Kissed by the ocean {H. S.} Befejezett

8. fejezet

- Ti meg mi a szent szart csináltok?- Zavarja meg a  pillanatot a parton bambán álló Louis. Harry és én egy emberként rebbenünk szét egymástól, mintha mi sem történt volna. Nem akarok ránézni sem Loura, sem Harryre. De eszembejut, hogy mégsem csak egy könyveben vagyok, ahol a főszereplő folyton vörös mint az alma, ezért felveszem az unokatesómmal a szemkontaktust, hogy valami észszerű válasszal rukkoljak elő.

- Öm... Izé, csak megkértem Harryt, hogy...

- Nyugi, haver, nem megdugni akartam az unokatesód.- Adja elő olyan hitelességgel Harry a szövegét, hogy egy pillanatra én is bedőlök neki.- Az önvédelmet tanuljuk, mert te még nem vetted a fáradságot, hogy a fejébe vésd.

Szám enyhén nyitva marad Harry gyors hazugságán. Nyilvánvalóan nem elsőre csinálja ezt az egész fülbesuttogós dolgot, mert ő rá végképp nincs olyan hatással, mint rám. Úgy viselkedik, mintha semmi sem történt volna, nem pedig, mint aki épp most tett célzást a jövőbeli szexuális együttlétünkre. Talán ez az, ami teljesen kijózanít: A tudat, hogy míg én egyáltalán nem vagyok hozzászokva az efajta viselkedéshez, ő neki teljesen természetes, hogy lányoknak suttog mocskos dolgokat. Hát persze, ez itt a különbség! Egy pillanatra teljesen átélem a Harrybe habarodott lányok helyzetét: a hitet, hogy te vagy az egyetlen, akinek ilyeneket mond, a különleges érzés, amit a szavai érnek el benned, majd a hatalmas nagy pofon, amikor szembesülsz azzal, hogy neki egyáltalán nem vagy fontos, nála ez mindennapi rituálé.

És hála ennek az érzésnek csak méginkább felerősödik bennem a vágy, hogy jól megleckéztessem ezt a seggfejet előttem. Meg akarom tanulni, ki kell tapasztalnom, hogyan tudok én is ilyen hatással lenni egy fiúra. És ráadásul tudom is, kinek a segítségét fogom kérni: Naomi.

- Haver , akkor végül úgy döntöttél, itt alszol, mert be kell vetnem akkor a vendégágyat.

- Már nincs kedvem hazafurikázni, úgyhogy kérlek készítsd el a kanapét.

Még midnig Harryt nézem. Egy részem leragadt ott, ahol leesett, hogy Harry közel sem csak velem viselkedik így. Csak néztem a fiút, aki olya sok nő megrontója, ahogy az unokatesómmal beszélget. Feje oldalra fordítva, kerek, piros ajkai betűket formáznak. Orra hegye néha a szájmozdulatok miatt mozog, zöld szemei vidááman néznek előre. Olyan éles az állkapcsa, hogy szögmérővel meglehetne mérni. Mellei kilátszanak a pezsgő vízből. Két repülő madarat tetováltatott mellkasa fölé, ami felkeltette érdeklődésem. Sosem értettem, mi szerint választanak az emberek mintát magukra. Vajon jelentenek valamit Harry szárnyasai?

Aztán hirtelen rám nézett. Tekintetem gyorsan elhúztam mellkasáról, ami mégkínosabbá tette a szituációt. Így egyértelműen és tagadhatatlanul bámultam Harryt, és ezt ő is tudja. Én hülye, meg még el is kaptam a szemem, mint a szerelmes gyerekek szokták! Rá kellett volna néznem, állnom a tekintetét, bármit, csak ezt ne.

Aztán mielőtt még bármit is szólhatott volna a srác, megfogtam a korlátot, és kimásztam a jakuzziból. Mindvégig éreztem a fenekemen Harry tekintetét, amit igyekeztem azzal megszüntetni, hogy minél hamarább felkaptam  a köntösöm.

...........................................

Úgy pattantam ki a meleg ágyam markai közül, amit csak egy irtózatosan teli húgyhólyag tud kiprodukálni belőlem. Csendben eltotyogtam mosdóba, de visszefele jövet megtorpantam a kanapénkon elterülő Harryn. A hold sütött csak be, én mégis pontosan ki tudtam venni a fiú sziluettjét. Hasán fekve aludt, feje felém fordulva. Olyan békés, és ártatlan volt így álomba merülve, hogy egy pillanatra megfeledkeztem róla, mekkora egy ördög is, ha ébren van.

Aztán tekintetem átsiklott az ablak másik felén szendergő jakuzzira. Fejem elfordítottam a furcsa gondolataimat fontolgatva.

Egyedül vagyok. Éjjeli egy óra lehet. Mindenki szundít mint a medve. Itt az idő, hogy kimenjek egy kicsit a holdfényben áztatni magam. Hisz ha már egyszer fent vagyok, nincs mit veszítenem.

