A Tanúvédelmi Program

2. rész

Luke szemszöge:

'Ébredj már!' lökdöstem Robbiet, mert éppen a kocsi ablakának dőlve sziesztázott. Nem is vágom, hogy hogy tudott elaludni, mikor baromira rázós út volt.

'Mi van?' nézett rám hunyorogva, közben meg a szája szélén keletkezett nyálzuhatagot törölgette.

'Megérkeztünk.' fordult hátra apa.

'Fiúk, tudom, hogy nem könnyű ez nektek, de mi mindig mellettetek állunk.' mosolygott anyu. Ez annyira túlzás. Még dili dokihoz is el akart küldeni minket.

'Anya, kérlek...' a tenyerembe temettem az arcom. Szerintem őt jobban megviseli, mint minket.

'Itt fogunk lakni?' mutatott ki az ablakon Rob. Kinéztem és elkapott az undor. Egy kedves kis kertes ház, mellőzve a luxust. Nem vagyok én sznob, de vannak igényeim.

'Ami azt illeti. Igen.'

'Remek.' mondtam egyszerre Robbal.

'Jó lesz ez!' egy erőltetett mosollyal fordult felénk anya.

***

'Robbie, Luke gyertek az emeletre!' kiabált anya. Én éppen a kanapét teszteltem. Viszonylag jól felszerelt ház, de a saját dolgaink hiányoznak. Nem sok mindent hozhattunk magunkkal.

Felvonszoltuk magunkat az emeletre.

'A lépcsőfokok nyikorognak.' dőlt neki a falnak Robbie.

'Ja, kurva idegesítő.'

'Megtennéd, hogy nem káromkodsz folyton?' nézett rám anya szúrós szemekkel.

'Bocs.' védekezően felemeltem a kezem.

'Nézzétek a szobáitok!' a hangulata vett egy 360 fokos fordulatot. Bírom a gyors váltásait.

'Külön szoba?' húzta fel a szemöldökét Rob. Régen azért voltunk egy szobába, mert elég nagy volt kettőnknek és a másikból kialakítottunk egy buli szobát. Az Xboxtól elkezdve a csocsó asztalig minden megtalálható volt. Meg aztán össze vagyunk nőve. Mindent együtt csinálunk. Vagyis nem kell félre érteni, nem teljesen mindent csak úgy általában mindent. Inkább lényegtelen.

'Igen. És ez így is fog maradni. Itt nem igazán alakíthatgattok a berendezésen.'

'Tök mindegy.' vonta meg a vállát Robbie.

'Nem érdekel, ha nem tetszik a helyzet. Magatokat kevertétek bele ebbe!' emelte fel a hangját.

'Szuper!' összecsaptam a tenyerem. 'Már vártam mikor lyukadunk ki itt.'

'Bocs, hogy elbaszt..' mondta volna Rob, de a csengő félbe szakította. Talán jobb is, nem akartam egy felesleges balhét, mert úgy is mindig ugyan az a vége. Mi jövünk ki jobban.

'Ez meg ki?' néztem anyára.

'Biztos Mr. Benner.' mondta és elindult a lépcsőn. 'Gyertek, rátok is tartozik amit mondani fog.'

'Miért, ki ő?' kérdeztem, de mielőtt válaszolhatott volna, apa már ajtót is nyitott és egy magas pasas lépett be. Hamarosan szembesültünk vele, hogy ő valami beépített kíber illetve itt is megfigyelés alatt leszünk.

'Tehát, mostantól önök a Frewen család.' ült le a kanapéba. 'Colorado-ból jöttek Mr. Frewen új munkája miatt. Eddig világos?' anyáék hevesen bólogattak.

'Én a szemközti szomszédjuk vagyok, onnan figyelem magukat. Még valami... Az új igazolványaik itt vannak.' nyújtott át egy mappát anyának. 'Illetve, ami rátok vonatkozik.' nézett rám és Robra. 'Itt is átlagos gimnazisták lesztek, feltűnést kerülni, ne szóljátok el magatokat és mivel titoktartási nyilatkozatot is aláírtatok nem nagyon kéne megszegni. Gondolom sejtitek milyen következményekkel jár. A többi információ a dossziéban van.' olyan szinten idegesítő volt a papolása, hogy majdnem leköptem. Végre kitalált a házból, mert ha még öt percet maradt volna...