no time to die ;; taekook

prológus

jjk

- egyszer te is el fogsz jutni oda kincsem – mondta jeon édesanyja szívmelengető hangszínnel, mely teljes nyugalommal, és gyermeki reményekkel töltötte el a fiút.

jeongguk gyermekkori álma volt, hogy egyszer nagyszülője nyomdokaiba lépjen, és elhagyhassa azt a szivarfüsttel átitatott öreg, dohos házat, mely még a nagy háborút is túlélte. életcélját már hamar, alig öt esztendősen kitűzte maga elé. mesterlövész akart lenni. természetesen nem az a „rest" fajta, ahogy azt papája mindig emlegette, nem. a fiatal jeon a hírhedt fehér halál útját tartotta apró, még gyermeteg mandulaszemei előtt.

- csak adja az isten, hogy ne legyen szükség rá – dörmögte apja, miközben ő is leült az étkezéshez, majd egy ima után a család többi tagjához hasonlóan falatozni kezdett.

tth

- felhúzod, célzol, és... – mondta taehyung apja némákat megszégyenítő nesztelenséggel, majd kicsit igazítva tae apró kezein befejezte az íjászat egyszerű procedúráját.

fia próbálta minden figyelmét (érdeklődése teljes hiányában) a tőlük méterekre legelésző szarvasra összpontosítani.

- ..elengeded – fejezte be édesapja, miközben elengedte taehyung mancsait, ezzel fiát is erre ösztönözve.

a nyíl tae számára felfoghatatlan sebességgel fúródott bele az előtte lévő, nyugodt állatba, majd az egy szempillantás alatt dőlt el, és lépte át a halál kapuját. túlságos törődésének, és ártatlanságának köszönhetően egyből a vérző szarvas felé vette az irányt, ám apja gallérjánál fogva állította meg.