Piton Lánya (Harry Potter F.f)

2. fejezet

-Jól van már, itt vagyok na!- nyitotta ki előttem az ajtót, így jól orrba vágott vele.

-Auuu... Idióta itt állok!- fogtam fájdalmasan az orromat.

-Uhh... Bocsi... Azért jól vagy, ugye?-

-Igen... Na menjünk...- motyogtam és csak most vettem észre, hogy vérezni kezdett az orrom.

-Jajjj... Tessék, nyomd az orrodhoz...- szedett ki a zsebéből egy zsebkendőt, amit gyorsan az orromhoz tettem.

-Kösz...- motyogtam és elindultam a konyhába anyához.

-Jó reggelt kicsikéim, itt van a szendvicsetek... Veled meg mi történt?- lepődött meg a látványomon.

-Csak meg ütöttem, nem vészes...- ráztam meg a fejemet.

-Hát jó... Na gyertek induljunk!- borzolta össze mindkettőnk haját és kimentünk a házból.

Az utcára érve agyalni kezdtem azon, hogy hogy fog menni ez az egész iskolásdi.

Minden gondolatom azon járt, hogy vajon el fogadnak-e így ahogy vagyok, vagy akár ki is rúghatnak. A gondolataimból furcsa szag tántorított el. Valami füstölni kezdett... Hátra néztem a szag irányába és egy égő fát láttam magam mögött nagyjából 20 méterre.

-Anya! Anya! Ég a fa!- estem kétségbe az említett személyre nézve.

-Miről beszélsz? Nincs itt semmi...- fordult meg furcsa arckifejezéssel.

-De igen! Nem lá... Tod...- néztem vissza, de addigra semmi nem volt ott. Ez nem lehet...

-Rémeket látsz kislányom... Na gyere, ne bámészkodj!- húzott el a karomnál fogva.

-De én láttam... Tényleg égett...- hajtottam le a fejemet.

-Én hiszek neked!- lelkesedett Ron.

-Tényleg égett az a fa... Ez nekem nagyon furcsa...- morogtam idegesen.

-Roxy ne izélj mindenen, gyere... Ha égett is az a fa, semmi közünk hozzá...- próbált nyugtatni Ron.

-Jó... Mindegy...- motyogtam és tovább mentünk. Megérkeztünk a vasút állomáshoz, elbúcsúztunk anyától és átmentünk a falon ahogyan azt Ron mesélte. Kicsit féltem hogy nem sikerül vagy ilyesmi, de átmentem.

-Ez lenne az a vágány?- mutattam egy régies vonatra. Kicsit más volt mint a többi.

-Igen... Nézd, itt van Harry és Hermione!- fogta meg a karomat Ron és hozzájuk húzott. A szemüveges fiú, akiről már annyi mindent hallottam most itt áll előttem... És persze Hermione, aki Ron szerint ugyan olyan mint én (tulajdonságilag). Kicsit megborzongtam, mégis csak idegenek hozzám és még idősebbek is... Remélem tényleg befogadnak majd...

-Szia Ron! Ő a húgod?- mért végig Harry.

-Igen, az én egyetlen kis húgom... Roxy, ők itt Hermione és Harry... Gondolom ez már leesett...- mutatott be bekik.

-Igen... Sziasztok...- mosolyogtam szelíden.

-Szia Roxy, örülök hogy megismerhetlek, már sokat hallottam rólad!- nyújtotta a kezét Hermione olyan... Hivatalosan, majd megráztam.

-Szia, én is örülök és remélem jókat hallottál rólam...- nevettem kínosan.

-Nem nagyon hallottunk rosszat... Ron csupa jókat mesélt rólad.- mosolygott Harry majd vele is kezet fogtam.

-Menjünk, mielőtt Malfoy idejönne...- biccentett Ron a szőke fiúra aki alig 10 méterre állt tőlünk és két másik fiúval társalgott. Felszálltunk mind a vonatra, de engem nem engedtek be hozzájuk mert három embert engedtek csak be egy fülkébe. Kicsit várnom kellett, hogy hova tesznek be. Egy magas, szakállas és kissé pufók férfi irányított minket, majd hozzám szólt.

-Te Roxannine Weasley vagy, ugye? Hagrid vagyok, gyere keresünk neked egy helyet...- fogta meg a csuklómat és lassan elindult, hogy tudjak vele lépést tartani.