Fel a tetőre - Karanténban

3. A pók visszatér

Ábelt az ébresztője verte fel nyugodt álmából. Hangosan átkozta azt a szívéhez oly közel álló tanárt, aki pénteken hajnali tízkor óhajtotta megtartani az angol óráját.

– Oh, I think you should do something completely different than f*cking up my mornings, you... – A mondat vége már magyarul folytatódott, és igen cifrán hangzott volna, feltéve, ha kihallatszik a párna alól. De nem hallatszott, így már sosem tudjuk meg, hogy Ábel milyen szívszorítóan imádnivaló becenévvel illette a pedagógust.

Az öt perces szundi a fiú számára sokkal inkább érződött öt másodpercnek, mégis felült, és sűrű pislogások közepette kezdett kutatni a laptopja után, mit végül az ágy alatt talált meg, még éppen elég naftával benne, hogy ne kelljen nekiállnia töltőt is keresni. Egyik kezével pötyögni kezdett, hogy időben bejusson a videóhívásba, közben a másik kezével pedig a függönyt igyekezett elhúzni, hogy némi fényt engedjen a szoba állott levegőjű félhomályába.

Végül sikerült belépnie az órára, és azzal a lendülettel kapcsolta ki a kamerát és a mikrofont, ahogy meglátta a többieket. Szabó P. Ábel arcát az online órák részvevői sosem csodálhatták meg.

Arra nem emlékezett, hogy melyik nyelvtani szerkezetnél aludt el, de valamikor csak sikerült neki, s mikor felébredt, már délután három órára járt, a laptop pedig lemerülve feküdt mellette. Nem igazán érezte úgy, hogy bármit veszített volna. Pontosan eléggé tudott angolul ahhoz, hogy kihagyhasson egy unalmas online órát, ahol egyébként sem fogják felszólítani, mert tudják, hogy szándékosan percekig fogja keresni a mikrofon bekapcsológombját.

Nyugodt szívvel állt hát neki a felkelés utáni telefon-csekkolásának. Unottan tekerte át az instagramot, mikor egy új követőn akadt meg a szeme

@/berkes.eszti követni kezdett téged

Már előre tudta, hogy ez az az Eszter lesz, akiről Balázs beszélt neki. Végigpörgette a lány képeit, melyekről azonnal egyértelművé vált számára, ki ő, s ekkor hirtelen egy ismerős arcot pillantott meg a sok barátnő között. Az apja kissé unott mosolya nézett rá vissza az egyik képről. Megnyitotta a képet, ami alatt millió szívecskét és áradozást talált. Kirázta a hideg, és olyan gyorsan lépett vissza, ahogyan csak tudott. Nem, az apja most is lent cigizik és semmi vonzó nincs benne.

– Akkor én ezt most nem láttam – mormogta az orra alá.

Egy darabig nézegette a lány profilját, majd egy hirtelen döntéstől vezérelve bekövette őt.

– Bajom úgysem lehet belőle – gondolta. Végülis évfolyamtársak voltak.

Félredobta a telefont, majd feltápászkodott az ágyról, hogy az ajtaját kinyitva egy frissen mosott, öblítőtől illatozó ruhákkal teli kosárral találja szemben magát. Édesanyja rettenetesen sok öblítőt használt, hogy az elnyomja az apja ruháiban a dohányszagot. Behúzta a kosarat, majd hosszas turkálás után kihúzott egy hosszúujjút és egy melegítőt, melyeket egy gyors, frissítő zuhany után magára is kapott, és el is indult a konyhába élelmet kutatni.

Cinikusan jegyezte meg magában, hogy a szükségletei egy ősember szintjére süllyedtek vissza. Jó, talán a barlangi ember nem nézett ennyi Netflixet, de a lényeg ugyanaz maradt.

Négy óra múlt már, mikor belépett a konyhába, ahol legnagyobb meglepetésére kész fogadóbizottság várt rá. Valójában mindenki a konyhaasztalon lévő laptoppal szemben ült, melynek képernyőjén Ábel Szilveszter nővérét és annak családját vélte felismerni.

– Sziasztok! – köszönt hangosan egyszerre mindenkinek. A családja meglepetten pillantott rá hátra.

– Felkelt a barlanglakó – szólalt meg Szilveszter. – Még nadrágot is vett, biztos valami ünnep van, amiről mi nem tudunk.