ღ𝙰𝙽𝙶𝙴𝙻/𝙲𝙷𝙰𝙽𝙶𝙻𝙸𝚇/ღ

1

Changbin

Ott álltam... A házunk erkélyén. A legfölső emeleten lakunk, tehát nem hiszem hogy túlélem a zuhanást. Lehet hülyeség, de abban a házban szeretnék meghalni, ahol a szüleimmel éltem. Ugyanis az ő haláluk miatt vagyok most ott ahol. Nem maradt már senkim. A barátaimat kiutáltam magam mellől, mert annyira felemésztett a szüleim hiánya. Fél éve már hogy teljesen egyedül vagyok. Ma viszont elhatároztam hogy megteszem. Utánuk megyek, abban reménykedve, hogy rájuk találok. A bennem lakó üres sötétség már annyira magamba fordít, hogy ez soha sem lesz már jobb. Amúgy... Boldogan szeretnék meghalni.

Vissza gondoltam az együtt töltött időkre. Mikor együtt homokoztunk a játszótéren. Egy nyári napon fagyiztunk, és össze fagyiztam aput. Anyu pedig annyira nevetett hogy a fagyi kiesett a kezéből.
Az első napom az iskolában. Édesanyám fogta a kezem, puszit is adott, mikor beléptem a kapun. A többi gyerek lefújogott de engem nrm érdrkelt, boldogan öleltem tovább szüleimet.
Az évzárók, a bizonyítvány osztás... Bármennyire rossz lett az eredményem, mindig büszkék voltak rám.
Amikor az első barátnőm volt, azt is boldogan fogadták. Ha tudtam volna hogy ilyen hamar elmennek, minden időmet t velük töltöttem volna. Mindig azt mondták hogy tökéletes gyerekük vagyok. Pedig nagyon rossz kamasz voltam.
Ahogy ellepték az agyamat az emlékek, egyre több könnycsepp gördült le az arcomon, hogy aután elvesszen a végtelen messzeségbe, hova nemsoká én is kerülni fogok. Anyám nevetéséreés Apám mosolyára vetettem magamat a mélybe, majd átadva magamat a zuhanásnak, és az utolsó másodperceimnek, mosolyogtam egyet. Nem tudom hol tarthatok éppen. Az eszméletemet kezdem elveszteni, és már csak a hideg szelet érzem az arcomon, és valami olyasmi hogy valaki zuhanás közben elkap. Majd minden elsötétült.

Felix

*egy órával Changbin öngyilkos merénylete előtt*

- Hivatott Mr. Seo - hajoltam meg előtte és felesége előtt, akikkel felnőttek közül legjobb a kapcsolatom a mennyben.

- Felix drágám - mosolygott Mrs. Seo - fontos dologgal bízunk meg téged. Tudom hogy nehéz lesz, de úgy gondoljuk neked sikerülni fog. Mondjuk sikerülnie kell mert nem akarunk elveszíteni téged - itt egy kis szünetet tartott mire én kíváncsian néztem rá, majd folytatta - a fiunk Changbin. Utánunk akar jönni - mondta mire kikerekedett a szemem - azt szeretnénk hogy-

- Akadályozzam meg? - kérdeztem keserűséggrl az arcomon - de az átkom...

- Lix sikerülni fog. Bárki beléd szeretne.

- Mennyi időm van még?

- Egy hónap. Ha addig nem sikerül boldoggá tenned Binniet, aztán hazajönni... Az átok megbénít teljesen. És-

- Tudom. Igyekezni fogok.

- Lassan indulj el a földre. És lélekben tudósíts minket, hogy hogy van a fiunk.

- Rendben. A szüleim-

- Nem láthatod őket - mondta Mr. Seo mire lekonyultak ajkaim - sajnálom de mivel meghaltál, és ők még élnek, beleőrülnének abba ha látnának. Légy erős. Most mész vissza először. De ne feledd el hogy miért.

- Indulj drágám - puszilt a homlokomra Mrs. Seo, majd kiléptem a Mennyország kapuján, és régi lakhelyem felé vettem az irányt.

Megpillantottam a fiút, ahogy összetörve lép le egy emeletes ház erkélyéről, így gyorsan odasuhantam. Az élők még nem látnak míg földet nem érek, így úgy tűnhetett mintha Changbint valami láthatatlan lény kapta volna el, ami én voltam. Eszméletét vesztette szegény fiú, ezért már látható alakomba bevittem a kórházba. Betolták egy terembe, én pedig vele maradtam. Az üvegajtó tükrében láttam hogy hajam kékről szőkére változott, pont mint amikor itt éltem. Hát akkor... Hello újra Földi élet.

Umm sziasztok. Itt az első része a sztorinak remélem tetszeni fog. Pussz