Vérvörös

4.

MÁSODIK FEJEZET

° Jasson °

Két év iszonyú hosszú idő,főleg ha anélkül a személy nélkül kell megélned a mindennapokat akit a világon a legjobban szeretsz. Nos,nekem sikerült túlélnem persze ebben segítségemre volt hogy vámpír vagyok és nem halhatok meg csak ha karót döfnekna szívembe. De legnagyobb segítség a hit volt, szüntelen hittem abba hogy Sophie vissza tér hozzám és ott folytathatjuk ahol abba hagytuk. Természetesen egy hatalmas hibát ki radírozunk a múltból de azonkívül minden a régi lesz. Végre ez a hit most ki virágzott, és el hozta a boldogságot. Vissza hozta őt az életembe. Nagyon rég láttam ilyen boldognak ezt a két lányt és nagyon hiányzott már ez a látvány.Csak nézem őket ahogy ott ülnek és önfeledten nevetnek,boldogok pont mint régen. Annyi különbséggel hogy ezalatt a két év alatt mindketten rengeteget sérültek. Főleg Sophie,ő az aki még mindig olyan állapotban van hogy bármeik percben össze zuhanhat. Hiába mutatja hogy jól van és hogy ilyen hamar fel dolgozott mindent. Hogy meg bocsájtott nekünk,nekem. Tudom hogy nem tudott teljesen meg bocsájtani de van időm kivárni míg el jön az ideje. Addig is nyugtat a tudat hogy szeret és itt van velem.
   - Na jólvan édeseim én vissza megyek aludni,reggel találkozunk. - mondja Emily és meg öleli Sophiet,közben rám pillant és a tekinte azt üzeni "most te jössz.!".  Nos igen, rajtam a sor hogy át beszéljek vele mindent. Emily eltűnik a lépcsőn én pedig le ülök Sophieval szembe. Egy ideig csak bámulunk egymásra,nem tudom mit mondhatnék ennyi idő után erről az egészről. Vissza adtam az emlékeit így mindenről tud. Bár tudnám mi jár abban az édes fejecskéjében, úgy sokkal könnyebb lenne. De nem tudom és ez meg őrjít.
   - Nos Jasson, arra jutottam hogy szeretnék egy saját szobát addig amíg ki nem találom hová mehetnék innen. - töri meg a csendet végül. Saját szobát.? Miért nem jó neki velem.? Ahogy az elmúlt két napban.? És mégis miért akar el menni innen.? Egyszerűen nem értem ezt,hisz úgy tűnt megbocsájtott vagy legalábbis pálkozik. Emilyvel is olyan jól el volt,tényleg kicsit boldogabbak látszott mint eddig és most mégis el akar menni.? El akar hagyni.? De hiszen még vissza sem kaptam egészen és máris arra készül hogy ki sétál az ajtón.? Nem, azt nem engedhetem.!
   - El akarsz menni.? Miért,és mégis hová.? - a lélegzetemet vissza folytva várok a válaszára. De nem szól egy szót sem, csak bámul rám gyönyörű tengerkék szemeivel. A szája egy pillanatra lefelé görbül,majd hirtelen mosolyra húzódik. Mintha egy mindent eldöntő döntést hozott volna meg ebben a pillanatban. És ahogy elnézem nem fogja meg osztani velem hogy mi jár a fejében.
   - Igen, vagyis nem. Igazából nem tudom. Nem akarok,de tudom hogy itt nem maradhatok.
   - Már miért ne maradhatnál.? Nem szeretsz már erről van szó igaz.? - kérdezem remegő hangon, ha igen a válasza nem akarok tudni róla,viszont muszály tudnom. Hallanom kell,az ő szájából akarom hallani hogy már nem szeret és nem akar tőlem semmit. Akkor hagyom el menni ha el jön az ideje. Ha a szívem is szakad bele újra,akkor is hagyni fogom ha ezt látja helyesnek.
