Variable

Kezdet.

Ashia szemszöge:

Felkelek reggel és egyből az étkezőbe vezet az utam. Éhes vagyok!

- Már elnézést kisasszony. És hogy rendbe szed magad? - Szólt rám anya amint meglátott engem pizsamában és borzolt hajjal.

- Muszály most? Éhes vagyok. - Reagáltam egyből.

- Gyerünk a fürdőbe!

- Hajh, rendben. - Újratervezés, a fürdőszoba.

Miután rendbe szedtem magam újból megprobáltam az étkezőt.

- Így már sokkal jobb. - Állapította meg anya.

- Csak jöjjön a kaja végre a számba.

- Avval én is elégedett lennék. - Szólt közbe a nagypapám akinél most lakunk.

- Ja, tényleg. Te is itt vagy. Még hozzá kell szoknom.

- Tudom hogy nagy dolog hogy leéget a ház amiben laktunk de az a fő hogy nem történt velünk baj és hála az égnek hogy a nagypapádnál tudunk lakni. - Magyarázta anya.

- Amivel semmi gond nincsen. A családért bármit. De azért a lakbérbe ti is beszálltok! - Tette még hozzá.

- Ez csak természetes.

- Ja, igen. Rosszabb is lehetet volna. A fenébe már! Mindenünk odaveszett. - Reklamáltam.

- Nem csak téged visel meg ez az egész Ashia. - Zárta le a bészélgetést anya.

Miután végeztem a kajálásal szedtem is a cocmokom és elindultam a suliba. Korán volt de a suli két órányira van és az átszállásokról még nem is beszéltünk. Az első óra amire beértem töri volt amin a rabszolgaságról volt szó. Pontosabban a rabszolgaság végéről amerikában. Az óra közepén járhattunk mikor a fejezet végénél lehetünk.

- 1865. december 6-án az Egyesült Államok alkotmányának 13. kiegészítésének elfogadásával a rabszolgaságot az USA-ban törvényen kívülre helyezték. - Magyarázta a tanár.

- Ezért lehet itt Ashia is. - Jegyezte meg ezt nem más mint Heather. Az osztály "khm" libája.

- Már nem azért de nem csak feketék voltak rabszolgák. Különben is itt születtem amerikában szóval ne kezelj úgy mint valami bevándorlót! - Szóltam fel.

- Elég, ne kezdjétek megint már. Heather, Ashia hallgatni és figyelni. Köszönöm. - Szólt ránk a tanár.

Óra után a szokásos feldultságomal mentem ki a mosdóba. Megnéztem hogy senki sincs itt bent és elszóltam magam.

- Kapja be a picsa szar kurva anyás Heather!!! - Miután kiengedtem a gőzt a szekrényemhez mentem.

Mikor a szekrényekhez értem a suli bunkóját, Vincent-et pillantottam meg ahogyan elégedetten távozik. Egyet jelenthet csak. Oda mentem az utolsó szekrényhez, a zárat kinyitottam és nem meglepő módon Daniel volt bezárva.

- Ki az aki még másokat zár szekrénybe? Miért van még ilyen? - Értetlenkedet.

- Sajnos van ami nem változik. - Szóltam hozzá. 

- Valaki igazán megleckéztethetné a bunkókat.

- Argh, ne is mond. A libákat is lekéne vágni. Túl erős? - Kérdeztem rá.

- Kissé. Megint rasszizmus?

- Miféle iskola ez? A diákok egymást gyötrik, nincs fegyelem, az órarend meg kész vicc!

- Ilyen az átlag. Jut eszembe, ma is tornaóra lesz. Hiányzó tanár miatt még hozzá dupla. És a helyettesítő tartja. - Közölte velem.

- Most öljön meg valaki. Legyen gyors és fájdalom mentes. Könyörgök! - Rimánykodtam.

Végül csak véget ért végre a nap! Fárasztó volt, utálatos, legszívesebben soha többé nem jönnék be. Vagyis összefoglalva a szokásos. Igen, ilyen az én életem. Ashia Syed élete. Az afroamerikai Ashia Syed élete. Ez mennyire gáz már. Igazán változhatna már az egész. És most jön a két órás ingázás is még vissza!

