom magamban,
De tudom, hogy ez a nap soha nem fog eljönni,
Legalábbis ebben az életben biztos, hogy nem,
Mivel te és én oly különbözők vagyunk,
Olyan más az életünk,
Olyan más körökben mozgunk,
Olyan elérhetetlenek vagyunk egymásnak, mint az ég s a föld.
Úgyhogy reményem utolsó szikráját is próbálom eloltani,
Bár nem megy.
Gyermekiesnek érzem magam ettől,
Hogy úgy viselkedem, akár egy tinédzser,
S olyan érzéseim vannak irántad, mik nem valósak, csak hamisak, mint azok miket rólad képzelgek, s magamról veled.