Őszi zivatar [BEFEJEZETT]

5. Esőcsepp - Kósza ábránd 1. rész

Fernando Torres

- Eredj, tégy jóvá egy picit abból, amivel ártottál neki. Szüksége van rá, hogy most mellette legyen valaki.

Egész úton ez ismétlődött a fejében, amivel az édesanyja útjára engedte az otthonukból. Talán azzal már tett valamit, hogy Madridba utazott szinte azonnal, amikor szóltak neki, de abban korántsem volt biztos, hogy még mindig ott kellet-e lennie. Nem szerette volna egyedül hagyni, azonban tovább sem akarta bántani Aidát. Lehet, hogy éppen itt volt az ideje annak, hogy ő is aláírja a válási papírokat és elengedje, legalábbis ne kösse továbbra is magához ezzel. Így visszaadhatná a szabadságát, amit az önzőségével már rég elvett, mégis képtelennek érezte magát arra, hogy tényleg megtegye ezt, amit az aggódással próbált maga előtt is palástolni. Ragaszkodott hozzá, mindezt pedig olyan elvakultan tette idáig, hogy az fel se tűnt neki, hogy közben megölte a feleségét. Arra nem is emlékezett, hogy milyen volt az élete nélküle, hogy mivel töltötte a szabadidejét, kivel beszélgetett, kinek kérte ki a véleményét és kiét fogadta meg. Az életét jelentette a barna hajú nő, ő pedig erről felelőtlenül megfeledkezett, ami miatt szenvedni fog, amit mindennél jobban meg is érdemelt. Ráadásul egyre biztosabbá vált benne az is, hogy Aida helyét soha senki nem fogja átvenni vagy betölteni, főleg nem egy olyan nő, mint Melissa.

A lakás ajtajához érve, ugyan elővette a zsebéből a kulcsot, de hallgatva a belső megérzésére, tenyerét a kilincsre téve, minden ellenállás nélkül le tudta nyomni azt. Benyitva, egyáltalán nem lepte az meg, hogy hiába ígértette meg Aidával, hogy hívni fogja, amint végez azon az ebéden, nem tette ezt meg. Elképzelése sem volt, hogy milyen állapotban fogja találni, abban viszont teljes mértékben biztos volt, hogy Elena nem kímélte a lányát, hogy egész idő alatt csak arra emlékeztette, hogy rosszul választott a múltban, ahogyan azt minden találkozásuk alkalmával is megtette. Mindig ez volt az ütőkártyája, a válasza minden gondjukra, bajukra, a vetélésért is őt okolta az anyósa és most már kénytelen volt elgondolkodni azon, hogy talán tényleg igaza van és az önzőségével nemcsak a feleségét fojtotta meg, hanem a meg sem született gyerekeiket is. Eddig igyekezet minél messzebbre űzni magától ezt a gondolatot, azonban épp itt volt az ideje annak, hogy szembenézzen ezzel, hogy valószínűleg főleg ő volt az oka, az előidézője annak, hogy ami két ember között tönkremehet, az náluk tönkre is ment.

A nappaliba érve, sehol se látta a barna hajút, csak a kanapéra hanyagul ledobott táska és a földön heverő fekete magas sarkú jelezte, hogy otthon van a tulajdonosa. Ösztönösen sétált át a konyhába, ahol meg is látta a neki oldalt álló nőt a laptopja előtt, melynek képernyőjét gyanúsan gyorsan csukta le. Mégis elvonta a figyelmét a tagadhatatlan tény, hogy valami megváltozott és hiába nézte a törékeny alakot, semmit sem vett észre. Nem is tudta volna megfogalmazni vagy akár megmagyarázni, vagy azt, hogy ez kinek volt köszönhető, viszont érezte, hogy valami megváltozott Aidában, amiről végleg meg is bizonyosodott, mikor szembe találta magát a kék szempárral. Az arcán időzött a tekintete, a monokliját fürkészte, miközben teljesen biztos volt benne, hogy egyáltalán nem figyel oda arra, amit mond neki. Ugyan jól látta, hogy milyen volt az ebéd az édesanyjával, mégis rákérdezett, mert kellett az indok, ami miatt odasétálhat hozzá és szorosan magához ölelheti, miközben mindkettőjüket azzal a hazugsággal próbálja nyugtatni, hogy minden rendben lesz. Tudta, hogy nem lenne szabad ezt tennie, hogy ideje lenne végleg elengednie, hogy ezzel már ne tudja az édesanyja bántani, hogy ne ártson még többet, még tovább neki. Hagynia kellene, hogy végre szabad legyen, hogy újra önmaga, az a felszabadult, életvidám és határozott nő legyen, akinek annak idején megismerte.

- Aida... – Már épp megindult volna felé, mikor őt teljesen meglepve, a felesége indult meg elsőnek végig a szemébe nézve. Képtelen volt arra, hogy megtörje a kontaktust, vonzotta a tekintette, mint molylepkét a lámpa fénye. Érezte, ahogyan megváltozik a lakásban a levegő, hogy pont olyan volt minden, mint régen is, amikor még tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a neje egy gyönyörű, kívánatos és lehengerlő nő, aki minden porcikájával egyes egyedül csak az övé volt.