- Hajh, jöhetne már az a fránya busz. - Vártam egyre türelmetlenebben mire végre jött egy megtömött busz amire alig fértem fel.

Csak leghátul volt hely egy öltönyös alak és valami hajléktalannak kinéző közt. Már csak ez hiányzot. Ez és az hogy útközben a busz lerobbant.

- Argh, miért?!

Felhívtam anyát hogy kések és elindultam gyalog mert a másik buszra félórát kell várni.

- Komolyan változhatnának a dolgok. Nem kérek sokat! Változást, változást akarok az életemben! De kinek is beszélek? Kezdek megörülni már. Hajh, csak... Csak haladjak tovább.

Bandukoltam lassan a következő megállóig, ott jár egy másik busz is. Az is jó lesz. Végül sok viszontagság után csak hazaértem. Közben a telefonom is lemerült ezért egy órája hogy anya nem tud elérni ami miatt kaptam is a fejemre A NAPOM UTÁN IS és már csak azon voltam hogy lefeküdjek aludni.

- Hajh, csak legyen már végre vége az istenit. - Sóhajtottam fel és mentem a fürdőszobába.

- Miért ilyen nehezek a napok? Miért kell ez? Kinek kell ez? - Morfondiroztam ezeken és belemerültem a vízbe. Végül mikor már kezdtem ráncos lenni kiszálltam a vízből.

- Csak ne lennének a ráncok is még. Bár eddig ez a legjobb a napomban. Víztől szerzet ráncok a csúcspont. Szomorú egy életem van. - Állapítottam meg.

Bementem a szobámba és átöltöztem majd a karomon megpillantottam hogy a ráncok úgy három perc alatt már nyomuk sincsen.

- Mi a? - Vizsgálgattam a karomat. Mikor benyomtam a karomat a nyomás megmaradt.

- Ez normális? - Tovább vizsgálodtam mire az lett a eredménye hogy... A karom kilapult? Mi a...

- Mi a fene ez már?! - Kiálltottam fel mire megráztam a karomat amitől az helyre állt. Ekkor anya rontot be az ajtón.

- Ashia! Mi történt? Minden rendben? Baj van? - Kérdezősködött.

- Öhm... Azt hiszem. Ja, igen. Rendben.

- Akkor mire volt ez a kiabálás?

- Hát... Csak láttam valamit. Már nem érdekes. - Ráztam le a témát. Volt mit vizsgálgatnom a szobában.

- Még hogy nem érdekes. Mi lett velem? - Miután a karom kilapult húztam egy pár métert belőle a földre és evvel sem lettem okosabb.

- Fura, de ez annyira nem akaszt ki. Nem akaszt ki hogy a karom olyan mint a gumi. Mi? Na jó, ezt akkor most hogy? Esetleg ha...

Arra figyeltem hogy a karomat visszahúzzam magamba ami sikerült is. Ezután a lábamat, a törzsemet, utána még a fejemet is csavargattam fájdalom mentesen rádásul. Ha meg erősen gondolok rá akkor minden vissza áll. Mint a formálható agyag úgy érzem most magam.

- Ez... Különös. Nem, nem ez a jó kifejezés. Hmm, bizarr? Érthetetlen? Eszement? Nem normális? Ez lesz az, nem normális. Hogy lehet ez?! Nem értek semmit sem!

Elkezdtem közben fáradni. Bármennyire is a végére járnék az egésznek és nagyon is akarok, lefeküdnék. Tudom, ezek után ki tudna? De nem ez az egy dolog nem normális akkor? Anyámnak meg nem szólhatok. Mit mondanék neki? Én sem tudom hogy mi van! Ha többet tudok akkor szólni fogok. Csak ne legyen komolyabb az egész, mondjuk hogy szétfolyok vagy ilyesmi.  Remélem lesz valahogy. Csak lesz, ugye? Ugye?! Hogy kezeljem ezt mégis?! Valakitől ötlet? Bármilyen ötlet? Ötlet? Mi lesz így?

Halihó!

Ha tetszet a rész akkor voteolj és ha van megjegyzésed akkor kommentelj.