   - Ohh Jasson,ha erről lenne szó akkor szerinted képes lettem volna őszintén mondani hogy szeretlek,és tudtalak volna olyan szenvedélyel csókolni mint régen.? Szeretlek,nagyon is szeretlek,és épp ez itt a baj.! - látom hogy küzd magával,és az érzéseivel. De nem kéne küzdenie,hagynia kéne annak a bizonyos vágynak ami kezdi őt is épp úgy mint enmeg teljesen a hatalmába keríteni.
   - Miért.? - nem igazán tudom hogy erre mit is mondhatnék ezért hagyom had beszéljen egyenlőre csak ő.
   - Azért mert láttam mindent,tudok mindenről,és rájöttem hogy az éltem egy szakasza az elejétől egészen a végéig hazugság volt. A fájdalom amit magad után hagytál most újra vissza tért. Itt vagy de mégis olyan távolinak tűnsz. Jasson,én nem akarok újra élni mindent. Ezért is nem kezdhetjük újra az egészet, ott folytatni ahol abba hagytuk meg végképp nem lehet. Szeretlek és ez jó,de valahol mégis úgy érzem hogy bűn téged szeretni. Félek,rettentően félek hogy újra el veszítelek téged,pedig még vissza se kaptalak egészen. Szeretném a régi életemet élni veled,és a barátainkal de mi van ha újra magamra hagysz.? Te és mindenki más aki valaha is számított.? - a szeme megint meg telik könnyekkel,és rettentően fáj így látnom őt. Nem akarom bántani,soha nem is szándékosan tettem. Vissza akarom kapni őt,de egyszerűen nem tudom mit mondhatnék vagy tehetnék hogy meg győztem arról hogy nekünk egymás mellet van a helyünk. Hogy mindennél jobban szeretem és nem akarom hogy le mondjunk kettőnkről és a közös életünkről.
   - Nem teszek ígéreteket neked,mert tudom a tettek helyett nem csekednek a szavak. Csak annyit mondhatok hogy ha adsz esélyt meglátod hogy más ember lettem. El dobtam mindent és újra kezdtem azért hogy ha újra el jön a mi időnk,egy új és jobb Jassont láthass. Egy olyan embert aki méltó a szerelmedre és arra hogy egy életen át veled lehessen. Tudom,nem vagyok méltó a szerelmedre és hogy egyáltalán nem érdemelek meg téged,hogy túl jó vagy hozzám. Mégis arra kérlek hogy adj nekem egy esélyt, és légy újra az enyém. - meg fogom a kezét és közelebb csúszok hozzá. Tudom hogy tul nyálas volt amit mondtam,szinte már csöpögött de ez az igazság. És kezdem úgy érezni hogy az őszinteség az egyetlen olyan "ütőkártya" most ami hatásos. Meg amúgy sem akarok soha többé hazudni neki semmiről, és ha tényleg úgy dönt hogy ad nekünk még egy esélyt nem is fogok.!
   - Nem megy Jasson,még nem.! Nem tudok úgy tenni mintha semmi sem történt volna. Mert igenis megtörtént,sok minden történt ahoz hogy ilyen könnyen meg tudjak bocsájtani. Két év,tudod te mien hosszú idő két év úgy hogy minden nap az jár a fejedben hogy "vajon mit tehettem hogy ezt érdemlem.?" Egyáltalán nem tudod hogy min mentem keresztül miatad. Minden egyes nap meghaltam újra és újra,hiába szerettek én nem tudtam viszont szeretni senkit. El sem tudod képzelni hogy mien érzés volt úgy tenni mintha boldog lennék,és majdnem férjhez menni egy olyan valakihez akit nem tudtam szeretni. El vettem az életéből két évet pedig sokkal jobbat érdemelt volna nálam. Valaki olyat aki szereti,és aki egy egész életet képzel el vele. Most hogy így bele gondolok egy kibaszott szörnyeteg vagyok. Szörnyet csinált belőlem a félelem, féltem egyedül maradni ezért el hitettem valakivel mindent. - a szavai és ahogy azokat ki mondja azonnal földre küldik a lelkem megmaradt részét. Most látom csak hogy mit tettem.! Olyanná vált mint amien egykor én voltam,és ez baj. Nagyon nagy baj.!
