ღ𝙰𝙽𝙶𝙴𝙻/𝙲𝙷𝙰𝙽𝙶𝙻𝙸𝚇/ღ

2

Changbin

A szemeim lassan nyílni kezdtek. A beszűrűdő fény miatt még vissza kellett csuknom mert még nem szoktam meg a világosságot. Ugye meghaltam? Nem tudok tovább ebben a világban maradni. Egyszerűen nem megy. Mikor a gépek csipogását meghallottam biztossá vált, hogy nem sikerült a kísérletem. A fejem iszonyatosan fájt, és a fáradtságtól mozdulni is alig bírtam, ígyhát újból elnyelt az álmok világa.

Felix

Ahogy néztem Changbin nyugodt rezzenéstelen arcát, rájöttem hogy szülei miért nem akarják hogy meghaljon. Ez a srác csodálatos. Arcberendezéséből ítélve egy nyugodt személyiség, határozott vonásai pedig bátorságáról árulkodnak. Őszintén szerintem nem néz ki olyan srácnak aki meg akarná ölni magát. Bár mikor megláttam az erkélyen zokogva, olyan volt mint egy védtelen kisfiú, aki nem találja a szüleit. Végül is... Nem találta a szüleit. De nem is szabad neki. Neki élni kell. Mivel eddig átélte az élet borzalmait, mostmár boldognak kell lennie. Mondjuk ezért is vagyok itt

Külső szemszög

Felix rögtön behozta Changbint a kórházba ahogy földet értek. Felix rohant, míg Changbin élet és halál közti állapotban volt. Felix aggódot. Félt hogy Changbin meghal, mert akkor a feladata teljesítetlen lesz.  Bár... És mondjuk akkor mi van ha nem tudja megcsinálni?
Felix más mint a többi angyal. Ugyanis... Őt elátkozták. Nem tudni miért de egy rosszindulatú angyal - ki azóta már pokolra került megkeserítette a szeplős fiú életét. A többi angyal ha nem teljesíti a feldatát nem történik semmi. Maximum a kudarc, hogy nem tudott megmenteni egy földi életet. De Felix... Ő meghalna. Igen, már eleve halott, de a halhatatlanságát elvesztené, és egyből eltűnne mind a mennyből, s mind a pokolból. Habár meg lehetne törni ezt az átkot. De Felix annyira lehetetlennek látja azt, hogy inkább teper hogy teljesítse feladatát, mint hogy elvessze azt. Changbin eközben még mindig kómában volt, bár már lelke kezdett közelíteni a Föld felé. Felix pedig csak nézte a fiú rezzenéstelen arcát, arra nem gondolva, hogy az idősebbet szülei épp most okítják ki, hogy viselkedjen rendesen a fiatalabbal. Bár mindketten tudták hogy ez nem mindig fog sikerülni.

Changbin

Újból felébredtem. Az első gondolatom az volt hogy nem akarok élni. Egyébként egy hangra ébredtem. Mély tónusú, még is lágy hangra.

- Akkor tulajdonképpen már felébredt? - kérdezte a nély hangú fiú.

- Igen. Már csak alszik. Ha felébred számítson rá hogy ingerült lesz. - mondta egy nő.

- Értem

Lassan nyitogatni kezdtem szemeimet. Amit először megláttam, az megintcsak a fény volt, de most már hamarabb megszoktam a világ világos árnyalatát. Őszinték szólva semmihez sincs kedvem. Amit érzek, az megint csak az üresség. Nincs semmim. Akkor miért kell itt lennem? Elfordítottam a fejem az ablak irányába, ahol egy számomra ismeretlen személy fogadott. A fiú háttal állt, szőke hajában megcsillant néha néha a napfény. Hófehér bőre vetekszik enyémmel, bár én több heti nap hiánnyal elég világos bőrt kölcsönöztem magamnak. Arcát pillantottam, meg ahogy érzékelte, hogy felébredtem. Aranyos kis szeplők borították arcát, és kék szemeiben meglepődöttséget véltem felfedezni. Amúgy elég helyes, tehát biztos sok barátnője volt már, habár testalkata törékenynek látszik.

-Oh úgy látom felébredtél - mondta jelentőség teljesen.

- K-ki vagy te?-kérdeztem a kóma miatt még kicsit nehezen, de így is érthető volt a mondatom.

- A nevem... Lee Felix - mondta. Tehát külföldi.

- És mondd csak kedves Felix - jérdeztem kicsit gúnyosan a nevére utalva, mire kicsit megszeppent, de az ő neve, viselje kövrtkezményeit - miért hoztál be? Miért nem hagytál ott meghalni? Miért nem hagytad hogy boldog legyek? - végén már kicsit kiabálva tettem fel eme költői kérdéseket, viszont Felix ahogy láttam válaszra nyitotta száját.