Halkan kisasszéztam a tolóajtón, majd levetettem egy, a pizsamafelsőnek használt pólómat, és melltaró nélkül - hisz ugyan ki lenne fent az éjszaka közepén rajtam kívül- bugyiban bevetettem magam a medencébe. Sokáig tartott, míg rájöttem, hogyan kell kezelni, de pár perc múlva már kedvemre pezseghettem a forró vízben. A csillagok tarkították felettem az égboltot. Apró pontokban, egymástól szanaszét szórva. Néha feltűnt egy mozgó tárgy, amit az értelmesebb részem repülőnek, vagy műholdnak tudott be, viszont a kalandos, örök-gyermek felem elhitette velem, hogy az űrlények bámulnak az UFO-jukból le rám. Ha nagyon figyeltem, hallottam az óceán enyhe morajlását a sirályok vegyes károgásával. Bár éjszaka volt, a természet mégsem pihent. A tücskök vadul ciripeltek, a beazonosítatlan repülő állatok a fejem felett tíz méterrel repkedtek, a bokrok meg-megreccsentek egy borz motoszkálása miatt. A szél magával hozta a sós illatát az óceánnak elvegyülve a medence klórjával. Nem törődtem azzal, hogy vizes lesz a hajam, egyszerűen olyan tökéletes volt itt, szinte egy teljesen más dimenzióban, hogy hátravetettem testem. Egész bőröm bugyborékok nyaldosták, hajam hínárként úszott mellettem. A víz alatt hallottam a szíverésem, ahogy összemosódik a pezsgéssel. Behunytam a szemem, és mélyeket lélegeztem. Egyszerűen csak lebegtem a vizen. A testem jelen volt, a lelkem mégis más világban járt. Képzeletben anyával és apával vagyok a nevadai penthouse-unkban a megszokott filmestéinken ücsörögve vajas-sajtos popcornon nyammogva. Akkor még nem értek annyit azok a pillanatok, mint most. Akkor még nem tudtam, mennyire fájni fog egyszer, hogy nem fogom ezt újra megélni. Most viszont, bármit megtennék azért, hogy visszamehessek a múltba. Nem szeretnék semmit sem megváltoztatni, csak egyszerűen újra át akarom élni az egészet. Apu tipikus nevetését, anyu halk kuncogását mellettem, a vaj illatát a szobában, a kanapé mellet álló lámpa kellemes, meleg fényét. Nem is érdekel, mit néztünk, csak újra látni akarom, hogy anya keze megakad félúton a szájába, amikor valami érdekes részhez érünk, vagy hallani szeretném apa hangos agyalását, ahogy azt ecseteli, ki lesz a gyilkos, és miért.

Érzem, ahogy valami kifolyik a szememből, de nem figyelek rá oda. Egyedül vagyok, széteshetek. Most senki sem lát, senki sem ítél el. Magam vagyok. Egyedül. Nem csak fizikai értelemben, mert tudom, hogy senkire sem számíthatok. Nem is számíthattam a szüleimen kívül soha senkire. Oké, persze ott volt Tess, de ő is csak a maga emberi módján belül elítélt, ha egy fiú után sírtam. Mindketten tudtuk, hogy bármit elmondhatunk egymásnak , most már mégis, eltelt egy nap úgy, hogy nem is beszélgettünk. Kezdünk szétesni, és ezt én nagyon nem akarom. Magam mellett akarom tudni Tesst életem végig, mert már csak ő az egyetlen bizoyíték, hogy igenis nyomom van Nevadában. Hogy igenis ott éltem, és igenis ott tanultam meg biciklizni, úszni, olvasni, járni és beszélni. Igenis ott születtem meg, és ott nevelkedtem a szüleim karjai közt. Igenis ott lettem én, én. És nem akarom,hogy az egyetlen élő emlékemet Nevadából elveszítsem, mint apával és anyával tettem.

Csak lebegek a felszínen. Nem tudom mióta lehetek itt, a csillagok teljesen lebénították időérzékemet. Most először éreztem magam úgy, hogy élek. Ahogy itt lebegek a forró habban a bolygókat bámulva és az élet értelmén rágódva, most érzem azt, hogy szeretek élni. Olyan tökéletes itt, a meleg vízben a csillagos ég alatt, hogy elfelejtődik minden gondom. A levegőben lógó barátságunk, a szüleim teste a koporsókban, egy vadidegen hely és az ismeretlenség. Mindent újra kell kezdenem. Új emlékek, új emberek, új helyek. Úgy repültem ide Santa Teresába, hogy a semmiről kell újjáépítenem az életem. És csak egyetlen ember lesz ott mindvégig velem. Egy emberre számíthatok a halálom napjáig. Egy valaki lesz az, aki sosem hagy el. Csak egy valakim van.

És az én magam vagyok.