   - Én sajnálom. Hidd el hogy nagyon sajnálom.
   - Ne, ne gyere megint a "iszonyúan sajnálom, és csak a te érdekében hagytalak el és tőrtelek millió darabra" szöveggel. Kurvára nem tudhattad hogy mivel teszel nekem jót.! Nem kellett volna el hagynod mert ki bírtam volna. Hidd el mindent ki bírtam volna ha te velem vagy. De már meg történt. A múltat nem tudjuk vissza csinálni,és ha újra ott lennénk akkor is ugyanígy cselekednél nem igaz.? - olyan nyugodtan beszél mintha már nem is érdekelné hogy mi volt és az sem hogy mi lesz. Talán tényleg így van. Nem érdekli.!
    - Igazad van,nem volt helyes hogy meg hoztam egy döntést helyetted is. Már bánom hogy hirtelen cselekedtem és nem kérdeztem meg hogy te mit szeretnél.! Ahogy azt sem hogy vajon azzal teszek e rosszabbat hogyha el megyek vagy azzal ha maradok. Meg hoztam egy döntést kettőnk helyett mert én úgy gondoltam hogy az lesz a legjobb a te számodra. Azt hittem nélkülem majd lehet egy olyan életed amiet meg érdemelsz. Egy olyan ahol nem kell attól rettegned hogy a barátod bármikor el vesztheti a fejét. Olyat amiben lehet rendes családod,gyereket nevelhetsz és a szerelmeddel együtt öregedhetsz meg. Én ezek közül egyiket sem tudtam meg adni neked,és soha nem is fogom tudni.! Sajnálom hogy pont egy ilyen elcseszett emberbe vagy még mindig szerelmes.! - ez az igazság, ha velem marad sajnos soha nem lehet gyereke és sok másról is le kell mondania. De én nem akarom megfosztani semmitől. Igaz hogy szeretem,mindennél jobban szeretem de akkor is jobb életet érdemelne. Jobbat enél,jobbat nálam és annál amit én nyújtani tudok neki.
   - Hát tényleg nem érted.? Én kész voltam lemondani ezekről, le mondtam volna mindenről ha cserébe te velem vagy.! Mindent meg adtál amire csak szükségem volt,és soha nem is akartam többet ennél. Elég volt a szerelmünk és az élet amit együtt éltünk.! Akármit is tettél vagy mondtál,elég voltál.! Számomra te voltál az egyetlen.! De te ezt nem láttad,azt hitted hogy nem vagy elég jó hozzám. Hozzám,egy olyan lányhoz aki nevelő otthonokból nevelő othonokba járt és soha nem tartozott sehová. Jasson te meg mentettél engem,csupán csak gyerek voltam te mégis meg láttad bennem azt amit senki sem látott. Otthont adtál,családot majd olyan szerelmet amienről az emberek többsége csak álmodik. Hálás voltam,végtelenül hálás és eszeveszettül szerelmes. Te mégis úgy gondoltad hogy jobb nekem nélküled.! Mit hittél.? Hogy annyi év után nem tudnék meg birkózni veled akármiem állapotban is vagy.? - a szemében látom azt a fényt mint ami akkor ragyogott benne mikor elsőnek bele néztem. Emlékszem hogy alig tizenöt éves volt, én sem voltam több tizenkilencnél,fogalmam se volt arról hogy mi az a szerelem. De mikor bele néztem a szemébe,éreztem valamit amit azelőtt még soha. Abban a pillanatban tudtam hogy nem hagyhatom csak úgy tovább sétálni az utcán. Nem érdekelt hogy mezítláb volt és az sem hogy nem volt olyan mint a többi lány. Nem tudtam mi lesz de nem is érdekelt,egyet tudtam csak. Mégpedig azt hogy a szerelem rám talált,szó szerint belém botlott az utcán. Minden tökéletes volt majd egy év elteltével egy buli után egy idegen házban csurom véresen ébredtem. Tudtam hogy valami meg változott,már nem az az ember voltam mint aki azelőtt. Az de mégis más,valaki át változtatott vámpírá. De Sophie azután is velem maradt miután meg tudta. Tökéletes életünk volt,tényleg tökéletes olyanok voltunk akiket mindenki irigykedve nézett meg mindenhol.
