no time to die ;; taekook

x

- köszönöm namjoon. – mondta hidegen jeongguk a telefonba

- szívesen jeon. – felelte hasonló hangszínnel főnöke

- nem gondolkoztam tisztán. igazad volt. – magyarázta meg jeongguk első mondatát miközben lemosta kezéről a vért. – csak kíváncsiságból, ki volt az?

- choi san. ő volt az egyetlen ki félre tudta tenni morális értékeit.

- add át neki üdvözletem! – mondta jeon miközben megeresztett egy kacajt. a hálóba indult miközben hallotta a vonal másik feléről, hogy namjoon nem éppen a hívásra figyel. egyedül jin artikulálatlan üvöltését lehetett hallani. olyanokat, hogy „hogy tehetted ezt" „mit képzeltél" és hasonlók. jeongguk arcáról lefagyott a mosoly és kinyomta a telefont. kezébe vette a nemrég megfestett festményt, majd elindult az áldozatokkal teli szobájába. arcát egy pókerjátékos is megirigyelte volna, olyan érzelemmentesen akasztotta fel a falra az akt festményt.

a szobából kimenve felkapta kabátját, majd vállára rakta hatalmas fegyverét. zsebébe rakta szivarjait, utána pedig a konyhába indult egy doboz gyufáért. az ajtóban megállt még egyszer utoljára felnézve a teraszra, ahonnan csak a fájdalmasan lecsorgó vért látta.

a gyufát jéghideg kezeibe fogta s egy rántással meggyújtva azt az ajtójára dobta mely lassan égni kezdett.

cirka tíz percig gyönyörködött a lángoló épületben, majd egy utolsó pillantást vetve a házban égő festményére, útnak indult.

maga sem tudta merre;; egyszerűen elindult egy új élet felé.