Reggel fáradtan keltem fel. Stella még mélyen aludt mellettem. Kihálóztam magam öleléséből, majd a fürdő felé vettem az irányt. Összekészültem a küldetésere Florával. Shaitan izgatottan várta már, hogy induljunk.
- Jól van fiú! - simogattam meg a fejét. Hogy ne hagyjam Stellát csak úgy itt, írtam neki egy levelet:
"Szia szépség!
Remélem szépeket álmodtál. Szuper voltál az éjjel. Nekem sajnos küldetésre kell mennem, így nem tudlak én kelteni. Találkozzunk este a szökőkútnál. Legyen szép napod.
Nevra"
Flora már a kapuban várt mire oda értem.
- Szia! Indulhatunk? - öleltem át piciny testét.
- Szia Nevra! Igen, már izgatott vagyok! - viszonozta az ölelésem.
Egész könnyed témákról beszéltünk. Flora nagyon jó társaság.
- És akkor Ezarel egy hatalmasat robbantott! - mesélte el első órás történetét. Elnevettem magam, Ezarel nem szokott robbantgatni.
- Ez nem vall rá. - töröltem le egy könny cseppet.
- Nevra, kérdezhetek valamit? - váltott át komolyba a lány.
- Persze Flora, amit csak szeretnél. -
- Hogyhogy egyedül vagyok természet tündér a főhadiszálláson? És Ezarel miért mondta, hogy kihalt a fajunk? - pillantott rám szomorúan. Reméltem, hogy nem ezt kérdezi, már éppen válaszolni akartam valamit, amikor is nyomokat vettem észre a talajban.
- Lábnyomok. - suttogtam. - Shaitan, szimat! - mutattam rá. Shaitan körbe szimatolta, majd elkezdett nyom után szimatolni. Shaitan vakkantott egyet. Nyomot fogott. - Ügyes! - paskoltam meg a fejét ismételten. - Erre! - mutattam Florának aki zavartan követett minket. Nagyon gyorsan elkezdtünk futni, még hallottam Flora lihegését mögöttünk, majd abba maradt. Megálltam és hallgatóztam.
- Itt vagyunk! - kiabálta fentről. Flora át váltott a repülésre és a kezében volt a Sabalia. Észbontó volt. Ismét rohanásnak eredtem.
Shaitan a tisztáshoz vezetett ahol Florával találkoztam először. A bokrokban megbújtam és Flora is szép lassan leereszkedett mellém. A fülem hegyeztem, de semmi nem volt. Szagokat sem éreztem.
- Olyan jó látni ahogy tehetetlenek Miikoék. - nevetett fel egy lány. Egy nagyon ismerős lány. Stella. - Az a hülye Nevra azt hiszi, hogy ér nekem valamit. A fikámat többre tartom nála! -
- Stella, meddig tudod ezt a látszatott fent tartani? - kérdezte egy idegen férfi.
- Bár meddig. Akár a leigázás után is. Ha esetleg kellenének az információ egy-egy dologhoz. Hisz sosem lehet tudni, én nem tudok mindent és a vezérek sok mindent tudnak. - magyarázta Stella.
- Rendben, csak ügyesen, bízunk benned Stella. - veregette meg az ismeretlen férfi a vállát.
- Nem fogtok csalódni! - bólintott a lány.
- Én ma is elraboltam egy beépített embert, hogy fent tartsam a pánikot. -
- Rendben. Én lassan megyek vissza azokhoz a gyökerekhez. - mutatott Stella a Főhadiszállás irányába.
- Flora? -
- Mi van vele? -
- Flora természet tündér, hallja a szélben forgó beszédeket is. Elmondhatja Nevrának is. -
- Eltávolítottam Nevra közeléből a kiscsajt. És Flora csak vele beszél. -
- Rendben. - mondta a pasas, majd szét váltak. Kis idő múlva kijöttünk a bozódból.
- Ha ezt Miiko megtudja.... - suttogtam.
- HOGY MII? - akadt ki teljesen a kitsune.
- Jól hallotad! - feleltem neki hevesen. Flora csak zavartan bólogatott.
- Ez nem lehet igaz. - sóhajtotta Miiko.
- Pedig az. Sajnos a férfit nem ismertük fel. De az is lehet, hogy csak olyan bűbájt használt, hogy ne lehessen felismerni. - folytattam a gondolat menetet.
- Jó, okés. Most nem azzal a férfivel fogunk foglalkozni, hanem Stellával. Fenn kell tartani azt a látszatott, hogy nem tudjuk a szándékait. Nevra ez leginkább téged fog terhelni, mert te állsz vele a legközelebbi kapcsolatba. Majd egy óvatlan pillanatban lecsapunk rá és kihallgatjuk. - vázolta a tervet főnökünk. Mindenki bólintott egyet amikor megkapta a feladatát. Stella úgy tudja, hogy még nem értünk vissza, szóval nagy jelenetet kell rendeznünk amikor vissza térünk Florával, hogy bekebelezze és csatlakozzásra bírja hozzájuk.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötelt. - suttogta félve a lány.
- Bízz bennem, minden rendben lesz. - mosolyogtam rá. Beléptünk a sokajtós terembe, ahol elég sok ember volt. Miiko sietve lépett oda hozzánk.
- Ki derítettétek, hogy ki áll az eltűnések mögött? - kérdezte.
- Nos, igen és el is kaptuk volna, ha valaki - néztem Florára - nem lenne egy teljesen haszontalan tündér. - fejeztem be gúnyos mosollyal.
- Nos, ha nem adnál olyan értelmetlen utasításokat, hogy "menj jobbról, de szemből" akkor lehet, hogy elkaptuk volna! - vágta vissza.
- Ohh, szóval az én hibám? Te nem tudtad azt azt egyszerű parancsot értelmezni, hogy ne csapj zajt! -
- Nem is csaptam. Arról nem tehetek, hogy te mindent hallasz. - tárta szét a karját.
- Maradtál volna inkább bogyókat gyűjteni! - intettem.
- Ne veszekedjetek, biztos egyikőtök hibája sem volt! - nyugtatgatott minket Miiko.
- Ha lehet akkor sose rakjt többé össze ezzel. - biccentettem a megszeppent tündér felé.
- Ha lehet akkor ne zavarjatok többé! - emelte meg a fejét és távozott. Miiko Flora után nézett.
- Nevra, add le kérlek a jelentésed Keroéknak. És békülj ki Florával. -
- Leadom, de nem fogok vele kibékülni. Majd, ha értelmezi az egyszerű utasításokat, akkor talán! - fröcsögtem, majd elmentem a könyvtárba. A tömeg szép lassan feloszlott...............
YOU ARE READING
Eldarya (majdnem) kihalt faja
FanfictionNem hittem volna, hogy valaha ennyire fogok szeretni valakit, mint őt. Az első perctől kezdve megfogott. Miközben ő a fát simogatta mögé léptem és magamhoz fordítottam. - Nevra... - kezdte. - Pszt! - csitítottam el, majd magamhoz szorítottam kicsin...