ღ𝙰𝙽𝙶𝙴𝙻/𝙲𝙷𝙰𝙽𝙶𝙻𝙸𝚇/ღ

14

Changbin

Nem tudtam mit miért teszek. Csak azt tudtam, hogy őt boldognak akarom látni. Amikor megláttam könnycseppjeit lefolyni arcán, azonnal el akartam őket onnan tűntetni. Úgy érzem szeret ő is. De akkor miért van még rajta az a csúnya seb? Szeretem. Akkor talán ő nem szeret? De hisz viszonozta tetteim. Ő nem hazudna. Akkor most nem tudom mi van.

Felix még mindig az ölemben ül. Most nem szalaszthatom el az alkalmat. Nem zavarhat meg senki. Ez most a mi időnk.

Combjára fogtam, majd megmarkoltam, mire kiszakadt gondolkodásából és rám figyelt. Már nyitotta volna szólásra a száját, de én már nem bírtam magammal. Megcsókoltam. Vadul mozgattam ajkaimat, amit viszonzott hasonló szenvedéllyel, mint én. Ezzel a nem túl finomkodó csókkal akarom neki megmutatni, hogy mennyire szeretem. Mert szeretem. Most ő kér bejutást számba, hogy feltérképezze azt. Már egy ideje faljuk egymást, így el kellett válnunk levegő hiány miatt, s egy aprócska nyálcsík kötötte össze párnácskáinkat, majd nyakát megfogva döntöttem össze homlokunkat.

- Lix - kezdtem bele mondandómba - nézz rám kértem, mire  rám emelte tekintetén - Figyelj most nem tudom mi van velünk.

- Hogy érted? - kérdezte a hülyét tettetve.

- Lix az ölemben ülsz, és az előbb tíz percig smároltunk. Ne mond hogy nem tudod mire gondolok - néztem rá rosszalóan, s ő pirulva hajtotta le fejét - Nézd én-- kezdtem volna bele de valaki megint bejött.

- Felix! Changbin! - kiáltott fel Sihyeon - ti meg mit csináltok? Lix, az ölében ülsz ugye tudod? - akadt ki a szöszi nővére - Mi van köztetek?

- Éppen ezt próbáljuk megbeszélni - morogtam nem túl kedvesen, ugyanis nem igazán tetszett, hogy most zavartak meg minket.

- Oh elnézést - illetődött meg - már nem is zavarok - sétált gyorsan ki, mi pedig újból egymásra néztünk.

- Changbin, én nem tudom hogy ez most hogy veszi így ki magát, de én úgy érzem b-beléd szerettem - mondta el egyszuszra én pedig csöndben hallgattam - Tudom hogy ez nem lehetséges, hogy mi bármilyen módon is együtt legyünk , de azt akartam, hogy tudd. Lehet hogy ezért megutálsz, de én azt akartam hogy tudd - mondta idegesen, feje kezdett pirososdni mert én még mindig nem adtam választ sokkoltságom miatt. Tehát szeret? - Persze megértem ha nem szeretsz, végül is csak pár hete ismerjük egymást..

- De én szeretlek Lixie - vettem erőt magamon, hogy végre kimondjam ezt,  ami már rég óta nyomja a szívemet.

- Tessék? - kérdezte hihetetlenül.

- Jól hallottad. Sze-ret-lek. Ha kell elmondom a világ összes nyelvén, csak hogy elfogadd. Én - mutattam szívemre - szeretlek téged - tettem kezem mellkasára.

- Én is téged Changbin - mondta könnyeivel küszködve és most azonnal megcsókoltam volna őt, ha valami más nem vonta volna el a figyelmemet. Szavaink hatására kezem mellett átka nyoma kezdett eltűnni. Az a csúnya seb, amit előbb még csókokkal halmoztam el, most felszívódni látszik. Már csak egy apró var can mellkasán mikor szóltam neki.

- Lixie - szakítottam ki bámulásomból - a-az átkod - mondtam remegő hangon, mire magára nézett s ő is szembesült vele, hogy az átok nyomai eltűnnek testéről.

- m-megtört - nézett rám, s azonnal rám vetette magát, olyan szorosan ölelt engem, mint még soha. Én pedig... Csak élveztem. Megtört az átka. Akkor ő vissza mehet. Én meg meghalhatok. Végre együtt lehetünk?
- Changbin köszönöm! Köszönöm hogy szeretsz. Köszönöm hogy megtörted nekem az átkot - sírta el magát itt nekem.

- Én köszönöm hogy vagy nekem. És mostmár végre együtt lehetünk - mondtam boldogan.

- Ezt hogy érted?

- Hát izé - kezdtem bele - te vissza tudsz menni, én pedig meghalok, és kész.

- Binie, miért akarnád eldobni az életed csak miattam?

- Lixie. Szeretlek. Ha te nem lennél már rég öngyilkos lettem volna. Tulajdonképpen az elmúlt szűk egy hónapban csak te tartottál életben. Nekem mindegy hogy élek e vagy sem csak legyek veled - mosolyogtam rá

- Úgy szeretlek - nyomott puszit az arcomra - De amondó vagyok, még mielőtt erre sort kerítünk élvezzük ki a Földi életet, és csináljunk olyat amit álmunkban se mernénk - nézett rám pajkos mosollyal, mire elnevettem magam.

- Jesszusom mit akarsz, ugorjunk ejtőernyővel? - nevettem, mire ő látszólag megilletődött

- Én csak egy kísértet házra gondoltam... - motyogta, majd én eyg puszit nyomva homlokára öleltem magamhoz kis testét. Ami az enyém. Ő az enyém. S mostmár senki nem veheti el tőlem.

Holnap fizika Tz help

Puszi