   - Nem tudom mit hittem oké.? Csak azt tudtam hogy nem akarlak soha bántani téged,és abban a pillanatban csak arra tudtam gondolni hogy minél távolabb kell lennem tőled hogy véletlenül se csinálhassak semmi olyat amivel neked fizikai fajdalmat okozhatok. Mit gondolsz nekem olyan kurva könnyű volt az elmúlt két év.? Hát el mondom akkor hogy a poklok poklát is megjártam. A hiányod felemésztett,nem találtam a helyem és nem láttam a kiutat a fékevesztett éjszakákból. Nem lehettél itt hogy vissza fogj,és vissza tarts a rossz döntésektől. Tudom az én hibám hogy így alakult,mégis olyan jó lenne mást hibáztatni érte. - mondom kicsit hangosabban mint kéne. Tudom hogy nincs jogom az én fájdalmamról beszélni,és azt várni hogy sajnáljon vagy együtt érezzen. Mégis annyira jó lenne ha meg értené hogy amit tetem csak érte volt,és az ő boldogsága érdekében a mindent fel zabáló fájdalmat is mosolyogva tűrtem. Hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat és végre döntést tudjon hozni hogy ad nekünk még egy esélyt és velem marad,vagy nem láttja már a közös jövőnket és el hagy. Én csak szeretném tisztán látni a dolgokat az ő szemével.
   - Tudom. - momdja halkan és az ölembe ül és meg csókol. Nem egyszerű ki igazodni rajta,egyik pillanatban még kiabálunk egymással a másikban meg szenvedélyesen csókolózunk.
   - Mit csinálsz.? - suttogom miközben a nyakát csókolom.
   - Azt amire azóta vágyok mióta melleted ébredtem újra.! - zihálja majd lentépi rólam a pólót.
   - De ezt nem itt kéne. - fel kapom és fel viszem a szobába. Az ágyra dobom és fölé hajolok. Istenem annyira szexi, ahogy játékosan rám néz és be hadarja az alsó ajkát. Egy mozdulattal le tépem róla a ruhát és végig csókolom az egész testét,érzékeny bőre libabőrös lesz ott ahol hozzá érek az ajkammal. Imádom hogy ilyen hatással vagyok még mindig rá. Le veszem a boxerem és a földre dobom, ő fel áll és az ágyra lök fölém hajol és meg csókol. Lovagló ülésben helyezkedik rajtam és mozogni kezd,úristen de jól csinálja. Hangosan fel nyögök mire egyre gyorsabban mozog rajtam.
   - Istenem Sophie. - nyögöm két csók közt. Le néz rám,el mosolyodik és még gyorsabban mozog. Nagyon közel járok a csúcshoz és ahogy a levegő vételéből ítélem ő is.
   - Istenem Jasson. - kiáltja majd levegő után kapkodva dől a melkasomra.
Együtt zuhanyoztunk le és már az ágyban fekszünk a haját simogatom miközben ő beszél. Örökké tudnám hallgatni ezt az angyali hangot.
   - Szóval arra gondoltam hogy holnap el jöhetnél velem a bárba. Ha még nem tudod van egy bár amit felesbe nyitottunk Cameronal és el kéne intézni hogy meg kapjam a pénzemet. Mondjuk annak jobban örülnék ha nem kéne le mondanom róla és meg tudánk egyezni és ki tudnám vásárolni az ő részét. - igen tudok róla hogy résztulajdonos egy éjjeli bárban de fogalmam sem volt róla hogy meg akarja tartani. De persze mindenben segítek neki amiben csak tudok.
   - Persze el megyek veled. De majd meg beszéljük a részleteket ha fel keltünk. - mondom még mindig a haját simogatva.
   - Rendben. - mondja. Nyom egy puszit a számra és az oldalára fordul. Át ölelem és addig halgatom az édes szuszogását míg el nem nyom az álom.