no time to die ;; taekook

iii

a tavaszi szellő édeskésen kapott bele taehyung hullámoktól rajaival ékesített hajába. tincsei már a szokottnál kicsit hosszabbra nőttek, már-már arcába kúsztak. márnája majdhogynem beleakadt halványkék ingjének gondosan vasalt gallérjába. hajkoronájában egy – igaz eredetileg hölgyeknek szánt – kendő pihent, ezzel tökéletessé téve imázsát. farmerja, mely még egyenlőre csak a nyugaton volt mindennapi gyönyörűen illeszkedett derekára, majd ahogy lábaihoz ért kis teret nyújtva azoknak – mégis tökéletes vonalakat adva gazdájának – zuhantak egészen a bokájáig, ahol csakúgy mint ingjénél vissza voltak penderítve. lábán egy rendkívül egyszerű bőrcipő pihent, ám mivel a nagy kim taehyungról volt szó, azok mégis rendkívül elegánsan festettek rajta. jeongguk a tökéletes ellentette volt tae kissé feminin megjelenésének. fehér ingje tökéletesen be volt tűrve nadrágjába, melyet egy nadrágtartó tartott a helyén. kinézetét fekete kabátja tette késszé mely majd' térdkalácsáig ért. zsebeiben tökéletes kézimunkával tekert szivarja hevert, melyet európából szerzett a közelmúltban.

- és milyen volt az utad a "nagy nyugaton"? – kérdezte jeon érdeklődéssel teli hanggal a fiatalabbtól.

- kellemes. – mondta taehyung miután belekortyolt teájába. – rendkívül kellemes – fejezte be.

- tudod, én is sokat járok arra. – mondta guk, miközben hátradőlt székében. taehyung hirtelen odakapta tekintetét és kérdően nézett a másikra. – munka. – egészítette ki. már órák óta az apró kávézóban ültek a harmadik italukat kortyolgatva. a háttértben játszott zene pedig a lehetőnél is szebbé tette a kettő fiatal randevúját. minden rendkívül unalmas témán átrágták már magukat. az eleinte kissé feszült hangulat hamar átfordult, és egy rendkívül játékos, kellemes vette át helyét.

jeongguk teljesen elképedt taehyungot látván. tudta, hogy a fiú gyönyörű, de sosem gondolta volna, hogy bárki is ilyen hatással lesz rá valaha is. kétszer találkoztak életük során, de az a kettő elég volt arra, hogy az idősebb képes lett volna lehozni a csillagokat a másiknak.

th

taehyung egy magasderekú élén vasalt nadrágot viselt, melybe jázmin árnyalatú könnyű esésű blúza hanyagul volt betűrve. ruháját az esti hűvös miatt egy szőrmével fedte el, mely kellően felkeltette az emberek figyelmét gazdag személyére.

- indulhatunk! – kiabált ki komornyikjának ki csak munkáját végezve lekísérte az autóhoz taet. az anyósülésen foglalt helyet, a sofőri feladatokat az említett asszisztense végezte. útjuk a hatalmas ház, már-már palota felé hamar elment. a ház taehyung egy közeli barátja jaebum tulajdonában állt. az összejövetelt is az említett szervezte és mindenkit, aki a társadalmi szintet megütötte meghívta. gyakran szerveztek ehhez hasonló puccosabbnál puccosabb borozgatós, egymásnak rendkívül műmosolyt nyújtó éjszakába nyúló estéket.

- taehyung barátom, de rég láttalak – mondta jaehyun miközben egy aprót hajolt az említettnek.

az este mindenki üdvözölte a barna hajú angyalt. régi barátoktól elkezdve családon át mindenkivel összefutott. ilyenkor gyakran lepték meg egymás egy-egy rendkívül drága és értelmetlen ajándékkal, ezzel pénzüket fitogtatva; most sem volt másképp. taehyung órákon belül az erkélyen találta magát kezében egy rendkívül ritka és száraz francia borral.

jk

a folyósón már-már kialvó fények épphogy megcsillantak jeongguk félzsíros haján várva főnöke invitálását. lába remegett az idegességtől, hisz még sosem tapasztalt ehhez hasonlót. sosem akadt gondja a munkájával. különböző erektől dagadó kezében egy szivar pihent melynek füstjét időként lassan szájához emelve szívta be, majd fújta ki teljes nyugalommal. perceken belül nyílt az ajtó.

- guk öreg barátom – mondta namjoon mosolyától gödröcskéket eresztve – fáradj beljebb. -fejezte be mondandóját miközben finoman a fiatalabb vállára simított. a hatalmas irodában a szokásos hangulat uralkodott. cipőjük kopogásán kívül az óra békés kattogása töltötte be a teret. joon a szokásos helyét foglalta el a csodás festmények előtt, melyeket kedvese festett neki. miután mindketten elhelyezkedtek a magasabb egyik asszisztense kopogtatott egy viszkivel a tolható tálcáján, két pohár társaságában. namjoon magához intette és kiöntette az italt. egy biccentéssel megköszönve a kedves gesztust a főnöke elküldte dolgozóját, majd teljes figyelmét jeonnak szentelte. – mesélj mi kínod pajtás?

- tudod jól nam hogy én nem vagyok a deviancia híve és mindig megteszek mindent amit csak kérsz de... akadt egy kis gondom a-

- taehyungra gondolsz? – kérdezett rá namjoon miközben kacéran felhúzta egyik szemöldökét. jeongguk csak egy bólintással felelt, mire az idősebb eleresztett egy kacajt. – csak nem szerelmes az én kis gukkiem? – hergelte tovább melyhez jeon hogy őszinte lett volna semmi kedve nem volt.

- namjoon komolyan beszélek. azt gondolom van ennél fontosabb dolgunk is.

- mit akarsz jeon? – kérdezte hangját megemelve kissé hisztérikusan főnöke – mit akarsz tőlem mit csináljak?

- amikor idejöttem nem azért jöttem, hogy ártatlan életeket oltsak ki mihaszna emberek kedve szerint. én nem egy holmi bérgyilkos vagyok tudod jól te is. én egy katona vagyok. – mondandóját hevesen gesztikulálva adta elő az idősebbnek, aki csak feszülten figyelte minden mozdulatát, beleértve ahogy néha finoman ráütött az asztalra.

- ha akkora nagy katona vagy jeon hol voltál amikor szükség volt rád? hm? hol ücsörögtél éppen? – fakadt ki főnöke majd, hogy biztosra menjen lassan felállt székéből, kissé előrehajolva ezzel kisebbségi érzetet nyújtva jeongguknak. – egy katona vagy, aki teljesíti a parancsot. – fejezte be, majd jeon gallérját megragadva emelte fel szintjére. – értve vagyok? – végső döfésként a fiatalabb szívére mutatott, kinek könnyei már szerettek volna utat törni.

- te sem tudnád megölni seokjint. – suttogta remegő hangon a mesterlövész.