S I X F E E T U N D E R [Minsung] ✓

|3|

Minho nagyokat pislogott. Hűséges hajszálai már egy héttel ezelőtt véglegesen felmondták a szolgálatot, testét pedig az erő ebben az öt napban már teljesen elhagyta.

- Emlékszel arra, mikor kitiltottak minket a mekiből? - kérdezte mosolyogva Jisung, miközben Minho ágya melletti kiszéken ülve fogta az idősebb csontos ujjait. Minho csak bólintott - Múltkor suli után bementem oda, hogy hozzak kaját, és a személyzet nem ismert fel, csak az egyik köcsög takarítónő - fujtatott kisfiúsan, mire Minho elmosolyodott - És természetesen beárult. Pedig teljesen elhittem, hogy elfelejtették, hogy ketchupot nyomtál az orromba.

Minho felkuncogott, de nem sokáig, hamar köhögésbe fulladt a művelet során, így Jisung azonnal aggódva nyújtott felé egy vizes palackot, amiben egy apró szívószál segített Minhonak az ivásban.

- Jolvan Jolvan, nem nevetettlek - mosolyodott el halványan a fiatalabb.

- Szeretem hallani a hangod - suttogta erőtlenül Minho. Alig lehetett érzékelni, csak ha valaki nagyon fülelt.

- Akkor jó - mosolyodott el Jisung. Ujjaival az idősebb kezére rajzolt kivehetettlen formákat, de a törődés jele volt ez.

Minho halvány mosolya a fiatalabbnak megolvasztotta a lelkét. Boldog volt, amiért bár csak ilyen keveset, és ennyire kevés ideje volt rá, de okozott Minhonak oly pillanatokat, amire mindig is emlékezni fog, saját maga is, még akkor is ha az idősebb már rég nem lesz mellette.

- Jisung - mondta Minho halkan, mire a fiatalabb azonnal minden figyelmét neki szentelte - Köszönöm. Mindent köszönök.

- Ugyanmár - mosolyodott el a szőke - Szeretlek Minho. Ez volt a legkevesebb, amit tenni tudtam érted.

- Tudod - suttogta erőtlenül - Amióta kiderült, hogy leukémiás vagyok, te voltál az egyedüli, aki örömöt tudott nekem okozni. Boldoggá tettél. Csak miattad bánom, hogy nem vagyok egészséges.

Jisung szemei akaratlanul is könnybe lábadtak. Megígérte magának, hogy csak az után sír, miután Minho lehunyja véglegesen a szemeit.

- Bár segíthetnék valahogy - a fiatalabb hangja megcsuklott, a halk sírás hamar átvette felette a hatalmat, akkor pedig főleg, mikor Minho szintén könnyes szemeibe nézett.

- Eleget tettél értem - mosolyodott el, és óvatosan a fiú arcára simított az egyik karjával, miután összeszedte a mozdulathoz az erőt - De, mondcsak Jisung - kezdett bele rettentően halkan a fiú - Akkor is szeretni fogsz, ha már eltemettek?

A szőke zokogva borult az idősebb nyakába, és apró csókot csent el tőle, miközben teste remegett. Ez volt az utolsó csókuk.

- Persze hogy szeretni foglak. Mindig szeretni foglak. Még akkor is, mikor már régen a mennyországban leszel.

Minho lelke megnyugodott az utolsó lélegzete idejében.