burn yourself - loona, au

MÁSODIK FEJEZET

PARK CHAEWON

Két hete, hogy találkoztál Hyejooval, és pont hogy két hete nem jött iskolába. A tanárok nem tették szóvá, de az osztálytársaid néha-néha megemlítették. Tudták, hogy jóban lettél vele és kérdezgették, hova lett. Bezzeg most érdeklődtek felőle, de amikor Joohyun áldozatává vált senki sem sietett segítségére. Persze kivétel ezalól a fiú volt, aki beesett a székek közé. Szerencsétlenségére meghúzta a vállát, így ne vehetett részt a kosárlabda meccsen. Nem is tudtad, hogy benne van a csapatban, csak akkor, mikor a fiú szomorúan mondta vissza a versenyt a tanárnak.

Az óráid végeztével hazafelé tartottál. Az út a városod egyetlen parkján ment keresztül. Tavasz volt, épp most kezdtek zöldelni a fák, a bokrokon meg-megjelentek az apró zöld levelek és hajtások. A telelő madarak is vissza-visszatértek. Mindig amikor erről jöttél, hagytál magadnak egy-egy percet nézelődésre. Leültél az egyik szökőkút melletti padra s csak figyeltél. Szerencsédre kevesen jártak erre, meg azok, akik mégis, vagy túl öregek voltak, hogy nem csapnak zajt vagy részeg hajléktalanok. Ha az utóbbival találkozol, mindig adsz egy kis pénzt nekik, bár tudod, hogy úgy is alkoholra költik.

Fel kellett kapnod a fejed egy vékony, női sikolyra. Egy lány rohant a szökőkúthoz és ijedten kapkodta a fejét. Ruhájából itélve az iskoládba járt.

Egy kopott pulóverben és imitt-amott lyukas farmerben felbukkant egy negyveneséveiben járható férfi. De nem biztos, hogy negyven, a szegény emberek gyorsabban öregednek.

A férfi büfögve lépett oda a lányhoz, annak vékonyka kezéből kitépje a táskáját. Épp egy rablásnak voltál szemtanúja.

A lány próbált ellenállni, de amaz erősebb volt. Egy lökéssel beleesett a szökőkútba, és még épp hogy láttad, hogyan üti be a fejét. Valószínűteg elájult.

A férfi megijedt, mikor észre vett téged. Nem tudta, hogy mit csináljon, hol lenézett, hol pedig rád.

Te egyszerűen csak megvontad a vállad, egy hatalmas vigyorral a szádon a másik irányba intettél. A férfi nem várt, remegő kezekkel, félve a lebukástól, elfutott. Különösképpen nem zavart téged, mindenkinek meg kell élnie valamiből.

Sóhajtva tápászkodtál fel, hogy a szökőkúthoz lépve megnézd a lányt. Ismerős volt, a víz tisztasága miatt láthattad annak nyugodt arcát. Szemeit lehunyta, mintha aludt volna. De valami oknál fogva nem hagytad megfulladni, inkább kihúztad a testét.

Értettél az elsősegélyhez, ennek köszönhetően könnyedén újraéleszthetted. A lány hörögve köpte ki a vizet, ami a szoknyádon kötött ki. Rémülten kapkodta a fejét. Félve, hogy ne kapjon pánikrohamot, megszólaltál. – Mi történt?

– Ki-kiraboltak – sírta el magát.

– Hogy mi? – ügyesen mímeltél hüledezést. – Az tette ezt veled, aki kirabolt?

Amaz bólintott.

– Miket vitt el?

A lány hosszasan elgondolkozott. – A tel-telefonomat, a pénzem-met, ami csupán tízezer w-won volt, de akkor is! Azt hi-hiszem, volt ott még egy bérlet is, d-de az most a legkevesebb. – Dadogott, és a hüppögésétől alig értetted, de attól még együttérzően simogattad a hátát, amire vizesen tapadt oda a fehér ingje.

– Én [T/N] vagyok, közel laksz?

– Nem – rázta meg a fejét. – A közeli városban.

– A házam közel van, ha eljössz, felhívhatod az egyik szülődet – ajánlottad fel úgy, hogy ott lapult a te telefonod a zsebedben.

– Köszönöm – kezdett el ismét sírni.

– Semmiség... – itt szünetet hagytál, várva, hogy amaz elmondja a nevét.

– Oh – jött rá. – Park Chaewon, de a barátaimnak csak Gowon.

– Örülök, hogy találkoztunk Park Chaewon.